Ezek csak akkor tudnak kialakulni, ha képesek vagyunk önmagunkról gondolkodni és önmagunkat valamilyen elváráshoz hasonlítani. A szocializáció során ugyanis nemcsak azt tanuljuk meg, hogy mi értékes, mi elfogadható és helyes, hanem az elvárások, szociális normák, erkölcsi elvek belsővé válnak – azaz ezeket sajátjainknak érezzük.  Kialakul, hogy milyennek kellene lennünk (elvárt énkép) vagy milyenek szeretnénk lenni (ideális énkép) – vagy milyenek nem akarunk lenni (nem kívánt én). Ezek vezérfonalként befolyásolják a viselkedésünket – egyben referenciakeretként szolgálnak a viselkedésünk és saját magunk megítéléséhez is. Az önbecsülésünket – vagyis önmagunk értékességére vonatkozó ítéletünket – erőteljesen meghatározhatja, hogy ezekhez a referenciapontokhoz képest (általában vagy aktuálisan) milyenek vagyunk.

A morális érzelmek jelentősége abban áll, hogy viselkedésünket motiválni képesek. A szégyentől és a bűntudattól – mivel kellemetlen, sőt fájdalmas érzések – igyekszünk minél hamarabb megszabadulni. Ha lehetőségünk van rá, akkor – különösen a bűntudat esetén – megpróbáljuk jóvátenni a vétkünket, tévedésünket, viselkedésünk negatív következményeit. Ez nagyon kedvező – sőt egy bevett pszichológiai fordulattal élve: adaptív – következménye lehet a morális érzelemnek. Ezek az érzelmek tulajdonképpen morális barométerként arról informálnak minket, hogy mi elfogadható szociálisan és morálisan – illetve hogy szociálisan és morálisan mi elfogadhatóak vagyunk-e saját magunk vagy mások számára. 

Bűntudat vagy szégyen?

A szégyent és a bűntudatot sokszor ennek mentén szokták elkülöníteni egymástól: nagyobb valószínűséggel él át valaki szégyent, ha önmagát definiálja rossznak a morálisan helytelen viselkedés után, míg bűntudatot nagyobb eséllyel akkor érez, ha magát a viselkedést tartja helytelennek. Empirikus vizsgálatok arra utalnak, hogy a bűntudat nagyobb eséllyel jár jóvátételre irányuló próbálkozásokkal – a szégyen a hozzá kapcsolódó szorongás vagy éppen düh miatt legátolhatja a „szenvedő fél” érzelmeinek és a gondolatainak tudatosítását, megakadályozva a jóvátételre irányuló próbálkozásokat.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában olvasható.