A páromnak van egy kisfia, aki most lesz októberben 5 éves. Az anyukájával szétmentek, mert az anyuka úgy gondolta, hogy a párom túl sokat dolgozik és nem foglalkozik a gyerekkel. Amikor mi összejöttünk, Adrián másfél éves volt, azóta mi együtt vagyunk és a kapcsolatunk nagyon jól alakul/alakult. Nagyon szoros a viszonyunk, és nagyon szeret engem elmondása illetve cselekedetei alapján. 2 éves kora óta 1 hetet az anyukájával van és 1 hetet nálunk. Mindennap mi visszük oviba, tehát mikor nálunk van, 1 hétig nem találkozik az anyukájával. Ezzel nem volt semmi probléma mostanáig. Az elmúlt 2-3 hétben mindenért hisztizik, kiakad, tombol, és ilyenkor torka szakadtából üvölt és nem lehet sehogysem megnyugtatni. Mindig először szépen beszélünk hozzá, próbáljuk magyarázni neki, hogy ez csúnya viselkedés, mondja el, mi a baj, beszéljük meg, de ilyenkor csak még jobban hergeli magát. Sokszor az segít csak, ha bezárjuk a szobájába és 10-15 perc múlva szól magától, hogy abbahagyta. De volt egyszer példa arra, hogy beraktuk a kádba ruhástul. Nagyon kikel magából, rá sem lehet ismerni. Most az elmúlt 2 alkalommal, amikor nálunk volt, nagyon sokat hiányolja az anyukáját, és ugyanígy kikel néha magából, sírni nem sír csak ordit, csapkod, fetreng és csak kiabálja, hogy hiányzik neki anya és hogy mennyire utálja, ha ő dolgozik. Meg az utóbbi alkalommal már azt is mondta, hogy őt biztos nem szereti az anyukája. Valamikor megnyugszik az ölemben, de nem mindig, és olyankor borzasztóan viselkedik. Illetve nálunk eddig a saját ágyában aludt egyedül, anyukájánál vele alszik. És most nálunk nem hajlandó egyedül aludni, mert ő fél. Úgyhogy vele kell aludnom.
Mi oka lehet ezeknek? Vajon változtatnunk kellene ezen az 1 hét itt-ott nevelésen? Vagy csak egy korszak van most és jobban anyásabb? Vagy esetleg köze lehet az anyuka új párjához?

Kedves Törpe!

Adrián életében sok felnőtt van, és sokféle hatás éri. Az utóbbi 2-3 évben kialakult egy megszokott rendszere, megtanulta kezelni a viszonyokat, elkezdett kötődni, és kialakult egy biztonságos közeg a számára. Ha egy ilyen egyensúlyban levő helyzetben egy gyerek nagyon másképp kezd el viselkedni, akkor azt érdemes megnézni, hogy mi történhetett, ami ennyire nehéz neki. Az adott helyzetben, amikor kiabál, feszült, szorong, “csúnyán viselkedik”, akkor nem valószínű, hogy meg tudja fogalmazni, mi is bántja. Olyankor a megnyugtatása, lecsillapítása a fontos, és nyugodt helyzetben van rá esély, hogy kiderüljön, mi is jár a fejében, mi nyomja a lelkét. Így elsőre, az információk  alapján (anyukáját hiányolja, azt gondolja, hogy őt nem szereti, és lett egy új személy a képben) arra gondolnék, hogy a családban betöltött szerepében bizonytalaonott el az új párkapcsolat miatt. Ha van rá lehetőség, beszélgessenek együtt arról, hogy ki milyennek látja az utóbbi időben Adriánt, és keressenek biztos pontokat, amelyekkel megerősíthetik őt újra gyerekszerepében, és abban, hogy szeretve van. Valószínűleg most több megértésre és bátorításra van szüksége. Idézzék fel, hogy milyen volt, mikor a szülei szétmentek, és Ön bekerült a képbe: mi segítette, hogy elfogadja, megszeresse az új helyzetet. Mennyi idő volt, mikor beállt a biztonságérzete? Mert vélhetően most is hasonló folyamaton megy át.

A beszélgetés a felnőttek közt azért is érdekes lehet, hogy kiderüljön, van-e bármilyen más változás, ami okozhatja a félelmét. Nem a hibáztatás vagy vitázás a cél, hanem az Adrián körül lévő felelős és szerető felnőttek együttműködéséről, ha van rá mód. A biztonságérzete akár már ettől is elkezdhet visszaállni.

Üdvözlettel

Standovár Sára