Az életterünk az énünk kiterjesztése. De mi van akkor, ha ez a hely egy levegőtlen, napfénytől elzárt verem, ahol a feleslegesen felhalmozott tárgyak tömkelege mellett eltörpülünk, és úgy érezzük, nincs kiút, csak süllyedünk és süllyedünk, pedig már azt hittük, nincs lejjebb?

A dolgokhoz való ragaszkodás vágyát régóta magunkban hordozzuk, pszichénk részévé vált. Az emberiség történelme során főként az élelmiszerek és más fontos erőforrások szűkössége nyomán alakult ki, nyomot hagyott az agyunkban és a viselkedésünkben. Vannak azonban olyan esetek, amelyek túlmutatnak ezen, és a felhalmozás gátat szab az egészséges életvitelnek. Ekkor már gyűjtögetésről beszélünk, aminek tárgya lényegében bármi lehet: magazinok, régi ruhák, ajándékos díszdobozok… Olyan, mintha a tárgyaktól való megszabadulás azt az érzetet keltené, hogy kidobásukkal elveszítünk egy fontos információt, amit az adott tárgy hordoz. Vagy mintha csorba esne az esemény emlékén, megsértené a tárgyhoz kapcsolódó embert, vagy bármily meglepő, akár magának a tárgynak is rosszulesne, ha a szemétben végezné. A gyűjtögetők körében az sem ritka, hogy a kelleténél több állatot fogadnak örökbe, s egy idő után már nem tudják minőségi gondozásban részesíteni, kordában tartani őket, de sokan az állatok okozta szennyeződéseket sem képesek otthonukban feltakarítani.

A gyűjtőszenvedély mint zavar

A gyűjtögetőket meg kell különböztetnünk a gyűjtőktől. Utóbbiak különleges tárgyakat gyűjtenek, legyen az egy festményekből álló repertoár, régiségek, hangszerek vagy akár járművek – ezek értéke az idő előrehaladtával csak növekszik, és a gyűjtők büszkén mutatják meg kollekciójukat másoknak, így ennek van egy jelentős szociális vonatkozása is. Mindez a gyűjtögetőkről nem mondható el: esetükben éppen ennek az ellenkezője figyelhető meg. A gyűjtögetés továbbá nem összekeverendő a rendetlenséggel sem, és bizton állíthatjuk, hogy a gyűjtögető ember nem lusta. Nem azért nem dobja ki az ötvenedik üres konzervdobozt, mert trehány lenne, hanem mert számára ez a döntés és cselekvés borzasztóan megterhelő.De mit is jelent ez pontosan? A kényszeres gyűjtögetés vagy más néven gyűjtőszenvedély-zavar a BNO-11 (a Betegségek Nemzetközi Osztályozása) szerint a kényszeres és kapcsolódó zavarok kategóriájába tartozik. Az ebben a zavarban szenvedő személyeket erős késztetés vezérli a tárgyak felhalmozására, és ez nem áll összefüggésben a tárgyak értékével. Környezetük számára ez megmagyarázhatatlan jelenség. A vásárlás, beszerzés, de akár az ingyenes holmik felkutatása ismételten megjelenik, mígnem az érintett lakótere ellehetetlenül, beszűkül, és egy ösvényekkel tarkított, padlótól a plafonig érő szemétgyűjteménnyé válik. Hatására rohamos tempóban romlik az élettér és a személyes higiénia is. Olykor még a csap és kád is tele van a helyiség használatától teljesen eltérő eszközökkel. A takarítás extrém mértékű hiányától elszaporodnak a bogarak és a rágcsálók, melyekre az átható bűz miatt sokszor a szomszédok lesznek figyelmesek. Ezekben a házakban, lakásokban a felhalmozott tárgyak miatt magasabb a tűzveszély kockázata is, hiszen a lángok könnyedén terjedhetnek a zsúfoltság okán, így az emberek biztonsága is veszélynek van kitéve. Mindezek mellett a gyűjtögetők helyzete kihatással van szociális kapcsolataikra is. Előbb-utóbb izolálódnak, nem tudják vendégül látni barátaikat, családtagjaikat, és ők is egyre kevésbé mozdulnak ki haszontalan kincsekből épített várukból. Végső soron a felhalmozott tulajdonukat választják az emberi kapcsolataik helyett. Ha mégis a javak szelektálására, kidobására kerül sor, a gyűjtögetők heves érzelmeket élnek át. Ahhoz hasonlóakat, mint amiket egy szeretett személy elvesztésekor tapasztalunk. Jellemzően képtelenek megválni tárgyaiktól, elengedni azokat. Ebben a magas szintű, szorongásteli állapotban gyakran nem tudnak döntéseket hozni, így a zűrzavar felszámolására tett kísérleteik kudarcba fulladnak vagy akár összeomláshoz vezethetnek, hiszen a kényszeres gyűjtögetőknek egyedülálló érzelmi viszonya van a tárgyaikhoz. Érdekes tulajdonságuk, hogy meglepő módon a legtöbbjük perfekcionista. Ezt abban a momentumban lehet tetten érni, amikor az illető inkább bele sem kezd a rendrakásba, ha azt nem tudja azonnal, tökéletesen elvégezni. Ez pedig gyakorta megesik, hiszen súlyos esetekben az egész lakás tele van limlomokkal. A gyűjtőszenvedély-zavarnak azért vannak különböző fokozatai, attól függően, hogy az illető milyen szintű belátással bír a helyzetéről, és a kezelésére is van lehetőség.

Mi állhat a hátterében?

A kényszeres gyűjtögetés kialakulásában vannak ismert kockázati tényezők, mint például egy traumatikus esemény átélése, amelynek során a felhalmozással a trauma okozta fájdalmat igyekeznek tompítani. Az érzelmi deficit így csatornázódik át, utat találva magának. A tárgyak felhalmozása tölti fel az érzelmi hiányállapotot, elterelve a figyelmet a valódi problémáról.Egyes kutatások szerint a gyűjtögetőknél eltérő agyi aktivitás is megfigyelhető az elülső cinguláris kéregben, ami többek között a döntéshozatalért felelős agyi terület. Ezért is lehet, hogy esetükben igencsak embert próbáló feladat bizonyos döntések meghozatala.A gyűjtögetést olyan szempontból is vizsgálják, hogy inkább öröklődés vagy környezeti hatásra alakulhat-e ki. Egyelőre ez a kérdés nem nyert bizonyítást egyik oldalról sem, de megfigyelhető, hogy a gyűjtögetők családtagjai között szintén van, aki felhalmoz. Ami azonban a leginkább jellemző, hogy már egy jó ideje fennálló betegség mellett megjelenhetnek a gyűjtögetés jelei is. Ezek nem feltétlenül járnak kéz a kézben, de együttes megjelenésük gyakran előfordul. Ilyen lehet például a depresszió, a szorongás, az OCD (obszesszív-kompulzív zavar, más néven kényszerbetegség) és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar). 

A kényszeres gyűjtögetés kezelése

Drasztikus esetben, ha a helyzet már rendkívül súlyos, az ÁNTSZ vagy az önkormányzati jegyző elrendelhet kényszertakarítást, ám ez a fentiek fényében óriási triggert okozhat a gyűjtögetőben, a szégyen súlya akár elviselhetetlen is lehet számára. Előfordul persze, hogy végül rend és tisztaság lesz, de a probléma gyökere ezzel nem oldódik meg. Az első lépés mindig a belátás, a felismerés, ami esetükben nehezen megy, ezért a szakemberig való eljutás igazi akadályfutásként jellemezhető. Amennyiben a depressziót vagy szorongást gyógyszerrel csökkentik, ez kis mértékben ugyan, de segíthet enyhíteni a gyűjtögetés tüneteit is, valódi megoldást azonban a terápia fog jelenteni, azon belül is a kognitív viselkedésterápia, ami a gondolkodás és viselkedés megváltoztatására helyezi a hangsúlyt. Mit tehetnek a barátok, a család? A legfontosabb, hogy maradjunk együttérzőek és tiszteletteljesek, ne hozzuk megalázó helyzetbe a gyűjtögetőt. Nincs szükség a véleményünk hosszas kifejtésére, okoskodásra, dorgálásra, inkább a türelmes, támogatói attitűd lehet célravezető. Semmi esetre se vegyük át a döntés jogát a holmik felett, és ne dobjuk ki az általunk haszontalannak titulált dolgokat az érintett beleegyezése nélkül. Próbáljuk szakember felé terelni, ahol megfelelő ellátásban részesül, s aminek hatására minőségbeli változás fog történni az életvitelében. 

Czapák Zita pszichológus, szervezetfejlesztő