40 éves, alsó középosztálybeli férfi vagyok, a napokban lesz a 10. házassági évfordulónk a feleségemmel. Két gyönyörű gyermekünk van, 8 és 5 évesek, akiket az életben mindennél jobban szeretünk. Talán itt van a probléma gyökere. A feleségem faluról jött, én városi srác voltam, neki nagy vágya volt, hogy a városba költözhessen. Miután összeköltöztünk, megjártuk Londont, hazajöttünk, összeházasodtunk, megszületett a kislányunk, majd a kisfiunk is. Soha nem volt a szexuális életünk túl gazdag, habár én igényeltem volna. A gyermekek születése után fél évig semmilyen testi kapcsolatunk nem volt. Majd megőrültem. Ezt követően is már egyre ritkábban voltunk együtt, és az utóbbi 4-5 évben már jó, ha havonta egyszer együtt vagyunk. Sokszor ennél is ritkábban. Közben neveljük gyermekeinket. A fiunk nagyon anyás, aki viszont ezt nagyszerűen kiszolgálja. Tavaly októberben volt a feleségemnek egy rémálma, melyben a gyerekeket bántotta. Ez annyira megviselte, hogy több helyen is segítséget próbált kérni, pszichológust, pszichiátert, ezoterikus embereket keresett fel, de ezzel az eseménnyel valami végleg megváltozott. Születésétől sokáig nem aludta végig a fiunk az éjszakákat, 1-2 hónapja vannak - lennének nyugodt éjszakák, azóta viszont a feleségem azt állítja, hogy csak vele, vagy a lányommal tud aludni. Vagy a hálószobánkban vannak vele a gyerekek (ekkor én a gyerekszobában vagy a kanapén alszom), vagy ő alszik a gyerekszobában, engem egyedül hagyva a hálóban. Ezzel nagyon nem értek egyet, melyet már neki, és a gyerekeknek is említettem. Alapjában véve rendes embernek tartom magam, eltartom a családom, minden jövedelmemet, időmet rájuk szentelem. Nem maradok ki otthonról, dolgozom keményen, nem alkoholizálok. Olyan embernek tartom magam, akinek a hátán fát lehet vágni, az észérvekkel történő megbeszélés, érvelés híve vagyok, talán még soha nem is veszekedtem vele komolyabban, de most úgy érzem, elegem van. Ő is elismeri, hogy semmilyen rossz szava nem lehet rám. Megfőzök, kitakarítok, rendet rakok, foglalkozom a gyerekekkel, bevásárolok, mindezt azért, hogy ő gyógyulhasson, kipihenhesse magát. Közben nagyon hiányzik, hogy férfiként tekintsen rám, közeledjen hozzám, elismerje az erőfeszítéseket. Ha meg szeretném ezeket a dolgokat beszélni vele, akkor ő nem nagyon szól hozzá, hagyja, hogy kibeszéljem magam, rosszabb esetben kisírja magát. Teljesen tanácstalan vagyok. Megfordult már a fejemben, hogy keresek magamnak barátnőt (mondjuk nem nagyon van alkalmam ismerkedni a napi rohanásban), elhagyom a családom (a gyerekeinket viszont imádom), sőt, még az is eszembe jutott hogy feladom, és nem csinálom tovább, eldobom az életemet. Kezdek elfáradni, de csak egy kis odafigyelésre lenne szükségem. Tudom, hogy ez nem normális, férfiként kezembe kellene vennem az irányítást, de meggyőződésem, hogy egy kapcsolatban nem szabad alá-fölé rendeltségi viszonynak lenni, egymást kell segíteni. Ez viszont nagyon nincs egyensúlyban nálunk. Úgy érzem, túlságosan is elkényeztetem, melynek ez az eredménye. A gyerekekhez való mély szeretetünk is rányomja bélyegét a kapcsolatunkra. Azt mondja, szeret, de ennek semmi jelét nem látom, nem is érzem a belőle áradó érzelmeket, tehát valószínűleg hazudik nekem. Ön szerint nem érdemelném meg, hogy boldog kapcsolatom legyen? Mit tegyek, ha érzelmileg és szexuálisan is kielégítetlenül egyre fáradtabban figyelem, ahogyan fogynak életem napjai, hónapjai, évei?

Kedves Kérdező!

Mindenekelőtt szögezzük le: a probléma, amelyet levelében körüljár, rendkívül összetett, ezért ahelyett, hogy egyetlen komponensére helyezném a hangsúlyt, igyekszem mindazokat a részeket érinteni, amelyek szerepet játszhatnak a jelenlegi helyzetben.

Igaza van abban, hogy „ egy kapcsolatban nem szabad alá- fölé rendeltségi viszonynak lenni, egymást kell segíteni”, ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy minden kapcsolatban (párkapcsolatoknál pedig különösen) minden fél egyaránt részt vesz abban, milyen viszonyok alakulnak ki. Közös megegyezést kötünk – ezt szokták kapcsolati szerződésként említeni. A rendszerszemléleten alapuló megközelítések szerint általában törekszünk arra, hogy a kapcsolat egyensúlyát fenntartsuk, tehát igazodunk a megállapodásainkban rögzített szabályokhoz. Ennek értelmében a nő is bizonyos kritériumok alapján lesz nő, a férfi pedig ehhez igazodva fogalmazza meg a saját szerepére vonatkozó elvárásokat. Csak egy példát említve: ha a férfi vezeti a háztartást, akkor ez már nem várható el a nőtől.

A rémálom (vagy lidérces álom) egyáltalán nem ritka jelenség, az alvászavarok téren az ún. paraszomniák egyik leggyakoribb formája. Ez egyben azt is jelenti, hogy maga a rémálom az esetek többségében nem befolyásolja az álmodó normális pszichés működését. Zavarról akkor beszélünk, ha a rémálmok túlzottan gyakran jelennek meg, és ennek köszönhetően jelentős stresszt, és/vagy gyakori alvásproblémákat okoznak.

Amiért a felesége segítséget keresett, az nyilvánvalóan nem maga az álom (főleg, ha az nem tért vissza többször), hanem inkább annak tartalma, azon belül is a tartalomhoz kapcsolódó magas fokú önmonitorozás, tehát a félelem attól, hogy vajon miért álmodta azt, hogy bántalmazza a gyerekeit, illetve mások mit gondolhatnak róla. Az ezt követő viselkedéssel (a gyerekekkel alvással) mintegy kompenzálni szeretne, mintha jóvá akarná tenni azt, amit nem követett el. Itt tehát túlféltésről, és bűntudatról beszélünk. Így tehát inkább ezen tüneteket lenne érdemes feldolgozni és kezelni, mintsem keresni (és menekülni) az álom kiváltó okát. Ennek nem látom értelmét.

Ugyanakkor azt se veszítsük szem elől, hogy fennáll annak a lehetősége, miszerint a gyerekkel való alvással keres kibúvót az Önnel töltendő éjszakák elől. Ez természetesen nem vád, és egyáltalán nem kell készpénznek venni, csupán lehetőségként említem – visszautalva a probléma sokrétegűségére.

Ebben a helyzetben a legésszerűbb lehetőség, amit javasolni tudok, az a párterápia. Egy szakképzett, empatikus terapeuta kiváló segítséget nyújthat abban, hogy átlássák kapcsolati szerződéseiket, és megbeszéljék, szükségesnek látják-e a módosítást, és ha igen, miként.

A megoldás kulcsát továbbra is a közös megegyezésekben látom, szemben a kapcsolat megszakításával. Erre több okot is mondhatok.

Egy: ha az Ön számára nem lenne fontos a felesége és a családja, nem a megoldáson töprengene.

Kettő: ha a felesége nem szeretné és tisztelné Önt, valószínűleg nem hallgatná meg a problémáit. Amennyiben szereti és tiszteli, társ lesz a megoldás megkeresésében is.

Üdvözlettel:

Herceg Attila