Kis Kingától kérdezném, mit csináljak, hogy a gyerekem ne szopja az ujját?

Kedves Pitypalaty!

Mivel nem derül ki gyermeke életkora, látatlanban azt az általános tanácsot adnám: hagyja békén az ujjszopást!

Ha gyermeke csecsemő, akkor a szopóreflex teljesen természetes megnyilvánulásáról van szó – ez a reflex az életbenmaradást szolgálja, hiszen ez segít, hogy az újszülött megtanulja megszerezni az anyatejet. A táplálási helyzet azonban nemcsak magáról az éhség csillapításáról szól, az anyával való szoros közelség segít a kicsiknek sokszor viharos érzelmi állapotaik nyugalmi helyzetbe való visszarendezésében is. Magyarán ebben a meghitt kapcsolatban találja meg és tanulja meg a megnyugvást. Ilyen értelemben a korai ujjszopás annak biztos jele, hogy a kisgyerek törekszik az önmegnyugtatásra.

A tárgyakkal való játék idején az ujjszopás aztán általában visszaszorul az elalvás környékére, hiszen egy tárgyi környezetét felszabadultan felderítő gyerek kezei ébren töltött ideje java részében foglaltak… Gondot, problémát ebben az időszakban az jelez, ha a játéktevékenységet kiszorítani látszik az ujjszopás, ha a környezetet a gyerek valami miatt nem felderítendőnek, hanem szorongatónak éli meg.

Óvodás korban a gyerekek általában már disztingválnak, képesek a közeli családtagok és barátok szűkebb körére korlátozni az ujjszopás nyilvánosságát, és az többnyire már tényleg csak az elalvásba ringatás eszköze. Ahogy nő a gyerek viselkedéses repertoárja és érzelmileg érettebbé válik, úgy váltja fel általában (de nem szükségszerűen) valami más önmegnyugtató viselkedés az ujjszopást. A kulturális normák is hatással vannak egyébként arra, mikortól számít „cikinek” a nyilvános ujjszopás, angolszász országokban mintha tovább tartana az erre vonatkozó tolerancia. Ezekben a viszonylag nagyobb életkorokban ugyanis már a nyilvános megszégyenülés okozhatja a problémát, de a maga megnyugtatását a saját magánszférájában tartani tudó gyerektől még ekkor sem „venném el” erőszakkal a szokásait. Ha már nem lesz belső igénye rá, leszokik róla minden erőltetés nélkül.

Különben is: állíthatjuk-e magunkról, felnőttekről, hogy minden önmegnyugtató stratégiánk társadalmilag támogatott és nyilvánosan vállalható…?

Üdvözlettel – Kiss Kinga