Van egy 3,5 éves kisfiam, Máté. 4 hónapja született kistesója, akit mindig szeretget, simogat, nem ellenséges vele. Máté hamar (14 hós korában) kezdte a bölcsit,  és 7 hónapja már ovis. Kb. az ovi óta vettem észre furcsa viselkedésbeli problémáit. Nagyon nehéz megfogalmazni, mert összetettnek érzem a problémát. A csúnya, goromba, fennhangon, parancsolgatva beszéddel kezdődött ( menj innen stb.), de úgy érzem, ezt most viszonylag kordában tartjuk azzal a nyugodt hangon feltett kérdéssel, hogy "anya így beszél veled?" És
azonnal visszább vesz, és azt is mondja, hogy bocsánat. Amikor hazahoztuk a kistesót, apával és a nagyival is goromba volt, éreztük benne a feszültséget, amit természetesnek vélünk ilyen új szituációban. A feléjük irányuló gorombasága alábbhagyott, már csak ritkán jön
elő.
Ami most aggaszt, az az, hogy van/volt egy kis barátja, Lacika, akivel napi szinten találkoztak, játszottak. Az utóbbi időben minden találkozó sírással ért véget Máté részéről. Valamiért mindig megsértődött (megelőztèk, nem adta oda a játékot, vagy csak látszólag ok nélkül), őrületes sírás közepette kellett hazajönni. Most ott tartunk, hogy ha csak találkozunk és a barátja köszön neki, sírva üvölt vele, hogy "Neeee, te ne köszönj!!!". És potyognak a könnyei. Kérdezem tőle, hogy mi bántja, átöleljem-e, de csak annyit mond, ő sírni akar.
Érezzük, hogy vannak indulatkezelési problémái, pedig mi nem vagyunk egy indulatos, festültségben élő család, de nagyon úgy érzem, elrontottam valamit. Még nem tudja kifejezni az érzéseit, az indulatait még pláne nem tudja kezelni. Sokszor úgy érzem, hogy nagyon meg akar nekünk felelni, és mond olyan dolgokat, amikről úgy gondolja, hogy nekünk tetszetős. Pl: "Vegyünk Lacikának is piros biciklit. Ugye, anya, én kedves vagyok?!"
Nagyon félek, hogy lelki sérülést okozok neki azzal, hogy nem jól kezelem a problémáit vagy nem ismerem fel a helyes nevelési megoldást. Arra is gondoltam, talán az oviban nem úgy bánnak vele, ahogy az ő lelkének az ne okozna sérülést?!
Kérem segítsenek ennek megértésében, kezelésében!

Kedves TD!

Szeretném azzal kezdeni, hogy szerencsére nem olyan könnyű a gyerekek lelkében végzetes sérülést okozni, főleg, ha a szülő, szülők ennyire keresik a jó megoldást, szeretik, és a legjobbat akarják neki megadni. Máté életében most egy - vagy több - nagy változás is volt a közelmúltban, amely erős érzelmekkel és indulatokkal jár. Attól nevezünk valamit krízisnek, hogy a benne levő személy számára nincs eddig betanult megoldás, hanem valami újnak kell kialakulnia, kifejlődnie. Most egy új családdá váltak, ahol változott mindenkinek a helye, ahol új módokon kell reagálni, és mindenkit érint. Ez azt jelenti, hogy kisfiának is és Önnek is új megoldásokat is kell tanulni. Valószínűleg ennek a folyamatnak a feszültsége okozza Máté ingerültségét, sírósságát. Nagyon dicséretes, hogy türelmesen, megmagyarázva és bátorítóan beszélnek vele indulataira, hiszen így megtanulja, hogyan beszélhet, hogyan viselkedhet másokkal. Emellett azonban szükaég van arra is, hogy valahol teret kapjon a feszültsége is. Bármennyire szereti testvérét, és szuper dolog, hogy vannak egymásnak, bizony ez jár dühhel és irigységgel. Ha ezeket ki tudja valahol fejezni, valószínűleg könnyebben fogja venni a kortárs kapcsolataiban is a feszültséget. Jelenleg olyan, mintha ott élné ki az alapvetően máshol, vagy csak úgy diffúzan megélt feszültségét.

Nem kell nagy dologra gondolni az indulatok és negatív érzések kifejezésében. Sokszor már az is előrelépés, ha megfogalmazhatja szóban, vagy esetleg mesében-játékban. Ha egyértelműen megfelelésből mond valamit, akkor meg lehet próbálkozni azzal, hogy visszafordítják neki kérdés formájában, vagy az indulatot engedélyezve: “Tényleg szeretnél Lacikának is piros biciklit? Szerintem inkább szeretnéd, hogy csak neked legyen ilyen különleges piros biciklid. De nem baj, mert még csak te tudsz ilyen ügyesen biciklizni”. Vagy valami hasonló, az Önök számára elfogadható, hiteles mondattal fejezzék ki, hogy nem mindig baj, ha valamit nem akar megosztani, vagy ha valamiben más akar lenni. Még akár olyan is lehet, hogy a tesót legszívesebben visszavinnék a kórházba, olyan hangosan sír, de végül nem ezt teszik, csak ezt érzik. Hiszen ezt szülőként is érezzük néha... A játékok ezért jók szintén: megélhet benne olyat, amit valójában nem fog megtenni, csak a mély érzéseit, indulatait fejezi ki. Érdemesebb most olyan játékokba bevonni, amiben kicsit harcolhat, legyőzhet, tombolhat. 

Mindenesetre nem kell megijedni a helyzettől, csak észrevenni Máté valódi érzéseit a viselkedése mögött, és segíteni neki azt kifejezni (a tomboló, durva szavai mögött meglátni a kétségbeesett kisfiút, aki tart tőle, hogy háttérbe szorul, vagy alulmarad barátjával, testvérével szemben).

Üdvözlettel,

Standovár Sára