A MIPSZI V. éf. 6. számában olvastam a perfekcionizmus csapdáiról, tüneteiről, terápiájáról. Az unokahúgom jutott róla eszembe. Közel 30 éves már, és kamaszkora óta szenved anorexiában. Az elmúlt közel 15-20 évben rengeteg pszichológusnál megfordult - míg gyerek volt, a szülei vitték, mióta felnőtt, maga megy, ha megy, mert nem volt sosem igazán lelkes a gyógykezelésekkel kapcsolatban. Saját elmondása szerint sokszor oda sem figyelt, csak elüldögélt a kezelés alatt. Volt, aki megfogta őt a személyiségével, de sajnos eredményt nem nagyon hozott az elmúlt sok-sok év. Olvasva ezt a cikket, sok minden világos lett vele kapcsolatban. A családi háttér szerepe, felelőssége például, és az is, hogy hiába üldögélt a kezeléseken, hogy ha hazamenve ugyanazok a hatások érvényesültek, mint amik odajuttatták. Illetve azt nem tudom, hogy elhangzott-e vele kapcsolatban a perfekcionista kifejezés, ebben az irányban indultak-e el a kezelésével?
De valamit szeretnék tenni, segíteni neki, mert már nem bírom nézni, hogy egy értékes élet kallódik el a szemem láttára. A szülei is úgy érzik, hogy megpróbáltak mindent, amit tehettek eddig, de mostanra már nem látnak semmiféle lehetőséget, hogy merre is kellene még indulni. Ráadásul, mint felnőtt ember, már nem "kötelezhető" arra, hogy eljárjon bárhová is, ha nem akar. De néha még motiválható, és talán rám kicsit jobban hallgat, mint a szüleire. Mit javasolhatnék neki? Hova és kihez fordulhatna, aki valóban célirányosan foglalkozna vele?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Nagynéni!

Sokadszor újraolvasva levelét rájöttem, miért kezdek nehezen a válaszhoz: mert szinte semmi nem derül ki belőle az unokahúgáról! Két általánosságot ír le: az egyik egy kettősség, miszerint ez a fiatal nő érdektelen is, meg perfekcionista is, a másik meg, hogy anorexiás. Egyik sem túl személyes vagy megfogható, nem mondanak semmit arról, hogy vajon mit él meg ez a teremtés? Milyen az élete, milyenek a mindennapjai, mik az örömei, bánatai, céljai? Milyenek a kapcsolatai? Mi mozgatja, mi hagyja hidegen?

Az anorexia kezelésében általában tényleg a családi rendszer működésének javítása szokott eredményt hozni, és a személyes akarat, szabadság, a határok kérdése áll a középpontban. De ehhez, csakúgy, mint az egyéni terápiához, nem csak a terapeuták kellenek, hanem a saját motiváció is! Ön burkolt kritikával élt az eddigi kezelőkkel kapcsolatban – de vajon valóban az ő hozzáállásuk, hozzáértésük, lényeglátásuk hiányáról van szó? Miben gátolja az Ön unokahúgát ez a betegség – vajon több nehézséget okoz-e neki, mint előnyt valamilyen szempontból…?

Ha ő tényleg változtatni kíván, és ebben az anorexiáját akarja célba venni, érdemes terápiás közösségben választ keresni a kérdéseire. Tünetei súlyosságához, élethelyzetéhez mérten tudják őt fogadni vagy a Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályán, vagy a „Thalassa Ház – Budatétény” Pszichoterápiás és Pszichiátriai Rehabilitációs Intézetben. Illetve célzott terápiás csoportban (pl. pszichodráma, vagy egyéb mozgásos, zenés módszerek) is lehet gondolkodni. A fő, hogy saját motivációja legyen a változtatásra – csakis ez az, amit a csoport, a többféle emberi kapcsolat együttese képes „felhangosítani”, és gyógyító erőforrássá változtatni.

Üdvözlettel

Simon Sarolta