Szerelem-szexfüggőség ügyében fordulok Önhöz. Most közel 50 éves családanya vagyok. Kb. 12 éves korom óta érzem magam szerelem-szexfüggőnek (persze, ezt így utólag csak az utóbbi 12 évben tudtam megnevezni, azelőtt csak az erőteljes szenvedést, sóvárgást és a megalázó tüneteket éreztem magamon.) Eleinte inkább a "fejemben" éltem ki ezt a függőséget, mindig kellett valaki, akire szerelemmel gondolhatok. Jártam pár fiúval, de mivel féltem a terhességtől, sokáig nem mertem lefeküdni senkivel sem. 20 évesen mentem férjhez, és bár szerettem a férjemet, mégis akkor is mindig a fejemben kellett, hogy valaki létezzen. Az is utóbb lett megnevezve, de szintén gyerekkorom óta éreztem, hogy enyhe bipoláris vagyok, ráadásul ultrarapid ciklusváltásokkal, ami azt jelentette, hogy sok esetben egy napon belül többször is változott a hangulatom. Főleg a depressziós időszakaimban nyújtott vigaszt a szerelem, amit valós személy iránt éreztem, és ami a fejemben "lakott".

Kb. 38 évesen már annyira feszített a függőségem, hogy a való életben is elkezdtem kiélni. Változatlanul példás családanya és feleség voltam, de titokban interneten megismerkedtem férfiakkal, akik szeretőim lettek. Rendszerint párhuzamos kapcsolatok voltak, egy-kettő több éves kapcsolat, a többi pár alkalmas együttlétben merült ki. Közel fél éve, 49 évesen vetettem véget egy - számomra megalázó - szeretői kapcsolatnak, és úgy döntöttem, hogy végleg megpróbálok nem-függővé válni. De ez a fél év nagyon kemény volt. Nem a szeretőm hiányzik - ami szégyen vagy sem, tudom, hogy csak egy eszköz volt ahhoz, hogy dopamint adjon -, hanem a dopamin. Bár gyógyszeres kezelést kapok az enyhe bipoláris betegségemre, de nem igazán válnak be. Próbálom
megtartóztatni magam az újabb ismerkedéstől, eddig szerencsére sikerült. De szenvedek a hiánytól. A legrosszabb az, hogy munkám közben - kézműves vagyok, itthon, órákon keresztül egyedül dolgozom, viszonylag monoton a munkavégzésem - a gondolataim mindenfelé járnak. Hiányzik az, hogy nincs senki a "fejemben", illetve rendszeresen a legutolsó megalázó kapcsolat egy-egy mozzanata ugrik be, ami zavar és irritál. A rádióban szóló zenék nagy része a szerelemről szól, ami szintén zavaró. Mit tegyek vajon, Ön szerint? Térjek vissza arra, hogy valaki élő személyt keresek, és "beköltöztetem a fejembe", vagy pedig erővel próbáljam meg elfojtani a megvonás okozta sóvárgást és feszültséget, és mindent, ami a szerelemhez köt?

Kedves Linda!

A probléma összetett, ezért érdemes azt minél több oldalról megközelíteni. Haladjunk visszafelé, kezdjük a levelét záró kérdéssel! „Élő személyt” keresni azért, hogy a vágyait kiélje… nos, ez finoman szólva aggályos. Bár levelében önmagát példás családanyaként és feleségként írja le – úgy látszik, Ön ezeket képes különválasztani a szeretői kapcsolatoktól. Az én véleményem eltér ettől.

Ugyanakkor, ha minden energiáját annak szenteli, hogy az Önben élő „sóvárgát és feszültséget” elfojtsa, az csak további szenvedést fog okozni.

Nézzük a gyógyszeres kezelést. A bipoláris (vagy mániás) depresszió lényege, hogy lehangolt, illetve túlfűtött időszakok váltják egymást. Ezek a periódusok egymástól jól elkülöníthetők, viszont szinte egymás szélsőségeiként jelennek meg – persze ezek közé ékelődhetnek tünetmentes időszakok. A rendellenesség tünetei gyakran már kamaszkorban megmutatkoznak – ez történhetett Önnél is, mivel azt írja, hogy a „függősége” körülbelül 12 éves kora óta tart. Azt azonban fontos megérteni, hogy a bipoláris depresszió tünettana rendkívül választékos lehet, ezért egyáltalán nem könnyű feladat a biztos diagnózis felállítása. Bipoláris depresszió esetben a leggyakrabban használt gyógyszer a lítium, ezen kívül más hangulatstabilizáló és antipszichotikus szereket is alkalmaznak.

Ha magát a betegséget nézem, számomra nagyon sok az ellentmondás a leírtak és a bipoláris depresszió tünettana között. Azt írja, enyhe bipoláris zavarral diagnosztizálták (amennyiben valóban fennáll ez a diagnózis). Az enyhe zavar azonban többnyire nem igényel kezelést, ráadásul az ultra rapid lefolyás is ellentmond ennek. (Mi több, ha a szélsőséges ingadozások egy napon belül is váltják egymást, akkor ultradián ciklusról beszélünk.)

A dopamin szerepe a bipoláris depresszióban nem tisztázott. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a túlzott mennyiségű dopamin a mániás, míg az alacsony szint a depressziós tünetekért felel. Ha ezt elfogadjuk, akkor ismét ellentmondásba keveredünk, hiszen azt írja, a dopamin hiányzik Önnek, viszont hajtja a vágy a szerelem és a szexualitás felé – ezek azonban mániás tünetek, amik depressziós periódusban nem jelentkeznek.

Tartok attól, hogy vagy a rendellenesség diagnosztikája során történt valami hiba, vagy a gyógyszeres kezelés nem megfelelő. Ha kap antidepresszánst, előfordulhat, hogy annak magas szintje váltja ki a mániás késztetéseket. Gyógyszeres kezelés alatt tartózkodni kell az alkohol és a koffein bevitelétől. Ezenkívül a kezeletlen élethelyzetek is okozhatnak visszaesést, állapotromlást. Véleményem szerint – mielőtt továbbhaladnánk a sóvárgás kérdésével – előbb a kezelőorvosával érdemes beszélnie, elmondani neki a tapasztaltakat. Valószínűleg kilátásba fogja helyezni a gyógyszeres kezelés átgondolását, megváltoztatását.

Javasoltnak tartom, hogy a gyógyszeres kezelés mellett megfelelő lelki támogatást is kapjon, ami sajnos sokszor nem fér bele a pszichiátria kereteibe. Éppen ezért szükséges lehet pszichológus segítsége is, aki segít a nyomasztó lelki terhek feltárásában, és azok helyreállításában.

Üdvözlettel:
Herceg Attila