23 éves lány vagyok. Szeretnék barátokat szerezni, egy közösséghez tartozni, de sajnos egyszerűen nem tudom, hogyan lehetnék képes rá. Társaságban alig merek megszólalni. Általában nem vagyok jártas a témákban és nem szeretnék bolondot csinálni magamból azzal, hogy butaságot mondok. Attól is félek, hogy olyankor észrevehető rajtam a bizonytalanság, és emiatt is nevetségessé válok mások szemében. Azt hiszem, ide kapcsolódhat az is, hogy nem tudok igazán nevetni. Főleg mások előtt inkább csak mosolygok. Amikor akár hozzá is tudnék szólni a témához, akkor sem teszem, mert mások véleménye mindig elfogadhatóbbnak
tűnik. Itthon, egyedül pedig gyakran azon szomorkodom, hogy miért nem tudok kapcsolatokat kialakítani. Eladóként dolgozom egy kis üzletben, ahol bátran kommunikálok a vevőkkel, ameddig csak az áruról van szó, viszont lenne alkalom, hogy beszélgetésbe kezdjek velük, de valamiért félek én kérdezni vagy mesélni, így beszélgetés helyett 1-2 perc kínos csend van mindig. Mivel kicsi az üzlet és a visszajáró vevők fontosak, a főnököm is elvárná, hogy barátkozzak a vevőkkel.
Levelező tagozaton tanulok. Az iskolában is úgy éreztem, hogy nincs elég indokom odaállni a csoporttársaim közé és bekapcsolódni. Ez a harmadik
év és rég kialakultak a kis klikkek, de én valahogy egyiknek sem lettem része. Ha meg kell szólalni, félek, görcsbe rándul a gyomrom, elvörösödöm, és minél többen figyelnek rám, annál rosszabb. Nem tudom pontosan mióta, de az egyetem elején már biztosan így viselkedtem, tehát legalább 3 éve nem tudok változtatni ezen az állapoton. Hiába igyekszem tudatosítani magamban, hogy cikibb meg sem szólalni, mint valamit mondani, és hogy semmi okom a szorongásra. Hogyan érhetném el, hogy felszabadultabb legyek és barátkozni tudjak?

Kedves Kérdező!

A leírt tünetek alapján a szorongás szociális helyzetekben mutatkozik. Ezt nevezzük szociális fóbiának, más néven szociális szorongás zavarnak.  A helyzet változtatásához javaslom, keressen fel szakembert, hiszen ő tudja pontosan felmérni a tünetek hátterét, az aktuális állapotot, és segít a célok kitűzésében, azok elérésében. Ez fontos része a változásnak, mert gyakran vágyunk arra, hogy a dolgok gyorsan történjenek, pedig az igazán tartós változásokhoz idő kell. 

A terápiában két megközelítés is segít: az egyik azt mondja, hogy a kialakult állapot hátterében megfigyelhetőek olyan szülői viselkedésmódok, melyek a jelen helyzetért felelősek. Ez az iskola a múlt feldolgozásával segíti a jelen változásait. A másik megközelítés a jelenre koncentrál, és olyan feladatokat ad, melyek a viselkedésváltozást célozzák.  Ezt egyedül is el tudja kezdeni. Írja össze, hogy milyen célokat szeretne elérni szociális helyzetekben. Majd rakja sorrendbe, és mindig csak a következő célja koncentráljon. Ilyen cél lehet például, hogy 2 percig csevegni valakivel. Emellett érdemes olyan közeget keresni, ahol úgy érzi, keveset "kockáztat". Egy edzőterem, egy vásárlás, stb. Ahol bátrabban mer kezdeményezni, és így több sikerélményhez is jut. 

Hangsúlyozom, hogy szakember nélkül kicsi is az esély a változásra, hiszen az évek alatt kialakult mintákat nagyon nehéz megváltoztatni, és akadály esetén hajlamosak vagyunk elbizonytalanodni. A pszichológus abban (is) segít, hogy az elakadásokat megértik, így könnyebb lesz a nehézségeket túllendülni.

Sok sikert kívánok,

Kovács Réka