Válófélben vagyunk több mint egy éve, mert bejelentettem a feleségemet a gyermekem ellen elkövetett bántalmazásért, veszélyeztetésért. Sajnos a mai napig folyamatban vannak az eljárások, és gyermekem a feleségemnél van, én csak minden keddi napon és kéthetente látom. Ellenem nevelik, a láthatásokat nem engedik, különböző indokokkal. Gyermekem a feleségemnél agresszív, nadrágjába kakil mind a mai napig. Nálam semmi ilyen nem tapasztalható, magától megy WC-re, nyugodt, nincsenek agresszív kitörései, mint a feleségemnél. Feleségem arra hivatkozik, hogy én váltom ki belőle ezeket a tüneteket, és én mondom, kakiljon a nadrágba. Ezzel kapcsolatban több alkalommal kértem segítséget pszichológustól, hogy segítsenek feleségemnek ezt a problémát megoldani. Gyermekem szemtanúja volt, mikor feleségem láthatás alkalmával ököllel megütött. Több alkalommal rángatták ki a kezemből, lejárt az időd, lehet takarodni! A ruháit, játékait elvette, amiket tőlem kapott. Játékait gyermekem előtt összetörte, a lakásban tört-zúzott, az ételt tányérral vágta földhöz számtalan alkalommal, mikor gyermekem nem kérte, vagy csak velem szeretett volna enni. Mikor hallotta a gyerek, hogy kocsival áll be az udvarra a feleségem, a játékait magához ölelve bújt az ágy alá, nehogy elvegye tőle. Óvodába is velem járt, én is mentem érte. A feleségem nem nagyon foglalkozott vele, inkább az etetőszékbe szíjazta, járókába rakta, nem ment ki szabadba sem, mert betegesen félt a repülők által kibocsátott méregtől. Haza kellett járnom elaltatni, mert a feleségemnek nem sikerült, este rajtam aludt el, a haját csak nekem engedte vágni, nekem fogadott szót. Ezeket feleségem agresszív viselkedéssel reagálta le a gyerek előtt. Nem nézte jó szemmel, hogy szót fogad, mikor szépen megkérem, nem kiabálok, nem bántom. 

Feleségem mindenáron el akarja tiltani tőlem bosszúból, és mindent felhasznál ellenem. A gyereket lefogták, a haját összevagdosták,és azt mondta mindenkinek, én tettem, milyen ember vagyok... Szerencsére ezekről képek, videó készült, amivel bebizonyítottam, hogy a  feleségem tette. Gyermekem számtalanszor számol be bántalmazásról, büntetésről. Hetekre bezárták, hogy ne lássam. És sorolhatnám, amiket tettek ellene.  A feleségem által leírt tünetek alapján szeparációs szorongásban él a gyermek. Feleségemnél agresszív, ellene fordul, beleharap, és az óvodában is bántalmazza a többi gyereket. Mostanában észrevettem, hogy rázza a lábát akaratlanul. A tünetek alapján mit tanácsol, valóban
szeparációs szorongásban él a gyermekem? A szülőtől való el szakítás az oka,mert eddig mindennap velem volt?
Előre is köszönöm válaszát, egy apa.

Kedves Csaba!

Az Ön által leírt események valóban kimerítik a gyermekbántalmazás, súlyos veszélyeztetés kategóriáit - ez alapján teljes joggal aggódik a kisfia testi és lelki egészségéért! Mivel a kommunikációs zavarok és az erőszak már évek óta jelen vannak az életükben, ez Önt is rendkívül kimerítette és tehetetlenség-érzést kelthetett, ugyanakkor szülői felelőssége (és jogai!) azt diktálják, hogy haladéktalanul változtasson ezen a romboló helyzeten! Mert elképzelhető, hogy valóban szeparációs szorongástól is szenved a gyermeke, és az is biztos, hogy nehezen viseli az Ön elvesztését a mindennapjaiból. De ennél most sokkal súlyosabb gond, ha az édesanya valóban erőszakos nevelési eszközökkel él nap mint nap, illetve a szülők közötti, elmérgesedett konfliktus - ehhez pszichológusi segítség nem elég!

A bírósági gyakorlatban sajnos a válások, gyermekelhelyezések ügyében nem ritka az akár évekig húzódó eljárás. Ezt nagyon megszenvedik a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekek. De a felnőttek, a szülők kezében vannak eszközök: a bírósági folyamat mellett sürgős esetben a területileg illetékes Kormányhivatal Gyámügyi Osztályán, illetve a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál is kérhet segítséget! Az ott dolgozó szakemberek igen rövid időn belül feltárják a helyzetet, és segítségükkel a gyermek akár pár napon belül kikerülhet a bántalmazó környezetből. Amint a közvetlen veszélyeztetettség megszűnik, a további együttműködés során lehet tisztázni, hogy kinek mi a teendője a hosszabb távú megoldás érdekében. Olyan kérdéseket fontos megválaszolni, hogy melyik szülőnél van jobb helyen a gyermek, milyen láthatási rend szolgálja leginkább az érdekeit, hogyan tudnának a szülők egymással jobban kommunikálni, a család többi része hogyan vonható be a problémák rendezésébe stb. A folyamat során a szakemberek segítenek eldönteni, hogy kinek milyen segítséget (pl. egyéni pszichoterápia, családterápia, mediáció, gyermekpszichológus) érdemes igénybe vennie, és ezek milyen módon elérhetőek.

Arra bíztatom, hogy ne adja fel a hathatós segítség megkeresését - minél előbb változtat a jelenlegi helyzeten, annál több sérüléstől óvja meg gyermekét!

Üdvözlettel

Simon Sarolta