Nem igazán tudom, milyen kategóriába sorolhatnám a kérdésem, így igyekszem részletesen elmagyarázni a problémát. Kisfiam jelenleg 4 hónapos elmúlt, aktív, érdeklődő, a korához képest túlságosan fejlett fizikailag (is). Már ülni akar, igazi akrobata, nagyon hosszú
ideig képes koncentrálni. A probléma viszont a vigasztalhatatlan sírás, amire nem tudunk magyarázatot, sem megoldást találni. Nincs időhöz kötve, de mint derült égből villámcsapás, a jó kedvből azonnal vált hangos, sikító, fájdalmas sírásra, akárhogy próbálom nyugtatni,
segíteni neki (étel, ének, ringatás, ölelés, hordozás, figyelem-elterelés, stb), semmi sem használ, órákig képes folytatni. Kisebb korában nyilván közrejátszott a hasfájás, de most már nem tudom erre fogni. Úgy érzem, nem vagyok megfelelő anya, hogy ilyenkor nem tudom
csillapítani az elkeseredettségét. Ha elmegyünk valahova, ott is mindig görcsösen figyelek, mindig szórakoztatni kell, nehogy kitörjön ez belőle, már sokszor megszóltak miatta. Orvos szerint minden rendben van. Talán a születése körülményei hagyhattak benne mély
nyomot (császár túlhordás miatt, nyakán 3x köldökzsinór, terhesség alatt meg kellett birkóznom saját szülőm elvesztésével).

Kedves Anyuka!

Sok szempontból nehéz időszak az első év a gyermek életében. Hiszen legtöbbször valóban nem tudjuk, hogy miért sír. Miután végigpróbáltuk a nyilvánvaló dolgokat (éhes, szomjas, melege van, fázik, tele a pelenka, közelségre vágyik, stb.), ami miatt sírhat egy csecsemő, meg lehet figyelni, hogy mikor nyügösködik. Ha unatkozik? Ha túl sokat evett? Ezzel együtt van, amikor nem értjük meg a sirás okát. Ilyenkor valóban a legtöbb, amit egy szülő tehet, hogy a csecsemővel van. Azt üzenve ezzel, hogy most nem tudom, mi a baj, de itt vagyok veled. Néha felnőttként is erre vágyunk: amikor valami nem jó, de nem igazán tudjuk, hogy mi nehéz. Ilyenkor jólesik valakinek a jelenléte, aki kibírja a fájdalmunkat, és ott van velünk.

Az, hogy mit szól ehhez a környezet, sokszor igen nehéz jól kezelni. Egy élet érkezése nem csupán a család ügye, hanem a közösségé is, ez egy ősi kód az emberiségben. Emiatt tapasztaljuk, hogy úton-útfélen beleszólnak idegenek is abba, hogy hogy vagyunk a gyermekkel. Nem fázik? Nincs melege? Van tejecske, anyuka? És a többi… Természetes, hogy ezek a kérdések szivbemarkolóak, főleg, ha mi sem vagyunk biztosak a dolgunkban. És hát melyik anyuka biztos a dolgában! Nem mindig tudjuk, hogy miért sír egy csecsemő. Vannak sírósabb, és kevésbé sírós babák. Ahogy vannak olyan gyerekek, akik állandóan dumálnak, mások pedig meg sem szólalnak.

Higgye el, nem csinál semmit rosszul! Idővel, a fejlődéssel fog ez változni, csak ki kell bírni. Ettől függetlenül, ha úgy érzi, hogy feldolgozandó terheket hordoz a szülője elvesztése miatt, érdemes lehet szakembert felkeresni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka