35 éves vagyok, egy 2,5 éves kisfiú édesanyja. A problémám az édesanyámmal kapcsolatos. Ő 59 éves nyugdíjas (pedagógus). Fiam már egy éve rendszeresen van nála - nagyon közel lakunk egymáshoz. 3 hete viszont nem szeretne nélkülem menni. Akar a nagymamához menni, de már háromszor sírva ment el. Aztán elmentek nyaralni (nem igazán hiányolta.) A nagymama holnap megint elvinné. Csaba fiam azt mondta, hogy menne, de menjek vele. A baj viszont az, hogy az édesanyám nem szeretné, hogy ott legyek, mert akkor nem vele foglalkozik Csaba (szörnyű volt ezt hallanom; hogy a saját anyám eltaszít). Nincs jó kapcsolatunk, mert semmibe veszi a gyerek körüli kéréseinket (például a nevét és a biztonsági dolgokat).
Nem tudom, mit tegyek. Édesanyám szerint csak hiszti, ne törődjek vele, mert abbahagyja. De vajon nem úgy éli meg, hogy cserben hagyom? És mi változott, hogy az utóbbi időben nem akar egyedül menni? Még itthon vagyok vele, szeptembertől lesz bölcsödés. Köszönöm, hogy elolvasta soraimat. Várom válaszát!

Kedves Édesanya – és Lány!

Ne vegye sértésnek, hogy rögtön így a közepébe vágva rámutatok: azzal együtt, hogy nincs jó kapcsolata az édesanyjával, mert „semmibe veszi” a gyerek körüli kéréseiket, mégis egy éve rendszeresen rábízza a fiát, aki a legutóbbi időkig ezt feltételezhetően még jól is viselte. Szóval, a nagymamának van oka arra számítani, hogy a zökkenő után (aminek oka és mértéke lehet, hogy tényleg nem jelentőségteljes) helyreáll a megszokott rend, és a kisfiú ismét szívesen lesz vele. Megfogalmazása, miszerint „ha Ön ott van, unokája nem vele foglalkozik” nem biztos, hogy szerencsés, de abból a bölcsességből, tapasztalatból adódhat, hogy a kisgyermekek általában is ragaszkodnak az édesanyjukhoz, ha ő jelen van, az ő „szoknyája alá bújnak” - pedig egyébként remekül megvannak más közeli felnőtt hozzátartozóval, kedves ismerőssel is, akivel van jó emlékük, biztonságban érzik magukat. Vajon mi az az édesanyjával való kapcsolatukban, a kettejük történetében, ami miatt ilyen súlyt, erős élt kap ez a mondat? Miért éli Ön meg ennyire erős elutasításként? Hiszen biztos nem nekem kell magyaráznom, mekkora könnyebbséget jelent a nagyszülői segítség, ráadásul a nagyszülővel való kapcsolat önmagában is igen értékes lehet az unoka számára – ami természetszerűen más, mint amit a szüleivel megél.

Illetve, ha máshonnan közelítjük meg a felvetett kérdést: Ön nincs jó kapcsolatban az édesanyjával, nem értenek egyet lényeges kérdésekben, nem bízik benne, kisfiától mégis elvárja, hogy elmaradjon a nagyival. Talán ez most gonosznak hangzik, de ezeket a dolgokat érdemes lenne először önmagában rendeznie, átgondolnia (biztos sok olyan vonatkozása is van a helyzetnek, amiket velem nem osztott meg, de az Ön számára talán segítenek abban, hogy összeálljon a kép).

A helyzetet színezi a közelgő bölcsi: joggal aggódhat a kicsi, hogy nemsokára idegen környezetben, sok gyerek között, egyelőre ismeretlen gondozónénik között kell, Ön nélkül megállnia a helyét; ez érzékenyebbé teheti már most az Öntől való elválás helyzeteiben.

Érdemes lenne leülnie az édesanyjával, és lehetőleg őszintén, nyugodtan beszélgetni, egyeztetni a kisfia (és kettejük!) érdekében.

Üdvözlettel

Simon Sarolta