Kislányom 4 éves, rendkívül megosztó személyiség, mert oviban, mamánál jó kislány - azaz a nagyszülőknél azért követelőzik, hisztizik néha, de nekem otthon katasztrófa. Nem telik el nap, hogy ne veszekednénk. Ez a karantén-összezártság még rontott a kapcsolatunkon. Kb. karantén előtt 2 héttel jött egy kiskutya a családba, akivel mivel kicsi, vele is kell foglalkozni, de igyekeztem a gyermeket is bevonni, ennek ellenére testvérféltékenység-szerű dolog mutatkozott nála. Időközben kiderült, hogy terhes vagyok, így a rendkívül önző gyerekemnek lassan kistesója is lesz... előre félek. Családtagoknak parancsolgat, nem öltözik, pedig tud, ha valaki ellentmond neki, torkaszakadtából üvölt, legyünk bárhol... De ezzel szemben én akármit kérek, teljesen
süket fülekre talál, abszolút nem fogad szót nekem, és ebből van a konfliktus folyton, mert én sem hagyom magamat. Már azon gondolkozom, hogy valami kollektív büntit (kispad, szobafogság, mamáktól való letiltás stb.) találunk ki, míg csak észreveszi magát... Szüleimmel heti többször találkozik, alszik is náluk. Ennek megvonása is rettenetes kárt okozott a karanténkor neki, benne. Mit javasolna, hogy mivel lehetne leszoktatni a süketelésről, hogy kicsit együttműködöbb legyen? Teljesen elszívja az
energiáimat ezekkel a reggeli, napközbeni üvöltős fél, 3/4 órás hisztériáival... Van hogy hideg zuhanyban köt ki, ha már nem bírom tovább. De nem igazán fél tőle, mert míg nem jut oda, fenyegethetem bármivel... Az anyaság csődjének érzem magamat, apa is rászól, mert ő is látja, hogy nekem nem akar szót fogadni, de nemigen hatja meg, de ha én ezért nem csinálok valamit meg neki, akkor üvöltés, hiszti van. Borzalmas. Már nem szívesen viszem sehová magammal emiatt.

Kedves Egygyerekes anyuka!

Ez az időszak, a 2-3-4 évesek önállósodása, hisztériája, dacolása minden szülőt megdolgoztat. A gyerekek számára ilyenkor fontos az önálló döntés, és az “én csinálom”. Így az együttműködés nehézkesen megy, vagyis pont ez az, amit tanulnak, hogy egyensúlyban hogyan tudnak lenni: önállóan, de mégis a szülők központjában, egyedül, de mégis együtt. Kislányánál olyan, mintha eltolódott volna ez az egyensúly, és az alkalmazkodást kevéssé gyakorolná. Az, hogy más helyeken tud viselkedni, azt jelzi, hogy egyébként képes rá. Ezt érdemes észben tartani! Azt is fontos tudni, hogy általában az anyák és a legközelebbi családtagok kapják meg a hisztiket, ellenállást, mert tudják, biztonságban vannak, megtehetik. De azért fontos különválasztani: nem azért teheti meg, mert bármit megtehet, hanem mert hisztis gyerekként is szeretik, nem hagyják el. Ez ad neki bátorságot ahhoz, hogy ennyire irányítson. De Önnek is erőt kell gyűjteni ahhoz, hogy mégis határt szabjon ezekben. A fenyegetés nem válik be, ezt Ön is tapasztalja. Ezen felül félelmet szül, ami inkább izgatottságban, szorongásban, feszültségben jelenik meg, nem pedig együttműködésben. Ezzel szemben a határok, keretek, következmények kiszámíthatóvá teszik a világot. Mivel az óvodában és az élet többi területén elég sok szabálynak kell megfelelni, az otthoni élethez minél egyszerűbb, minél kevesebb szabályt érdemes kitalálni, és következményt is, ami a betartással-ellenszegüléssel jár. Az együttműködés első lépéseként érdemes megpróbálni, hogy a jutalmazásra hogyan reagál: az Ön számára fontos dolog betartása azzal jár, hogy az ő számára fontos dolog teljesül. Valakinél elég egy ölelés cserébe, valaki közös játékra vágyik a leginkább. Az Önök esetében ki kell tapasztalni, hogy mi motiválja a legjobban. Ha már alkukba tudnak menni, ahol mindketten jól járnak, akkor megérte. Érdemes persze abban is gondolkodni, hogy ha nagyon nem tart be valamit, annak mi a következménye. Lehet pusztán annyi, hogy a hiszti, dühöngés idejére egyedül van hagyva, hiszen tenni úgyse lehet semmit, dühét jobb is, ha kiengedi, aztán általában egyszercsak vége van ezeknek. A hiszti sokszor a negatív érzésének a kifejeződése, amit lehet hagyni, főleg, ha a megnyugtatásra nem reagál pozitívan. Mikor már megnyugodott, képes kapcsolódni, akkor jöhet a közeledés, vagy akár beszélgetés. Addig meg van, hogy mást nem tud tenni a szülő, mint kivárni, és kitartani az eredeti, megbeszélt döntés mellett. A találkozásokkal való korlátozással én óvatosan bánnék, főleg, ha ennyire fontos neki, mert csak feszültebbé teszi őt, mint ahogy mindannyiunkat megviselt ez a karantén-bezártság időszak. Az ellenállása erősödése mögött is lehet még annak a hatása.

Továbbá említette, hogy kiderült közben, hogy babát várnak. Nem tudom, hogy mennyire nyílt dolog ez kislánya felé, de biztosan érzi, ha nyíltan esetleg nem beszéltek róla. Ilyenkor előfordulhat, hogy nagyobb figyelemre vágyik, vagy úgy viselkedik, mint egy korábbi életszakaszában, mintha elfelejtette volna, amit már óvodásként megtanult. Nehéz pont olyankor támogatni őt és nyitottnak lenni, mikor befelé fordulna, vagy esetleg energiája, hangulata változóbb, mint amúgy lenni szokott. Próbáljanak meg pihenőket találni a hétköznapokban, és segítséget kislánya körül.

Üdvözlettel

Standovár Sára