20 éves lány vagyok. Olyan 1 hónapja érzem azt, hogy nincs kedvem nagyon semmihez, nem tudok annyira boldog lenni, mint régebben, általában szomorú vagyok és sokszor gondolok az elmúlásra. A koronajárvány miatt hazajöttem a munkából a barátommal. És akkor kezdődött minden. Mikor hazajöttünk, anya elkezdett okoskodni és a barátom nem állta meg szó nélkül és összevesztek. Azóta nem is keresik egymás társaságát. Barátom bocsánatot sem kért. Anyáék nem szívesen engednek hozzá több időre, és azt akarják, hogy menjünk szét, mert nem leszek vele boldog és nem is illünk egymáshoz. De ha vele maradok, ők sem beszélnek majd velem szívesen. A barátomtól annyit kértem, hogy kérjen bocsánatot, amiért így beszélt, főleg, hogy az nem is rá tartozott, de nem csinált semmit. Ő azt akarja, hogy menjek hozzá lakni. Valamiért nem megyek, olyan, mintha valami azt súgná, hogy ne. És több vitám is volt a barátommal, mióta itthon vagyunk, és a családommal is.

Senki sem akarja, hogy vele maradjak, se szülők, se barátok, se senki. Néha én is úgy érzem hogy jobb lenne... De mégis szeretem, és attól félek, ha szétmennénk, elveszíteném örökre. A szüleim is szeretnek mindenbe beleszólni, és ez is nagyon zavar. A nővérem Magyarországon van a barátjával, a legjobb barátnőm messzebb lakik, ővelük szoktam mindent megbeszelni. Annyira hianyoznak ők is, és nekik is megvan a maguk baja. Próbálom magam átvészelni ezt az időszakot, hogy ne sírjak mindenen és többet nevessek, elkezdtem sportolni is, az állítólag jó. Csak olyan tehetetlennek érzem magam. Mint akit befolyásolnak érzelmileg, a családja és a barátja is...

Kedves 20 éves lány!

Ha jól értem, már egy ideje nem lakott a szüleivel, csak a járvány miatt ment haza. A kényszerű munkanélküliség miatt is rengeteg időt töltött otthon, ami eddig nem volt jellemző. Szülei többször találkoztak a barátjával is, mint korábban, így több alkalom kínálkozott a súrlódások kialakulására is. Megnőtt szülei hatása, befolyása az életére azzal, hogy sokkal több időt töltenek együtt. Jobban belelátnak az Ön dolgaiba, és mivel otthon él, úgy érzik, hogy mindenbe bele is szólhatnak. A járványtól eltekintve is nehéz helyzetben vannak. Ön már egyre inkább felnőttnek érzi magát, dolgozik, barátja van, kialakult a saját véleménye egy csomó dologról, szeretne egyre több esetben saját maga dönteni az életéről. Szülei nehezen élik meg, hogy Ön már nem gyerek, hogy saját véleménye, akarata van, és hogy szeretne és tud is dönteni a saját ügyeiben. Szeretnék továbbra is irányítani az életét, ahogy eddig is tették. Különösen nehéz elfogadni egy barátot, aki esetleg szorosabb kapcsolatban van a gyerekükkel, mint ők maguk, aki szintén befolyásolni szeretné Önt. Ilyenkor versengés alakulhat ki a barát és a szülő között – Önért -, még ha nincsenek is ennek tudatában. Mindenki azt szeretné, ha Ön rá hallgatna. Ezért érezhette úgy a barátja, hogy beleszólhat olyan családi ügyekbe, amikhez semmi köze sincs.

Jane Austen mondja az egyik regényében (Emma), hogy ha nem biztos az ember abban, hogy igent vagy nemet mondjon egy (házassági) ajánlatra, akkor jobb nemet mondani. Itt persze az együttélésre értve a példát. Valami távol tartja a barátjától, nem biztos, hogy jó lenne vele. Ott van a családja ellenérzése is, ami nehezíti a döntést. Mi van tartózkodása mögött? Mi tartja távol tőle? Miért tiltakozik a család? Miért gondolják, hogy nem lenne boldog ezzel a fiúval? Fontos lenne beszélgeti erről a családtagjaival. Lehet, hogy valami családok közötti ellentét okozza az ellenérzéseket. Ha most nemet mond, később még mondhat igent. Érezheti korainak az együttélést. Akkor érdemes összeköltözni valakivel, ha ezt nem azért teszi, hogy elmeneküljön otthonról.

A sport segít a túlélésben, és az is, ha tisztázza a családjával a fenti kérdéseket. Most lassan már újra tud dolgozni, és egy kicsit nagyobb távolságot felvenni a szüleitől. Így talán jobban látja majd, hogy merre kell mennie.

üdvözlettel

bárdos kata