Mesebirodalmak, privát zónák
A gyerekszoba kötelez: mivel a gyerekek számára ez lesz az első számú tárgyi környezet, a szülőknek érdemes folyamatosan odafigyelniük, hogyan alakíthatják mindig szebbé és jobbá a cseperedő új nemzedék változó igényeinek megfelelően.Szerencsére régen idejétmúlt a „lánynak rózsaszín, fiúnak kék gyerekszoba” klisé, és ahogy egyre több bútorból és kiegészítőből választhatunk, minden gyereknek megteremthetjük a számára kedves, hozzá leginkább illő birodalmat. Persze rögtön hozzá is tesszük: felesleges saját ízlésünket és vágyainkat kiélni, és a magunk képére, vagy arra a képre alakítani a gyerekszobát, ahogyan mi szeretnénk látni őt: hercegnőnek, kis tudósnak, felfedezőnek… Nem mindegy, hogyan jelöljük ki a gyerekek helyét a lakásban, és persze az sem, hogy ők nyugodtnak, biztonságosnak, átláthatónak élik-e meg az otthonukat.
„A gyerekek illetve kamaszok, majd a fiatal felnőttek térhasználati szokásaiban nagy eltérések mutatkoznak, és ha pszichológiai szempontból gondolkozunk a gyerekszoba kialakításáról, ezeket hasznos megismerni” – mondja dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense. „Az egyik kulcsfogalom a közelség-távolság szabályozása. Legjobb, ha ezt a gyerek és a szülő egyaránt befolyásolhatja. Érdemes erre már akkor gondolnunk, amikor meghatározzuk, melyik legyen a gyerekszoba – vagy hagyjuk meg a lehetőséget a későbbi szeparálásra. A kisgyerekek még kevésbé tudják, hogyan tartsák – vagy ne tartsák – a távolságot, a felnőttek közelségére vágynak, és otthonuk egyetlen differenciálatlan térként jelenik meg előttük: előszeretettel hordják ki játékaikat a nappaliba, sőt a lakás egész területére, de ez nem baj, így természetes. A leválasztott tereknek valójában majd csak akkor lesz jelentőségük a gyerekek számára, amikor a saját testüket is tudatosan közelebb-távolabb helyezik másokhoz képest. Az igazi távolodási igény általában 6-7 éves korban kezdődik, de persze van, akinél 4, és van, akinél 8 évesen észlelhető. Ilyenkor magára csukja az ajtót, magányra vágyik, és arra, hogy a saját világába zárkózhasson. S ahogyan nő, a gyerekben úgy fejlődik a helyidentitás, amint a számára fontos helyekkel, tárgyakkal kapcsolatban is meghatározza önmagát, és például olyan kijelentésekkel számol be róla, mint: „Hazamegyek.” „Én Zuglóban lakom.” „A kisszoba az enyém” – fogalmaz a szakember.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 4. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Az Y generációs szülők
A fiatal anyák sokszor kínzó érzelmi válságként élik meg, hogy életük teljesen átalakult, elveszett a szabadságuk. Ennek következményét gyakran a gyerek sínyli meg, aki állandóan jelenlévő új tagként ...
Hogyan szeressük jól azt, aki fellázadt ellenünk?
A serdülők nagyon nagyra értékelik, ha elismerik az igényeiket és megértik őket – mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk le kéne mondanunk a saját igényeinkről. Sőt, azáltal, hogy ...
A gyermekkori otthon fényei és árnyai
Mit is szeretnének az emberek megélni az „otthon” élményében? Milyen vágyak, fantáziák és konkrét események fűződnek bennük az otthon fogalmához? És mit tükröznek a valóságos tapasztalatok?
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2026/1 Lélek és gépek
Az előfizetés ára 7,560 Ft. Több, mint 15% kedvezmény éves előfizetés esetén!
Előfizetek
