17 éves vagyok, és még soha nem éreztem semmiféle érzelmet szeretteim/emberek felé. A kötődést érzem a szeretteim felé, de csak úgy kötődöm hozzájuk, mintha tárgyak lennének... egy fontos tárgy. Volt egy kapcsolatom 1 és fél éve, de semmit nem éreztem iránta. Mivel én voltam neki az első, nem akartam megbántani, ezért belementem a kapcsolatba, ami hamar tönkrement a nagy távolság miatt. A mostani kapcsolatom sincsen máskép... tudtam, hogy nem fogom tudni viszontszeretni, de boldoggá akartam tenni, hiszen mily meglepő, neki is én vagyok az első. Az első kapcsolatomat könnyen végig tudtam vinni, de ezt nem, mivel ő nem külföldön lakik, így szinte minden hétvégén találkozunk és írunk egymásnak. Ő vette el az ártatlanságomat is, ami neki egy csodálatos pillanat volt, de számomra meg csak olyan, mintha csak kezet fogtam volna egy emberrel (ami furi, mivel az emberi érintéstől viszont irtózom/undorodom). Nem éreztem soha semmilyen csodálatos érzést, mint amiről a "barátaim" beszélnek... nem mellesleg sok a konfliktus köztünk,
folyton azt hallom tőle, hogy engem nem érdekel a kapcsolat, nem szeretem őt. Sajnos van benne igazság, de viszont a kapcsolat igenis érdekel. Mivel ha már én nem tudom úgy szeretni, akkor legalább megpróbálom a legjobb első kapcsolatot (amit ő örök kapcsolatnak nevez) eljátszani, csak hogy boldog lehessen. De sajnos nem tudom mindennap ezt játszani, és már belefáradtam.
Összességében: irtózom az emberi érintéstől, olyan sok érzelmet nem ismerek - a dühöt, a fájdalmat meg a boldogságot érzem és ennyi. Nem tudom, mit kezdjek a kapcsolatommal. A szeretettel való érzésemet egyáltalán nem tudom kimutatni. Remélem, Ön tud választ adni a problémámra és tud valami  tanácsot adni számomra.

Kedves Detti!

Önmagában az is nagy dolog, hogy meg tudja fogalmazni, amit az érzéseivel kapcsolatban lát. Nagyon nehéz, amikor elvárásként fogalmazódik meg, hogyan kéne érezni, viselkedni egy kapcsolatban, és ennek a képnek a fenntartása rengeteg energiát, odafigyelést igényel. Mégis, ezek az elvárások mintha azért születnének, mert a legtöbb emberi kapcsolatban ezek megjelennek: vágyódás, szeretet, odafigyelés, vonzalom, stb. Ezen érzések nem maguktól értetődően vannak velünk, hanem hosszú út vezet oda, hogy megtapasztaljuk őket. Ezen az úton, ami elvezet az ősi, alapvető érzésektől a nagyon finom megélésekig, a környezetnek, a családnak, szülőknek igen nagy szerepe van. Ha ebben a bonyolult, hosszú folyamatban zavar támad, előfordulhatnak kisiklások. A leírtak pedig arra utalnak, hogy az érzelmek differenciálódása komoly zavart szenvedett. Ezt felnőttként igen hosszú folyamat felépíteni, de az igény, amit megfogalmaz, hatalmas hajtóerő lehet. Ebben a folyamatban pszichológus tud Önnek segíteni. Javaslom, hogy keressen magának olyan szakembert, aki elkíséri Önt ezen az úton, hiszen hosszú távon a valódi kapcsolatok, kapcsolódások kialakítása a tét.

Üdvözlettel,

Kovács Réka