Romokban az életem. A férjemmel 10 éve ismerjük egymást, és van egy négyéves kisfiunk, akit eddig a férjemének hittem. Ez megváltozott pár napja, és most már én sem vagyok biztos a dologban, sőt, hajlok afelé, hogy a gyerek egy pár hónapos különélés eredménye. Ezt elmondtam a férjemnek, és most apaságit csináltattunk. Úgy érzem, hogy ezt nem tudjuk megoldani, bármennyire is szeretem a férjem, nem fog tudni megbocsájtani és továbblépni. Én rontottam el, tudom, és őt is meg tudom érteni, de úgy gondolom, hogy ha megvan a szerelem, meg tudnánk oldani, de nem is akar erről hallani. Nagyon magam alatt vagyok, már arra is gondoltam, hogy véget vetek az életemnek, nem tudnék nélküle élni. Ön szerint meg tudnánk beszélni, vagy lenne valami megoldás, ami kisegítene minket ebből a helyzetből? Amúgy most érzem először, hogy valamin el tudunk beszélgetni, még ha ilyen súlyos dolgokról is. Lehet, hogy az is a baj, hogy nem kommunikáltunk eleget, nem figyeltünk a másikra, és ez jött ki belőle? Köszönöm válaszát!
Romokban az életem
Kedves Szilvia!
Úgy gondolom, ebben a helyzetben elsősorban az apasági vizsgálat eredménye lesz perdöntő. Vegyük a legrosszabb esetet: ha esetleg kiderül, hogy mégsem a férje a gyermek apja, és ő ezt haraggal fogadja, akkor mindannyiuk közös érdekét fogja szolgálni az elválás. Az együttélésből senkinek sem származna előnye – arról nem is beszélve, hogy a férfiak gyakrabban viselkednek agresszívan a nem saját gyermekeikkel.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a szerelem (önmagában) ide kevés. Amikor racionális mérlegelésre van szükség, akkor a szerelem pillanatok alatt képes kámforrá válni. A csalódások, hazugságok pedig szintén rendkívül gyorsan képesek megölni a szerelmet.
Bármi is lesz a vizsgálat eredménye, illetve akárhogy dönt a férje: Önnek felelősségteljes felnőtt nőnek és édesanyának kell maradnia. Ott van a fia, akinek Ön a legfontosabb. Ez a most 4 éves fiú hamarosan felnő. Mit szeretne, hogyan tekintsen Önre? Mint hiteles, tiszteletre és szeretetre méltó felnőttre? Ha ezt szeretné, akkor el kell fogadnia, hogy hibázott – ahogy mindenki hibázik -, ám hajlandó ezért vállalni a felelősséget, és úgy élni, hogy a jelenlegi helyzetből a lehető legjobbat hozhassa ki. Ne feledje: nemcsak saját magáért felelős, hanem a gyermekéért is!
Ha a férje úgy dönt, hogy elfogadja a fiút akkor is, ha nem ő az apja, és szeretne Önökkel együtt élni, érdemes felkeresni egy párterápiával foglalkozó szakembert.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
2025-02


Ezeket olvastad már?


