Brigi vagyok, 14 éves. Tavaly január óta úgy érzem hogy senkinek se kellek, egész nap csak az ágyban szeretnék feküdni, elvesztettem az érdeklődési körömet, semmi se érdekel már, amit régen imádtam. Nem nagyon vannak barátaim, mindenkit ellökök magam mellől, nem eszem, nincs kedvem semmihez. Már a jövőbeli terveim sem motiválnak, nem tanulok, nem foglalkozom semmivel. A szüleimnek nem nagyon merem elmondani, mi a bajom, mert félek a reakciójuktól. Sose mondom el nekik, ha valami fáj, ha van egy fiúm, mi történt a suliban, semmit. Senkinek nem merem megmondani, ha valami bánt, pedig meg kéne, de nem merem, pl. egyszer tesiórán nem kaptam levegőt futás után, és nem mertem szólni a tanárnak, az állítólagos barátnőmnek is csak utólag. Tudna segíteni, hogy mi lehet a bajom?

Kedves Brigi!

Sok korodbeli fiatal küzd olyan kérdésekkel, amik benned is felmerültek: Mi dolgom itt, kinek vagyok fontos, szerethető vagyok-e, ha valami bajom van, vagy egyáltalán van-e valami bajom. Amiket leírsz, az nem hangzik túl jól, nehéz lehet benne lenni, nagy terhet hordozol. Főleg azért nehéz kikeveredni belőle, mert egyedül vagy benne. Úgy mondanám, hogy a hangulatod depresszív, motiválatlan vagy, kedvtelen, és a jövőképed bizonytalan. Erre első lépésben azt javasolnám, hogy keress egy személyt, akiben bízol, és oszd meg vele. Lehet ez egy ismeretlen pszichológus is elsőre, vagy egy barátod, vagy ha találsz hasonló nehézségekkel küzdő fiatalokat. Amint elkezdesz beszélgetni, rá fogsz jönni, hogy sok mindenki van ilyen problémával, és vállalható, szerethető, elfogadható vagy ezekkel együtt. Keress egy olyan közeget, ahol ezt elhiszed. Lehet ez egy sportcsapat, vagy egy ifjúsági csoport, csak legyenek benne korodbeliek. Ezen felül a jövővel kapcsolatos félelemeidet is kihallom soraid közül. A dilemma, a kétségek, a megkérdőjelezés ennek az időszaknak a jellemzője. Most formálódik, hogy amit eddig a családból hoztál, ami gyerekként fontos volt, az fiatalként, serdülőként, majd felnőttként is fontos lesz-e. Ez a keresés időszaka. Ha régi dolgok nem érdekelnek, keress újakat. Akár csak rövid időre is. Ez a barátkozást is segíti, mert több helyen kell hozzá mozognod :) Aztán majd tisztulni fog, hogy mi az, ami tényleg a tiéd, ami tényleg épít vagy felszabadít, vagy amiben tehetséges vagy. Ne ijedj meg ettől a kusza időszaktól, csak próbáld meg kimondani, és szép lassan ki fog tisztulni. Ha további hónapok telnek el ilyen negatív érzésekkel, céltalansággal, akkor azért felnőttel is beszélj. Biztosan a szüleidet is érdekli, így vagy nekik, vagy egy számodra fontos felnőttnek a támogatása segíteni tud. Remélem meg mered lépni minél hamarabb ezeket a lépéseket a saját jóléted irányába.

Üdvözlettel

Standovár Sára