Picivel több, mint egy éve vagyok együtt a párommal, idén május óta együtt is élünk. Megismerkedésünk után nem sokkal őrülten beleszerettem és úgy éreztem, viszont. Sajnos az elejétől kezdve sokat veszekedtünk, javarészt (alaptalan) féltékenységéből adódóan. Sajnos emiatt nagyon sokat engedett meg magának, sok bántó és megvető összehasonlítás az exeivel stb… Sajnos az őszintesége is elég megkérdőjelezhetővé vált. Ezen bántásokat, ha magától nem is, de kérésemre megmagyarázta. Sajnos maradtak azért bennem kételyek azzal kapcsolatban, hogy szándékosan bántani akart, de valóságalapja nincs. Összeköltözésünk után lett minden igazi katasztrófa, sajnos sok indokolatlan hazugságba ment bele, a tisztázás meg annyira nem az erős oldala. Most kérdezheti, hogy miért maradtam együtt vele. Nos, mert kezdtem rájönni, hogy valami pszichés probléma áll fent, de az a nő, akit megismertem benne, az ott van, csak ez a probléma elnyomja, kifordítja teljesen. Úgy körülbelül 3 hónapja sikerült rávennem (nagyon sok türelmes beszélgetéssel, érvelésekkel és a testvére támogatásával), hogy menjen el orvoshoz. Sajnos nem pszichológusnál, hanem pszichiáternél kötött ki, de már ez is haladás volt. Az orvos azt mondta, hogy kevert szorongásos és depressziós zavar, gyógyszert is írt fel: Scippa. Jobb lett a helyzet, de a problémák nem tűntek el. Úgy vélem, rettentő sok türelemmel álltam hozza, mindig leültem vele beszélgetni, sőt elvártam, ha a legapróbb kis baja van, azonnal üljünk le és ha kell, órákat beszélgessünk. Ő nem élt vele, mondván, hogy mit kell annyit beszélgetni. És ezt sajnos arra is értette, hogy az én problémáimról sem kell. Sajnos az utolsó pillanatig ilyen-olyan hazugságok előfordultak nála, és így kétlem, hogy bármit le lehet zárni. Rengeteget veszekedtünk, olyanból kiindulva, hogy múltbéli cselekedete előjött véletlenül, ami elég bántóan hatott. Másnap mondtam neki, hogy még picit bánt az a dolog. Azt vártam, hogy leültet és elmondja, amit el kell, de sajnos nem. Inkább lehordott, hogy én a múltban élek, felejtsem el stb… Ez egyhetes veszekedést jelentett, sajnos már én sem vagyok képes hosszú távon türelemmel lenni a sértő megjegyzéseivel szemben és beszállok a játékába. Aztán persze szeretném mihamarabb rendezni, elmondani, hogy mit gondoltam komolyan és mi az, amit csak az ideg hozott ki. Szükségét érzem az ilyen jellegű beszélgetéseknek, ha már sikerül így összekapni. De azt látom, neki nincs kedve, unja és hangot is ad neki, hogy egy éve ez megy és mennyire tele van a hócipője ezzel. Nem tudom, hogy várja el - annyi és olyan mértékű hazugságok után, megfelelő kommunikáció nélkül nem lehet lezárni semmit. A legutóbbi veszekedésünk kb. 3 hete tart kisebb megszakításokkal, csúnyán összevesztünk. Sajnos a testvére is belekeveredett. Lehordott engem mindenféle beteg embernek, mert a testvére már elment orvoshoz, most nekem kéne, mindezt úgy, hogy szinte semmit nem tud rólunk, amikor egy napja hallgattam Őket sztereóban, sajnos már nem bírtam és elküldtem a fenébe. Ez újabb hosszú távú táptalaja lett a veszekedésnek. Egy hete kezdtünk békülni, de nem akart megbeszélni semmit. Én nem értem, így hogy lehet továbblépni. Két napja kibukott, hogy nem tudja feldolgozni a történteket, hogy szerinte nem tudná elfelejteni, ahogy egymással viselkedtünk. Mondtam neki, hogy így nem is lehet, hogy bezárkózol a gondolataiddal. Felmerült a szakítás, de éreztem, hogy nem akarja, viszont most se előre, se hátra. Szerinte nekem semmiben nincs igazam, engem nem tud megérteni, és én beteg vagyok, mert a testvére is ezen a véleményen van (mielőtt beleszólt volna, egy szó nem sok, annyit nem kérdezett tőlem, hogy én hogy látom a dolgokat). Sajnos nem tudom, mit tegyek, belül szerintem egy csodálatos lány és nagyon szeretem, de nem tudom levetni róla a folyamatos tagadást, az észérvek nem hatnak. Sajnos azok hatottak, amikor a testvéréhez fordult önigazolásért. Mit tudnék tenni ebben a helyzetben? Köszönettel és tisztelettel: Gábor

Kedves Gábor!

Őszinte leszek Önhöz. Amikor egy fél párkapcsolati gonddal keres fel egy szakembert, akkor még mindig csak az egyik oldalt ismerjük, csak az érintett szemszögéből látjuk a helyzetet. Természetesen egy pszichiáter által felállított diagnózis egyrészről bizonyos támpontot jelenthet, másrészről azonban megannyi kérdést is vethet fel, ami nem feltétlenül szolgálja az előrelépést.

Ilyen esetekben szoktuk javasolni a párterápiát, ami több okból is megoldást jelenthet. Az első és legfontosabb, hogy a párterápia során a szakember megismeri mindkét felet. Legalább ennyire fontos, hogy a terapeuta nem abból fog kiindulni, hogy adott egy "beteg" és egy "normális" ember, hanem megpróbálja holisztikusan, a maga egységében szemlélni a párkapcsolatot.

A párterápia az Önök esetében kompromisszumot is jelenthet, hiszen egyrészt Ön is hajlandó szakemberhez fordulni, és nemcsak a társa, másrészt az a szándék vezérli, hogy a kapcsolatot élhetővé, harmonikussá tegye.

Ennek persze csak akkor van értelme, ha ezeket mindketten így gondolják. Javaslom, beszéljék meg mindezt annak a fényében, hogy szeretnének közös döntést hozni, ami mindkettejüket szolgál.

Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.