33 éves nő vagyok. Férjemmel 14 éve vagyunk együtt. Van 3 csodás gyermekünk, 2 kisfiú és egy pici lány. Harmadik gyermekünket nem terveztük, de örültünk neki, főleg, hogy a két fiú után kislány érkezett. Terhességem alatt azonban a férjem egy vállalkozásba kezdett a legjobb barátjával (ő 10 évvel fiatalabb nálunk). Eleinte nagyon nehezen fogadtam el őt. Főleg, hogy a férjem már a terhesség alatt is teljesen elhanyagolt (rögeszmém, hogy miatta és a vállalkozás miatt). Egyetlen vizsgálatra sem kísért el, szülés után egy napot sem volt itthon... legidősebb fiunk akkor kezdte az iskolát, mindent egyedül csináltam, szoptattam, suliba hordtam, fát vágtam, főztem, mostam...stb... közben önértékelési gondjaim voltak. Csúnyának éreztem magam, de egy éve lefogytam. Azóta és sok-sok beszélgetés, lelkizés után a férjem kezdett megváltozni, elkezdett segíteni itthon, azt mondja, szép vagyok, szeret és én is szeretem.
Az évek alatt azonban nagyon sokat volt nálunk az említett barát, akit eleinte utáltam, majd elfogadtam. Közben kezdtem úgy érezni, tetszem neki, és ebbe úgy belelovaltam magam, hogy ő is megtetszett nekem, azt hiszem. Közben az ő párjával is jóban lettünk, de titkon kicsit féltékeny lettem rá. Nemrég bejelentették, hogy babát várnak. Összetörtem. Azóta folyton sírok és a férjem büntetem. Rosszul esik, hogy ő nem törődött velem, a barát viszont mindig ott van a párja mellett... ha a férjem dolgozik, rosszul érzem magam, hogy ők
együtt lehetnek, míg én egyedül vagyok... folyton összeveszek vele, ha elmegy a barát helyett dolgozni (ez sokszor így van), hogy értem miért nem maradt itthon. Ilyenkor úgy érzem, gyűlölöm a barátját és a párját is... aztán bűntudatom van emiatt... folyton rajtuk gondolkodom, de közben szeretem a férjem... rengeteget sírok. Nem tudom, mi van velem. Kérem, segítsen nekem! Szerelem ez vagy szülés utáni depresszióm van még?
Köszönöm a válaszát!
Megrendelem
