Bizonyára meglepődik, hogy egy 70 éves (fiatalos) asszony ír Önnek párkapcsolati problémával, de teljesen tanácstalan vagyok. Jelenlegi férjem a második, 17 éve vagyunk együtt. Amikor megismerkedtünk, ő depressziós volt az akkori családja mellett (kezelést is kapott), és mióta összekerültünk, szép lassan meggyógyult, DE: csak azt hajlandó csinálni, amit ő akar, eléggé beszűkült az élete. Az olvasáson kívül semmi más nem érdekli. Egy kirándulásra, egy sétára sem lehet elcsalni, ha én menni akarok akár nyaralni is, akkor menjek a barátnőmmel. Ez működik is, de valahol azt érzem, hogy ennek nem így kellene lenni. Próbáltam már meglepetésként befizetni kettőnket egy vidéki szállodába, olyan helyre, ahol sok a látnivaló, kirándulni is lehet, de vissza kellett mondanom, mert nem volt hajlandó eljönni. Már szex sincs köztünk vagy 8 éve, pedig én még igényelném Sajnos anyagilag “függő” vagyok tőle, mivel nekem nagyon alacsony a nyugdíjam, az övével együtt nagyjából kijövünk a mindennapokban.
Én még szeretnék társaságba járni, ÉLNI, pedig túl vagyok egy rákos daganat SIKERES kezelésén, de úgy érzem magam mellette, mintha össze lennék kötözve. Minden napom arról szól, hogy neki mi lenne jó, hogy szeretné alakítani a napját. Vásárolni még hajlandó eljönni velem, de abban is hozzá kell igazodni az időbeosztását illetően. Különösen most vagyok nehéz helyzetben, mert egy hete aranyér-műtéte volt, és egész nap csak arról lehet beszélni, hogy milyen volt a széklete, mennyire fáj, vagy éppen hogy érzi magát. Megértem, hogy egy műtét után nem rózsás az ember kedve (nekem több műtétem is volt, köztük több nagy műtét, neki ez az első), de lassan én is depressziós leszek ettől. Megőrülök attól, hogy minden nap úgy telik, hogy jóformán percre tudom előre, mi fog történni (reggeli, vásárlás, olvasás,
takarítás, főzés, ebéd, ebéd után kötelező csend, mert pihenni kell, utána internet, vagy olvasás - nagyjából ennyi a nap). Ha a gyerekeim jönnek (egyre ritkábban, mert úgy érzik, hogy nem szívesen látja őket), ő bevonul a kisszobába olvasni vagy internetezni, és ez elég kellemetlen. Soha nem ül közénk, nem beszélget velünk, csak elvonul... Pont ma egyik ismerősöm meg is jegyezte vásárlás alkalmával, hogy nagyon morcos.
Úgy érzem, hogy van is férjem, meg nincs is. Ő inkább egy megbízható lakótárs. Most azon gondolkozom, hogy nem lenne-e jobb elválni tőle, hogy még a hátralévő időmben élhessem a saját életemet, de az anyagiak sajnos visszatartanak, és a lelkiismeretem is tiltakozik az ellen, hogy egy öregedő embert magára hagyjak. Mit tehetnék? Tudom, nem lehet így tanácsot adni, de mégis kíváncsi vagyok a véleményére.
Válaszát előre is köszönöm.
Megrendelem
