A kisebbik fiam 4,5 éves. Születése óta makacs, akaratos, hisztis gyermek. Rengeteg konfliktusa származik ebből itthon és az óvodában is. Ha fejébe vesz valamit, abból nem enged, a játékain nem osztozik, minden kell neki, és ha a tesója kap valamit, azt is meg akarja tartani. Az óvodában nem adja oda a játékait, vagy erővel elveszi, ha valami kell neki. Ha az óvónők igazságot akarnak tenni, akkor óriási hisztit csap, megnyugtatni nem lehet. Itthon az működik, hogy hagyjuk, maga nyugodjon le, ha megöleljük, ellök, eltol, míg le nem higgad. Ilyenkor olyan, mintha semmit nem érzékelne a külvilágból. Ha lehiggadt, lehet vele értelmesen beszélni, és tudja is, hogy csúnyán viselkedett. Az óvodában nem hagyják ezt, mert ott alkalmazkodni kell a közösség szabályaihoz. A múltkor odáig fajult a helyzet, hogy egy gyereket ellökött, az egyik óvónéninek nekiment, a dajkának pedig a kardigánját tépte, mert más is szeretett volna bekapcsolódni a legózásba, amit a kis barátnőjével játszottak. Az lenne a kérdésem, milyen módon lehetne elérni, hogy alkalmazkodóbb legyen, illetve jobban tűrje a kudarcot? Hogyan lehetne, hogy ezek a játszmák ne fulladjanak agresszióba?

Kedves Maru!

Kisfia működése olyan, mintha egy kisóvodás viselkedése lenne. Makacssága azt mutatja, hogy öntudatos, kitart az álláspontja mellett, határozott. Emellé a kisgyerekekre jellemzően indulatai, aktuális érzelmei alapján reagál, és azonnal. Intenzitásában és kontrollálhatóságában különböznek a gyerekek, de mindenkire igaz ilyen életkor körül. A fejlődés két irányból lenne szükséges: képes legyen kontorllálni, késleltetni saját érzéseit, hogy az adott játékra ne azonnal legyen szükség, vagy a rossz, akadályoztatott érzését ne azonnal dühöngésben fejezze ki. Másrészt az alkalmazkodásra, vagyis a körülötte levő személyek, gyerekek figyelembevételére. Amennyiben ez kisfiánál nehezebben, lassabban alakult eddig, akkor most sem várható, hogy hetek alatt óriási változás történjen. Arra lenne szükség első körben, hogy Önök felismerjék, mi a feszültségének az oka, mi bántja, milyen érzés uralkodott el rajta. Ha Önök felismerik, akkor tudják neki is visszatükrözni, és segíteni abban, hogy levezesse valahogy máshogy. Például ha dühös, hogy a játék, amit ő akart kipróbálni, most másnál van, akkor ki lehet fejezni, hogy megengedett a düh, és akár kikiabálhatja magából, vagy csak elmondhatja, de elfogadható és érthető az ő élménye. Ha az ő személyisége figyelembe van véve, könnyebben fogja elképzelni, hogy másoknak milyen. De ez utóbbi is tanulási folyamat, segíteni kell neki értelmezni a helyzeteket.

A dühöngés megakadályozása lenne a legjobb. Ha ismerik, hogy mi a forgatókönyv, valahogy a kirobbanás előtti pontot kellene megtalálniuk, hogy ott történjen valami megoldás (alternatívák felajánlása, a másik gyerek helyett egy boxzsák megütése, vagy éppen amire szüksége van). Ha mégis kitörne a düh, akkor jó megoldásnak látszik, hogy megvárják, míg lecsillapodik. Az óvónőkkel lehet hogy érdemes lenne egyeztetni, hogy minimálisan milyen alternatívák férnek bele az óvodai hétköznapokba, hiszen a tettlegességig fajuló konfliktus nem jó nekik sem, így jobb lehet akár csak a folyosóra vagy másik terembe átkísérni, és megengedni, hogy lenyugodjon.

Érdemes minden kisebb változást figyelni, és azonnal pozitívan megerősíteni. Ha éppen odaadja a játékot másnak, vagy csak visszafogja a dühét, akkor erre visszajelezni neki, hogy ügyesen csinálta. Érdemes figyelni, hogy hogyan alakul az elkövetkező időszak. Ha nem tudják formálgatni, akkor egy külső szakember segíthet, hogy specifikusabb válaszokat, megoldásokat találjanak. Érdemes azért is résen lenni, mert más tünetekkel együtt ez jelzés is lehet valamilyen nehézségre.

Üdvözlettel

Standovár Sára