28 éves anyuka vagyok, aki 2 hónapja szülte meg első gyermekét. Amióta megszületett, ő a mindenségem, nagyon szeretem. Az a problémám, hogy folyton azon stresszelek, hogy nem fejlődik korának megfelelően, és a későbbiekben valamilyen betegsége, gondja lesz (autizmus). De ezeknek semmi jele, környezetemben mindenki rendben találja. Óvónő vagyok és autista gyerekekkel foglalkoztam, lehet, ezért van bennem ez a félelem. Amúgy természetes úton született, egészséges nagyfiú. Bármit csinál, ami nekem furcsa vagy nem normális - pl. nem nyúl egyelőre a játékok után -, én máris a internetet bújom, hogy az ő korában mit kellene csináljon. Miközben én is tudom legbelül, hogy milyen ügyes és szépen fejlődik. Hogy tudnám kiverni ezeket a rossz gondolatokat a fejemből? Érzem, hogy változtatnom kell a gondolkodásomon, mert ha nem, hosszútávon kikészítem magam és majd a környezetemet is.

Kedves Emőke!

Az első gyermek születését általában kitüntetett figyelem, nagy izgalom övezi - az ismeretlen, új élmény nemcsak a leendő (szintén most "születő") édesanya számára próbatétel, de minden érintett hozzátartozónak különleges. Az édesapa viszonyulása, a nagyszülők hozzáállása, a környezetből érzékelt elvárások mind erős hatást gyakorolnak a kismamára, aki kifejezetten érzékeny, így minderre fogékony, és meglehetősen sérülékeny lelkiállapotban van.

Nehezíti a helyzetet, ha a csecsemő - veleszületett temperamentumából adódóan, tehát természetes adottságai miatt - nehezebben szabályozható, így az első hónapok fizikailag is igen kimerítőek lehetnek a gondozók számára.

A várandósságot (ahogy a magyar nyelv találóan kifejezi: "másállapotot") természetes módon kísérő, a születendő gyermek számára helyet teremtő fantáziák, álmodozások során sokszor felbukkannak félelmek, szorongások is. Ezek sok mindenből táplálkozhatnak, az édesanya saját korai kapcsolati sérüléseitől, negatív (akár, mint az Ön esetében is: szakmai) tapasztalataitól a (pár-)kapcsolati nehézségeken át a szűkebb és tágabb környezetből érkező rengeteg elvárásig... hosszú a sor.
Szerencsére ezek oldására is sokféle lehetőség adódik. Először is, sokat segíthet az érzések, gondolatok őszinte megosztása azokkal, akik a legközelebb állnak: a megértő férj, a gyermeknevelésben már tapasztalt nagyszülők büszkék is lehetnek rá, ha támaszai az elbizonytalanodó anyukának. Jó esetben a babával egyre gyűlő sikerélmények, pozitív tapasztalatok, az erősödő kapcsolat örömei önmagukban is enyhítik az aggodalmakat. Azonban ha a "rossz gondolatokat" mégsem sikerül pár hónapon belül elűzni, érdemes szakemberhez fordulni, hogy segítsen helyrebillenteni az egyensúlyt, és reális képet alkotni arról, hogy mi tekinthető egészségesnek a fejlődés adott pontján (pl. Országos Gyermekegészségügyi Intézet). Hiszen a kicsi egészséges fejlődésének legfőbb záloga, ha az anya minél zavartalanabbul, nyugodtabban képes róla gondoskodni. Nem a tökéletesség a cél, hanem az "elég jó" anyaság - a valódi kapcsolódás, ráhangolódás a babára.

Sok örömet és erőt kívánok a születő családhoz!

Simon Sarolta