Nem tudom hova tenni a kapcsolatunkat. 2 éve vagyunk együtt, 2 hetente találkozunk a távolság miatt, egyetemisták vagyunk és azok is leszünk még legalább 3-4 évig. Kiemelném, hogy csakis 2 hetente találkozunk, de akkor több napra, 3-5 között, ahogy időnk adja. A 2 hét között a barátaival is találkozik. Ha felvetem, hogy találkozzunk következő héten is, ő nem annyira szeretne, mert mást is csinál. Velem sokkal többet találkozik, mint a barátaival, ez tény... sokkal-sokkal többet, barátai dolgoznak, egyetemisták ugyanúgy, így leginkább hétvégén érnek rá, meg ritkán találkoznak hét közben, amikor a barátommal mi nem találkozunk. Van, hogy csak akkor érnek rá, amikor mi találkoznánk a barátommal, de akkor sose mondja le velem a találkozót, engem választ. Közös jövőnkről ritkán, de beszélgetünk, pl. hogy mit fogunk csinálni, mit veszünk elsőnek, állatkák, gyerekekkel hogy fogunk bánni, ilyesmik. Egyikünk sem szeret előre tervezni, úgy vagyunk vele, alakul minden, ahogyan kell. De még konkrétan egyikünk se jelentette ki, hogy együtt akarunk-e lenni vagy sem, de én tudom, hogy vele akarok lenni.
Megjegyezném, sose voltak nagyobb vitáink, nagyon jól kijövünk. Tényleg igazán szeret engem? Az ő szeretetnyelve kicsit más, mint az enyém, amikor együtt vagyunk, tényleg minden tökéletes, részleteznem sem kell.

Kedves Eszter!

Sok olyan levelet kapok, amikor a kapcsolatban élő egyik fél megfogalmazza a kételyeit annak reményében, hogy egy harmadik fél, a szakember visszajelzést ad a kapcsolat komolyságáról, tartósságáról, irányáról. Ön azt kérdezte, hogy szereti-e Önt a párja. Ezt a kérdést a párjának kell(ene) feltennie. Amikor ilyen levelet kapok, azon gondolkozom, hogy vajon a párok miért nem egymásnak teszik fel ezeket a kérdéseket? Ha úgy érzi, hogy együtt akar lenni ezzel a férfival, párjának szeretné, szeretne elköteleződni mellette, akkor miért fél erről vele beszélni?

Vajon tényleg szeret-e? Ez nagyon fontos kérdés, de mindenkinek mást jelent szeretni, és a szeretet megléte nem feltétlenül jelenti, hogy a másik képes egy magasabb szintű elköteleződésre. Itt nem feltétlenül a házasságra gondolok, de leveléből azt érzem, hogy Önt nem elégíti ki a jelen helyzet. Miért nem beszélgetnek a terveikről, állatkákról, gyerekekről?
Miért nehéz tervezni? Már gyerekként is kialakul az a képesség, hogy beosztom az időmet, a tanulást, a szabadidőt. Ha Önök egyetemre járnak, a jövőjüket is tervezik, hivatást választanak. A tartós kapcsolatok egyik alapja az a képesség, hogy tudunk tervezni a másikkal. Először a szabadidőt, a nyaralást, aztán a nehézségeket, esküvőt, gyerekvállalást, stb.

Úgy érzem, Ön kész lenne tervezni, csak abban nem biztos, hogy a párja kész van-e rá. Ezt csak akkor tudja meg, ha beszélget vele az érzéseiről, a vágyairól.

Üdvözlettel,

Kovács Réka