19 éves vagyok, és kicsit több mint egy éve vesztettem el az anyukámat. Most fogok érettségizni, és a nagymamám, aki velünk lakik, lebetegedett, és át kellett vennem a háztartás irányítását, így ha hazamegyek, még főznöm kell másnapra, és nem marad elég időm a tanulásra. A barátommal egyre rossszabb a kapcsolatom, szerinte miattam nem tud boldog lenni, hetente csak maximum 24 órát lehetünk együtt, mert más városban tanul. Mindent egybevéve szinte
állandóan ideges vagyok és frusztrált. Hogy tudnám kezelni a helyzetet ?

Kedves fiatal lány,

őszinte tiszteletet érdemel azért, ahogy ebben a nehéz helyzetben helyt áll! Tanul, háztartást vezet, igyekszik energiát fordítani a párjára, ápolja beteg nagymamáját (bár erről konkrétan nem ejt szót, de a sorok között olvasható), miközben édesanyját gyászolja... nem mindennapi erő kell ahhoz, hogy mindezt valaki képes legyen nap mint nap megtenni! Érthető tehát az idegesség és frusztráció - meg persze az igénye is, hogy megszabadulhasson tőlük...

Az ilyen embert próbáló élethelyzetben létfontosságú a dolgok fontossági sorrendjének felmérése, a kíméletlen őszinteség saját magához: mire szükséges ténylegesen időt, energiát szánni? Melyik teendőre mennyit? Mi az, amihez segítséget kell kérnie - és kiktől számíthat arra? Kik azok, akik úgy vannak (vagy akár lehetnének, ha hívná őket) jelen az életében, hogy hozzáadnak ahhoz - és kik azok, akik csak feleslegesen "szívják el" az energiáját...? (A barátja részéről az olvasottak alapján például övön alulinak tartom az idézett kommentárt...)

Szóval, önmaga érdekében, és azok miatt is, akik Önre támaszkodnak: legyen szigorú, ha a saját talpon maradásáról van szó! A pihenés, feltöltődés nem luxus - hanem alapszükséglet. Fontos lenne akármilyen aprónak tűnő formákban, de minél többet becsempésznie a mindennapjaiba! Hosszabb távon ez nem elvesz, hanem pont hogy hozzáad a kötelességteljesítésekhez.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta