Hogy lehet kezelni azt a helyzetet, amikor az ember 25 éves gyereke - akit eltart, mert a főiskolai végzettség mellett sem tud elhelyezkedni - áttér a vegán étrendre és inkább éhezik, mint hogy megszegje ezt az elhatározását? Rettentő számomra látnom nap mint nap a görbülő hátát, a fogyó testét, a sápadt bőrét, jóllaknom, amikor ő éhezteti magát, mert bár néha főz, de mogyorón, banánon, narancson, almán él, rizst főz fűszeresen, néha babot, lencsét, sárgaborsót, kukoricakukacot rág meg zabpelyhet nyersen. Lassan naponta veszekszünk, nem érti meg, hogy nem keresek annyit, ami ehhez a létformához szükséges, ugyanakkor szégyellem magam, amiért ezt mondom a fiamnak /hó végéig tényleg nem elég a pénzünk/, és rettegek, hogy ezek után lelkiismeret-furdalása lesz és még kevesebbet fog enni, teljesen tönkreteszi magát. Próbálok vele beszélgetni, de nincs olyan téma, amiről felszabadultan tudnánk beszélni, és mindig oda lyukadunk ki, hogy nem dolgozik, hogy milyen ennivaló van itthon. Sehova nem jár, időnként elmegy egy barátjához, közös programban nem hajlandó részt venni az utóbbi 2-3 évben /spórol nekünk, azt mondja/, egész nap a számítógép előtt ül, tanul is, de főleg sokat játszik, gyakran edzi magát otthon, mert a konditermet fizetni kellene, de szerintem csak nincs már ereje hozzá. Már arra is gondoltam, elzavarom az apjához /elváltunk, 15 éves kora óta én nevelem őt és a húgát/, de félek, mert akkor még jobban tönkremegy, mert én azért próbálok zöldségeket, gyümölcsöket venni, főzni olyanokat, amit megehet. De nagyon nem jól van, hogy nem tudom megállni, hogy ne szóljak, ha valami munkalehetőséget hallok, vagy elszólom magam kétségbeesésemben, hogy nincs pénzünk. Nem akarom ráerőltetni az én elképzeléseimet, mégis ez az érzésem, ugyanakkor azt sem hagyhatom, hogy belenyugodjon ebbe a helyzetbe, mert ő így jól érzi magát és megvan mindene - legalábbis ő ezt mondja. Mit csinálok rosszul? Hogy kezeljem ezt a helyzetet helyesen? Nem lesz beteg, mert elég neki ennyi? A diétát önmegvalósításként éli meg és így akar kiválni, én meg nem engedem? Tanácstalan vagyok és kétségbe vagyok esve! Az apja szerint "majd abbahagyja", és "ez van" , különösebben nem foglalkozik a dolgokkal. Nagyon várom a válaszukat és bízom a megoldásban: egy összezavarodott anya.

Kedves Zsófia!

Mindenekelőtt nem tartom jó ötletnek, hogy a fiát az apjához küldje. Azok alapján, amit leírt, úgy tűnik, hogy az apa teljesen közömbös, így kétlem, hogy ha a fiú hozzá kerülne, segítséget tudna nyújtani.

Úgy gondolom, itt az ideje annak, hogy megértesse a fiával, ha bármi olyat szeretne tenni, ami a kedvére való (adott esetben egészségesen étkezni, diétát tartani), annak nincs akadálya, csupán annyi szükséges, hogy kompromisszumot kössenek. Tegyük fel, Ön nagyon szívesen megfőzi azokat az ételeket, amelyek beleillenek a diétába, viszont ebben szüksége van a fia segítségére – elsősorban anyagi szempontból. A közös megállapodás persze szabályokat is magában foglal: amennyiben nem számíthat a segítségére, kénytelen lesz azzal a koszttal beérni, amit megengedhetnek maguknak.

A kialakult állapot is közös döntésen alapszik, még ha nem is tudatosult egészen eddig. A fia kialakított magának egy passzív, de látszólag teljesen biztonságos életformát, Ön pedig ehhez alkalmazkodott. Természetesen a fia érzi, hogy ez nem igazán helyénvaló, és mindössze ideig-óráig tartható fenn, ezért próbálkozik a határok tágításával. Csakhogy a határok nem a végtelenségig nyúlnak, ám ha Ön partnerséget mutat, akkor előbb vagy utóbb teljesen ellehetetlenül mindkettejük helyzete.

„De nagyon nem jól van, hogy nem tudom megállni, hogy ne szóljak ha valami munkalehetőséget hallok, vagy elszólom magam kétségbeesésemben, hogy nincs pénzünk.” Szerintem pedig „nagyon is jól van”. Egy 25 éves, felnőtt, egészséges, ráadásul diplomával rendelkező fiatalemberről beszélünk. Ha pusztán ezeket a tényeket nézzük, semmi sem akadályozza, hogy saját lábra álljon és önálló életet éljen.

Viszont kompromisszumok, szabályok és megfelelő szankciók nélkül mindez nem fog sikerülni. Akár egy tényleges szerződést is írhatnak azok után, hogy egyeztették céljaikat, elképzeléseiket. Fontos, hogy maga a megállapodás tárgya, a hozzá fűződő szabályok, valamint az azok megszegése esetén hatályba lépő szankciók is egyértelműen meg legyenek fogalmazva.

Időkorlátokat is szabhatnak: ha a fia nem járul hozzá a közös célhoz a szerződéskötéstől számított 30 napon belül, akkor Ön csak olyan ételeket készít, ami belefér a családi költségvetésbe. Ha a helyzet 30 napon túl sem változik, kilátásba lehet helyezni az elköltözést.

Üdvözlettel:

Herceg Attila