Történetünk ott kezdődött, hogy összejöttem egy egyedülálló apukával. Akkor 5 éves lányát egyedül nevelte. Anyjával ímmel-ámmal tartja a kapcsolatot, a nő "rosszéletű", a szó szoros értelmében. Minden van a repertoárban...  Így kéthetente láthatja a gyereket, ha épp  igényt tart rá, de ha nála van, akkor is nyilván ellenem hangolja őt. Ez az egyik nehézség. Igyekszem kezelni, én nem mondok semmi csúnyát a nőről a gyereknek. Hosszú távon nyilván a gyermek is érzékeli mindezt. Már másfél éve tart a kapcsolatunk, kicsit több mint fél éve ide is
költöztem hozzájuk, nyáron lesz 7 éves a lány. Ami a legnehezebb számomra, hogy a párom is nagyon megváltozott. Amikor "kampány" volt, hogy megszerezzen, meghódítson (több mint egy év), addig igazi férfi, minden értelemben, igazi apa, ami nyilván pozitív volt a szememben. Ellenben mikor ideköltöztem, utána pár héttel nagyon megváltoztak a dolgok. Hozzá kell tenni, hogy támogatásomra ő felmondott, nyitott egy vállalkozást, ami első perctől megyeget, most januártól már tényleg beindulni látszik. Nyilván kell támogatni, tartani benne az erőt, és azt is tudom, hogy a legtöbb gondolata azon forog.
A lánya is összekapcsolta, hogy "mióta ideköltöztél, apa csak kiabál, és nem foglalkozik velem" - mondta. Én ugyanezt érzem. Teljesen érdektelen, hideg-rideg lett az egész. Ergo, párom leszar, gyerek szemétkedik, s mikor jelzem ezt a kedvesemnek, akkor támad, és szerintem mindkettőnek tévképzete is van. Többször is mondta, hogy én mindig nevelem-oktatom a gyereket, pedig ő azt hitte, milyen jól el fogunk csajoskodni. Hosszú évekig nekik bébiszitter volt porondon. Véleményem szerint, tévesen osztják a szerepet nekem. A gyerek terrorizál, apa ezt nem látja, mert legtöbbször a telefonját nyomja, késő estig (mert nem hülye, csak kicsi), de azt látja, mikor én büszkeségből pl. nem ugrok a gyereke minden kívánságára, ha előzőleg megbántott. Nem szeretném, hogy egy 6 éves mondja meg, én mit tehetek, (ki is mondja, hogy kb. cselédnek néz), nyilván igyekszem normális kommunikációt megejteni, kicsit nevelni,
rendre, tisztaságra, de ebből csak az jön le nekik, hogy folyamatosan cse....getem a gyereket. Szerintem ők bébiszittert szeretnének inkább, nem nevelőanyát. Pedig totál más a kettő.
Apa nem támogat, ahogy megy az idő, egyre kevésbé van bármi érdeklődés, támogatás, intimitás. Apa-lánya szerelem van. Az apa szerint ez teljesen normális szituáció, hogy kicsit távolodunk, én erre annyit mondtam, hogy nem ily hirtelen, és nem ennyire. Megszerzett és innen nem kell semmi erőfeszítés, a gyerekkel meg foglalkozzak, de ne neveljem.
Már komolyan nem tudom, mitévő legyek. Szerintem valamilyen szinten szükséges, hogy legyenek szabályok. Ne a gyerek dirigáljon két felnőttnek (már így is nagyon az apja fejére
nőtt, értem, mert kompenzálni akart). De bármit mondok, már támadásnak veszi. Nem segít semmiben, amiben eleinte igen (háztartás), én vagyok leszúrva, ha merek szólni, hogy vegye fel a papucsot, és nekem az lenne a dolgom, hogy szórakoztassam a gyereket.

Eleinte működött, hogy megbeszéltünk mindent, akár hármasban. Apa támogató volt és kedves minden téren. Foglalkozott mindkettőnkkel. Hirtelen pedig nemhogy kicsit, inkább minimálra fordult bármi kommunikáció az apa részéről. Mi lenne az irány? Jól gondolom, hogy együtt kellene valamennyire szabályokat felállítani, és következetesen betartani? Vagy nem jól gondolom, hogy apának ki kellene az én véleményem mellett állni? Szerintem így a minimális és nagyon ingatag tekintélyem is le van rombolva, Mit várjak a gyerektől, ha ő sem támogat? Vagy valóban, ahogy apa látja, nekem nem kéne semmit nevelnem (az a baj, hogy ő se teszi...), én csak játsszak a gyerekkel és vigyem a háztartást? Fogalmam sincs, mit csináljak.

Kedves Kérdező!

Egy nagyon nehéz, aktuálisan formálódó helyzetben van, amely mindenki részéről változtatást, alkalmazkodást igényel ahhoz, hogy egy egyensúly kialakuljon. A kérdés jó: vajon ki-mit szeretne ebben az új helyzetben? Teljesen más mind Önnek, mind a kedvesének, mind a gyermeknek, hogy együtt élnek, és már nem az udvarlási szakaszban vannak. A gyerekekben - főleg az óvodáskor idején, de még később is - ott a vágy, hogy szüleik újra egyesüljenek. Ez még olyan esetben is ott van a fejükben, mikor nem jól jönnek ki az egyik szülővel, vagy semmilyen esély nincs arra, hogy rendeződjön a kapcsolat. Mégis arra vágynak, hogy visszaálljon egy javított verzióban akár a régi család. Ebben nagy változás, hogy ott lakik velük, hiszen minden percben szavak nélkül is azt mondja neki, hogy nem lesz az, amit szeretne. Közben az apa-lánya szerelem is megváltozik, még ha most éppen nem is annyira látszódik, de riválisként van jelen ebben is. Arról nem is beszélve, hogy anyjával is lojálisnak kell lennie, így még ha esetleg elindulna valami szimpátia, akkor kapcsolódik hozzá egy kis bűntudat. Még nagyon az elején járnak, még sok harc várható. A mostohaanya-szerep még messzebb van. ELsőre legyenek kapcsolatban, kezdjenek el kötődni. Persze fontos, hogy ne a kislány dirigáljon, de talán most érdemes minimalizálni az elvárásokat, azt együtt kitalálni, akár a kislánnyal együtt, és türelmesnek lenni vele.

Ezekre akkor lesz kapacitása, ha legalább a háttérből támogatást kap kedvesétől. Érdemes lenne beszélgetniük úgy, hogy ő beszél arról, mit ért azon, hogy nevelni próbálja a gyerek, mi az, ami őt bántja. Mert ha megértik egymást, akkor ő is meg fogja hallani, hogy milyen támogatásra lenne szüksége. Addig csak harcolnak. Ez igaz a közös háztartásra is. Kemény formálódás, alkuk, egyezségek, és új rendszerek, új szerepek, új elvárások alakulnak most. Próbálja megérteni, hogy mi változott, mi az, amit korábban megtett a kedvese, és most is jó lenne, ha beletenné. Mivel tud közeledni felé, mivel tud neki kedveskedni, hogy ő is jobban figyelni tudjon arra, hogy mivel tud ő kedveskedni.

Az őszinte beszélgetések is segíteni tudnak. Attól még, mert épp nem a nevelés van a terítéken, ki lehet fejezni, hogy bántó, ahogy viselkednek. Ki lehet azt is fejezni, hogy valójában mi bántja őket, miért ilyen elutasítóak. Így van esély arra, hogy a mozaik-család kialakuljon. Adjon ehhez időt azért!

Üdvözlettel

Standovár Sára