Olyan kérdésem van amilyenre még sehol nem találtam választ. A problémám az, hogy nagyon szeretem a feleségem. 10 éve vagyunk házasok, én pedig ugyanúgy - ha nem jobban - szeretem, mint a kapcsolatunk elején. Úgy érzem, ez gyengévé tesz, ezért arra keresem a választ, milyen módon érhetném el, hogy kevésbé szeressem?
Tudom, fura a kérdésem, ezért megpróbálom megmagyarázni: úgy érzem, ő már nem szeret engem annyira, bár ő mást mond, de ez lényegtelen, bízom az érzéseimben, nagyon ritkán hagynak cserben. Úgy gondolom, 5 esetleg 10 év, és vége lesz a kapcsolatunknak. Mivel én nagyon szeretem, valószínűleg ez teljesen összetörne, ezért szeretném kicsit kevésbé szeretni, így mikor eljön az idő, sokkal jobban fogom viselni a szakítást.

Kedves aggódó Férj,

szerintem nem a megfelelő kérdés(ek)re keresi a választ; legalábbis abban nem fogok tudni segíteni. Megpróbálom inkább egy másik nézőpontból láttatni Önnel a saját helyzetüket, hátha az is hasznukra válik. Amint látja, máris átváltottam többes számra: hiszen mivel párkapcsolati témát hoz, én automatikusan elkezdem a párt, a kapcsolatot a középpontba helyezni. Tulajdonképpen ezzel már le is írtam a legfőbb javaslatomat is az ügyben, hogy Ön mi felé is törekedhetne, ha a kívánatos célt szereté megközelíteni - azaz megtartani a feleségét, megtartani házasságukat kölcsönös megelégedettségben (ugye?).

Szóval: mit szólna, ha inkább olyan kérdésekre keresné a választ, mint például: hogyan szeresse "jobban" a feleségét - olyan módon, hogy az az asszony számára hosszabb távon is vonzó, megtartó legyen? Mit is jelent az Ön számára a szeretet mértéke - és vajon mit gondol erről a felesége? Mi lenne, ha valóban megpróbálna bízni a feleségében, ahelyett, hogy pusztán a saját érzéseire hagyatkozik?! Lehet, hogy tőlem meg ez hangzik furcsán, de a házasságban nem engedheti meg magának ezt az "önző" luxust... ha érzelmileg is kiteljesedett, érett hosszú távú párkapcsolatban gondolkodik, akkor "kénytelen" lesz a másik felet is abba beengedni... a kapcsolatuk mélyebb, nehéz, fájdalmas, akár ijesztő, érthetetlen - de egy mély emberi kapcsolattól elválaszthatatlan részébe is. Összességében tehát az a javaslatom, hogy vegyen egy nagy levegőt, és merjen még mélyebbre ugrani a "nyúl üregébe" ahelyett, hogy az elkövetkezendő 5-10 évet egy egyre sértődöttebb pozícióból, kiszolgáltatottságot érezve (akarva?) szorongja végig, "csak" azért, hogy a végén azt mondhassa: "én tudtam előre!".

Igen, húsba vágó a kérdés. Érdemes lehet akár egyéni terápiába vinni, vagy rögtön párterápiával indítani a feltárást, közös feldolgozást.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta