Amikor a gyerek KICSIT MÁS

Ma már a „kicsit alkalmatlanok” meglehetősen sokan vannak, ők azok, akik bizonyos dolgokban kicsit rosszabbul teljesítenek, vagy egyszerűen csak nem bírják jól az iskolát. Igen magas azoknak a gyerekeknek az aránya, akik szomatizáltak, félnek, amikor reggelente iskolába kell menniük, akik hasfájósak, hasmenésesek.

az ilyen problémákkal küzdő gyerekek gyakran az átlagos vagy a magas intelligencia-övezetbe esnek

Aki indított már iskolába hat-hétéves gyereket, tudja, micsoda büszke lelkesedéssel készül a tanító nénihez. Mekkora hévvel és milyen nagy örömmel pakolgatja a füzeteit, nézegeti a színes könyveket, rendezgeti a ceruzáit. Aztán telik-múlik az idő, reggelente egyre nehezebb felkelni, és egyszerre jön egy üzenet a pedagógustól. „A gyermek nagyon okos és tehetséges kisfiú/ kislány” – halljuk –, „csakhogy...” és a csakhogy után hosszú felsorolás következik a gyermek „bűnlajstromáról”, a szülői szívbe pedig beleköltözik valami nehéz, fojtogató szorongás.

Hirdetés

„Azzal kezdődött – meséli a nyolcéves Peti édesanyja –, hogy a tanító néni e-mailen üzent nekem, Peti nem figyel az órákon, elkalandozik, direkt az ellenkezőjét csinálja annak, amit kér tőle, feltétlenül beszéljek vele. Persze elővettem a gyereket és mondtam neki, hogy az órán figyelni kell. Naná, hogy nem használt! Minél többet mondogattam neki, annál inkább tiltakozott, hogy hagyjam abba, ő játszani szeretne...

A dolog azonban nem állt meg itt, az e-mailek továbbra is rendszeresen érkeztek. „Peti ma óra közben a földön fetrengett, tornaórán kiállt a sorból és nem volt hajlandó megcsinálni a feladatot.” Az ember itt elkezd gondolkodni. Mi történhetett mindezek előtt. Peti talán megbántódott vagy csak egyszerűen utálta, hogy egész nap utasításokat követve, fegyelmezetten azt kell csinálnia, amit a felnőttek mondanak neki? Vajon képes erre, vajon elvárható ez tőle? Bizonyára elvárható, hiszen a többi gyerekkel nincs semmi baj, csak az enyémmel...

És mit mond Peti? Azt, hogy unalmasak az órák, és hogy ő szabad szeretne lenni! És az az igazság, hogy őszintén együtt érzek vele... Már csak azért is, mert azt látom, hogy közben minden erejét megfeszítve igyekszik. Féltem is, hogy ebbe az igyekezetbe beletörik majd, és bedarálja őt a rendszer...

(Fotó: Rachel Gardner)

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 1. számában olvasható

2011-01 lapszámban megtalálható