Kérdésem elég összetett, tinédzser fiamra vonatkozik. Most 13 éves, és eléggé kezelhetetlenné vált, de ez nálunk nem most kezdődött, inkább most csak fokozódott, szinte tűréshatárom végéhez értem. Kb. másfél éves korától voltak problémák vele, az a fajta kisfiú volt, akivel sehova nem lehetett elmenni, mert rosszul viselkedett, felhívta magára a figyelmet, durva es türelmetlen volt. Ugyanaz ha hozzánk jött valaki, akkor is ez volt a helyzet. Óvodában is folyamatos problémák voltak vele, nem követte az utasításokat, nem fogadta el az óvónőket, önfejű volt, azt csinálta, amit szeretett volna. A hagyományos nevelési módszerek sosem voltak hatékonyak nála. A szemkontaktus abszolut hiányzott, ha felnőtt beszélt hozzá.
Az iskolában a helyzet természetesen fokozódott, a pedagógusok sem tudtak mit kezdeni másságával. Egyébként rendkívül okos, de sajnos nem érdekli egy iskolai tantárgy sem, így nem tanul.
Ötödikes korától Angliában élünk, itt sem jobb a helyzet viselkedés terén, bár itt felismerték, hogy a rossz viselkedéshez egy rendkívüli intelligencia társul, gyakorlatilag tanulás nélkül átlagon felül teljesít. Itthon rendkívül követelőző és sajnos a számítógépes játék megszállottja lett, abban a világban teljesen jól érzi magát. Küzdelmeink napi szinten folynak, este nem fekszik le időben, sőt egyre jobban kitolja, utasítani, parancsolni nem nagyon lehet neki. Sajnos a tinedzserkorral jött az, hogy ha valami nem stimmel, törni-zúzni kezd. Több telefonját összetörte, és egyéb elektronikai eszközt.
Iskolája elég szigorú szabályokat követ, de őt nem tudják nagyon rávenni, hogy betartsa őket. Küzdenek vele a pedagógusok, sokszor hívnak minket és járunk be az iskolába folyamatosan konzultálni. Valóban segítőkészek, próbálnak segíteni, és szeretnék, ha tudnák motiválni a tanulásra. Az órákon nem figyel és rendbontó a magatartása, tanáraival sokszor szemtelen. Sajnos semmi nem érdekli, és a sportot is abbahagyta. Közben vannak egészen normális pillanatai most már, amikor tudok vele beszélni, de ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, egyből változik és dühös lesz. Rendkívul csúnyán beszél velünk. Ragaszkodik megszokott dolgokhoz, ha valami nem úgy van, mindig nagyon megviseli... költözés stb. Barátai vannak. A barátkozással nem volt gond soha. Otthon, Magyarországon a szülők nem nagyon szerették, ha vele barátkoztak a gyermekeik. Mindenki rossz véleménnyel volt róla, általában okoltak engem, hogy nem jól nevelem, nem vagyok elég következetes stb. Lehet, hogy így van, de van egy kisebb fiam is, és ő teljesen más, normális viselkedésű ennek ellenére.
Szeretnek tanácsot kérni, mi lehet nála a gond, illetve érdemes lenne-e valamilyen vizsgálatot végezni nála. Nagyon szeretnem megérteni, hogy tudnék segíteni neki.

Kedves Édesanya!

A leírása alapján először az fogalmazódott meg bennem, hogy hiperaktivitás-figyelemzavar tünetcsoport, oppozíciós, illetve impulzuskontrollzavar irányában érdemes elindulni a jelenségek magyarázatában, továbbgondolkodásban, segítségkérésben. Aztán szöget ütött a fejembe két hiány a történetben: az egyik a másfél éves kor előtti életszakasz. Vajon eleve nehéz temperamentummal született a gyermeke? Nehéz szabályozhatóság, megnyugtathatóság jellemezte? Ilyen esetben gyakori, hogy az anya nehezebben is kapcsolódik a picivel, nehezen hangolódik rá, fogadja el - amitől a helyzet romlik, a fejlődés is rögösebb úton indul el. Vagy valami történt másfél éves kora körül, ami ilyen irányba terelhette az ő fejlődését?

A másik hiányérzetem az apa iránt keletkezett. Hol van ennek a gyereknek az apja?! Az Ön leírásában egyetlen szó, utalás nem sok, annyi sem szól az ő szerepéről - ami pedig elengedhetetlenül fontos a helyzetük megértése szempontjából! A szülők egymáshoz való viszonya mint pár, illetve a szülőként való együttműködésük a másik nagy jelentőségű tényező a gyermek személyiségalakulásában - az alaptemperamentum mellett. Arról már nem is beszélve, hogy egyéb családtagokat sem említ - mintha légüres térben, egyes-egyedül Ön nevelné ezt a gyermeket (és a másik kisfiát), mintha egyedül az Ön vállát nyomná ez a teher, senki más nem vállalna részt, felelősséget a gyermeknevelés nem egy embernek való feladatában.

Érdemes lenne gyermekpszichológussal konzultálnia, mert rengeteg tisztázandó téma, kérdés merül fel az Önök problémája kapcsán, amiket végig kell vennie, mielőtt változtatásban, megoldásban lehetne gondolkodni (pl. a gyermeket ért, érő szocializációs-mintaadó hatások stb.)! A szakemberrel való tisztázó beszélgetésben azt is végig lehetne venni-gondolni, hogy a fia impulzuskontroll-problémáit milyen úton lehetne hatékonyan orvosolni (családterápia, csoportterápia stb.).

Nagyon jó, ha az iskolával van egy "vállt vállnak vetve" küzdelem, együttműködés a gyermek érdekében - ebből a szempontból megfelelő helyen van! Abban viszonyt nem reménykednék, hogy a tanulásban sokkal motiváltabb lesz, ha anélkül is átlag felett teljesít... hamarosan jön a középiskola: fontos lenne a valódi érdeklődésének megfelelőt választani.

Gyökeres és gyors változás nem várható, ugyanakkor egymással együttműködő, következetes, világos határokkal és meleg légkörben működő szülői-nevelői közösség hosszú távon jó hatással lehet. Nem tudom, ez Önt mennyire vigasztalja, de a pozitív kortárskapcsolatok megléte egyértelműen a jó prognózis irányába mutat!

Azért lenne fontos, hogy Ön támogatásra és megkönnyebbülésre leljen időről időre, hogy képes legyen elfogadni ezt a fiút, és így megerősíteni a pozitív oldalát.

Üdvözlettel

Simon Sarolta