Számtalan problémával küzdök. 21 éves nő vagyok. Tavaly októberben szültem meg a kisfiam. Az első 3 hónapban nem is volt semmi probléma. De ami aztán jött, nem tudtam hová tenni.
Elöször is rohamosan fogytam, volt olyan, hogy 1 hét alatt 2 kg ment le, pedig étkezem rendesen. 4 hónap alatt kb. 12 kg-ot adtam le. 1,5 hónapja kezdődött, hogy éjszaka hirtelen elkezdett kavarogni a gyomrom, hánynom kellett, s mikor kijött a "felesleg", utána nyugodtan tudtam aludni. Első és második alkalomnál betudtam egy gyomorrontásnak, de mikor már folyamatos volt, akkor megijedtem. Terhesség kizárt volt. Orvosról-orvosra jártam (hasi ultrahang, vérvétel, vizeletvizsgálat, röntgen, gyomortükrözés), mindent rendben találtak. Viszont minden orvos rákérdezett, hogy a szülés utáni depresszio nem most jött -e ki rajtam, vagy már régebb óta depressziós vagyok, csak nem vettem észre. Igaz, néha kis apróságokon is fel tudom magam idegesíteni, meg érzékenyebb is vagyok, mint voltam a szülés előtt. Ön szerint ezek alapján szóba jöhet lelki probléma? (Egyébként a fogyással egyidejűleg jelentkezett erös hajhullás, ami olyan mértékü, hogy már nem merek csak napi egyszer fésülködni, meg már látszik 1-2 helyen, hogy kopaszodom.
Köszönom ha válaszol.

Kedves Édesanya!

Minden állapotunknak, így a kóros jelenségeknek is megvan a testi és a lelki összetevője egyaránt. A bonyodalom ott kezdődik, ha az egyensúly megborul, és ki kellene bogozni, hogy melyik hogyan járul hozzá a tünetek kialakulásához, fennmaradásához. A teherbe esés, várandósság, szülés, gyermekágy minden szinten alapvető változásokat hoz az életünkben: élettani folyamatainkban, érzelmi életünkben, életvitelünkben, kapcsolatainkban stb. Sajnos, a hagyományos orvoslás keretei között egyelőre a gyakorlatban nem igazán valósul meg az a szemlélet, ami az embert egységes, „bio-pszicho-szociális” lényként tekinti – azaz, akit egyszerre határoznak meg biológiai, lelki és társas folyamatok. Így, ha rejtélyes testi tüneteinkkel orvoshoz fordulunk, ő csak egy szeletét fogja látni, kivizsgálni, értelmezni – és jó esetben (egyébként igazi szaktudással, valódi hozzáértéssel és mélyen lelkiismeretesen is akár!) gyógyítani annak a jóval összetettebb állapotnak, ami az aggasztó jeleket okozta. Úgy tűnik, abban nyilvánult meg mégis az ettől az egyoldalú szemlélettől való elmozdulás, hogy az orvosok szülés utáni depresszióra gyanakodtak. Önmagában ettől semmi nem oldódik meg, de annyiban szerencsés, hogy ez a felvetés arra sarkallta Önt, hogy más színben lássa a problémát, és más megoldási módokat (is) elkezdjen keresni.

Abban szakmailag felelősségteljesen nem nyilatkozhatom, hogy szervi ok kizárható-e, illetve, hogy milyen irányban lenne még érdemes vizsgálódni. De azt javaslom, hogy keressenek fel olyan pszichológus szakembert/intézményt, aki ennek az élethelyzetnek a problematikájára szakosodott (pl.: Országos Gyermekegészségügyi Intézet), és olyan szempontokra hívhatja fel a figyelmet, ami eddig elsikkadt, amitől „összeáll a kép”!

Kívánom, hogy össze tudjon fogni a család a megoldás érdekében, hogy hamarosan boldog, egészséges anyuka mellett cseperedjen hasonlóképpen a gyermeke!

 Üdvözlettel

Simon Sarolta