3,5 éves kislányom van. A férjem jó apa, gondoskodó családfő, azonban (valószínűleg) hozott családi minta következtében lobbanékony, kiabálós típus. Már jártunk kommunikációs párterápián is, valamennyit javult a helyzet, de még messze nem tökéletes, és nem is lesz az. A kislányunk felé kevésbé nyilvánul ez meg, inkább felém. Nem úgy kell elképzelni, hogy perceken át ordít, vagy csúnya szavakat mond, hanem egy ártatlannak tűnő kérdésre is ingerülten, agresszíven válaszol, néha gúnyolódik. (Párkapcsolati szinten erről beszél(t)ünk sokat az
én kezdeményezésemre; vannak olyan témák, formulák, amire ő is érzékeny, vagy ha egyéb, pl munkahelyi feszültség van benne, akkor is ingerlékenyebb.) Összefoglalva elmondható, hogy verbálisan agresszív sok esetben.
Szóval, a kislányunk, akinek jó, illetve kifejezetten szoros a kapcsolata az apjával, azt kezdte el mondani nekem egy este az ágyban, hogy majd holnap kettesben leszünk, mert apa elmegy dolgozni, és akkor apa nem fog kiabálni velem. És hogy az jó lesz, és várom-e már. Ez nagyon megérintett, egyfelől a kislány empátiája miatt, másfelől a kettősség miatt a férjem kapcsán (szeretem őt, de várom, hogy elmenjen kérdéskör). Hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak. Ön mit javasol? Nem akarom a 3,5 éves kislányomat párkapcsolati nehézségekkel terhelni. Azt tudja, hogy a kiabálás nem jó. Már az is előfordult, hogy amikor veszekedtünk a férjemmel, akkor a kislányunk ránk szólt, hogy apa kérjen bocsánatot anyától és anya is apától.
Azt a részt a legnehezebb kezelnem, hogy nem akarok a kislánynak rossz dolgokat mondani az apjáról. De akkor mit mondjak? A férjem álláspontja szerint valamennyi agresszió egészséges, és hogy persze az én rossz viselkedésmintáimról nem beszélünk. (Például manipulatív kérdéseket teszek fel néha, amivel szintén mindketten tisztában vagyunk és próbálok változtatni rajta, de néha becsúszik.) 

Kedves Sári!

Nagyon bátor dolog ilyen nyíltan benne lenni a kapcsolatban, ilyen önismereti és párkapcsolati mintákkal és működésekkel foglalkozni. Ha a kislánya az egészből csak ennyit ért meg, akkor máris egy nagyon fontos és értékes működést tanítottak meg neki: két ember, attól még, hogy szereti egymást, tehetnek rossz dolgokat egymással, és erre lehet figyelni, ezt észre lehet venni, és idővel változtatni is képesek. Azt gondolom, hogy kislánya érzékenyen rátapintott arra, ami történik Önök között, és azzal, hogy beszélhetnek erről az ő szintjén, a feszültségét, félelmét tudják csökkenteni. Őszintén el lehet mondani, hogy apa néha mérges, és nem jó dolgokat mond, és azt is el lehet mondani, hogy olyankor Önnek nem jó érzés, de arról is tudhat, hogy erről beszélnek, és kibékülnek, és próbálnak egyre ügyesebbek lenni ebben. A kérdése valószínűleg abból a szorongásból táplálkozik, hogy ha Önnek jobb a férje nélkül, akkor vajon vissza fog-e jönni este munka után. Bár a mondata az volt, hogy “jó lesz kettesben”, mégis inkább úgy gondolom, hogy csak azért ezt mondta, mert könnyebb kimondani ezt, mint hogy “félek, vajon apa haza jön-e”. Így erre a gondolatra a legfontosabb reagálni. A párkapcsolati konfliktusokról elég az a pár mondat, hogy megértse, tényleg jól látja, megbántották egymást, de a fő megerősítő az lesz a kislánya számára, ha azt hallja, hogy ennek ellenére kibékülni, bocsánatot kérni, megbocsátani, kedvesebben kommunikálni próbálnak. 

A düh kifejezése egy következő kérdés. A családi életbe, kapcsolatokba, kommunikációba a dühnek, haragnak bele kell férnie valahol, de az nem azonos az agresszióval. Az agresszióban a másik bántása van benne, annak a beismerése nélkül, hogy valójában mi/ki miatt dühös a személy. A manipulációban szintén a valódi érzés kifejezése kerül háttérbe, így tulajdonképpen valahol a kettő közötti megoldást lenne a legjobb megtalálni, és a “nem megfelelő”, vagy nem kellemes kifejezési módban a valódi érzést megismerni, megosztani. Így a kislánya is könnyebben értené a helyzeteket. De persze ez egy hosszú folyamat a minták levetkőzése közben, és a kisgyerekeknek egy érési folyamat. 

Üdvözlettel

Standovár Sára