Nem tudom, mitévő legyek. 2 éve van egy kapcsolatom. Én 25 vagyok, a párom 42. A korkülönbség ellenére nagyon jól kijövünk. A válása nem miattam történt, már külön élt, amikor megismertem. A két fia a válás miatt sajnos teljesen elfordult tőle, mert nem tudták, hogyan dolgozzák fel. Sajnos az anyjuk is sokat tett érte. 2 évig nem akartak az apjukkal lenni. Mikor kiderült a mi kapcsolatunk, akkor már miattam is támadták a páromat a gyerekei. De ő ennek ellenére nem adta fel, harcolt értük, és én végig mellette voltam. 2 év visszautasítás után ez év februárjában teljesen megváltoztak a gyerekek. Most már odavannak az apjukért. Tudják, hogy vagyok neki, de nem beszélnek rólam. Egy pár napja a párom előállt azzal, hogy nem szeretne még bemutatni nekik, mert nem tudja, mit váltana ki belőlük. Fél, hogy megint elfordulnak tőle. Sajnos nem tud most nekem komolyabb kapcsolatot ígérni ettől, mint ami most van. Hetente 2-3 alkalommal találkozunk, párszor felhív és ennyi. Neki most a gyerekek a legfontosabbak, és ezt vagy elfogadom, vagy nem. Mivel nekem is van egy kislányom, így tudom, miről beszél. De akarva-akaratlanul is rettenetesen fáj, hogy ki vagyok rekesztve az életéből. Egyik napról a másikra. Bármilyen családi összejövetel van, nem lehetünk ott, mert a két gyereket viszi. És a családja is most boldog, hogy végre megint velük lehetnek. Teljesen megértem a boldogságukat, én is örülök, hogy boldogok. De most én nem vagyok az. Nagy űr van bennem, hiányzik a párom, a családja, és az, amiket együtt terveztünk. Teljesen eltávolodott tőlem. Azt gondolom, a kettőt másképp is meg lehetne oldani. Ha nincs a gyerekeivel, akkor mi is együtt lehetnénk. De soha nem hív sehová. Ha találkozunk is, csak este, ha megcsinálta a dolgát. Sajnos már nem tudom, mit tegyek. Borzasztóan szeretem. Félek, hogy ő nem szeret igazán. Kaptam már olyan választ a baráti körömben, hogy csak pótlék voltam, amíg nem voltak a gyerekei. Nem szeretné a kapcsolatot teljesen megszakítani velem, nem akar szakítani, de nem tud most komolyabban tervezni. És ő nem kér arra, hogy várjak rá, mert nem tudja, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy ez változzon a gyerekekkel...

Kedves Hölgyem!

Jó, hogy így alakultak a dolgok, mielőtt szorosabba fűznék a kapcsolatukat. Önbecsapás lenne azt gondolni, hogy a párja olyan kapcsolatot is elfogadna Önnel, amiben nincsenek benne a gyerekei. Lehet, hogy amíg nem lehetett együtt velük, addig Ön azt hihette, hogy már nem lesz komolyabb kapcsolatuk az apjukkal. Párja mindvégig arra vágyott, hogy ne veszítse el a gyerekeket. Most ez a legfontosabb az életében. Ettől nem szereti Önt kevésbé, de most máshol van a hangsúly. Meg kell erősítenie a kapcsolatát a gyerekeivel ahhoz, hogy el tudják fogadni az apjuk új - leendő – családját. Párja családja már befogadta Önt, nem valószínű, hogy most idegenként tekintenének Önre, csak örülnek a gyerekeknek, és a párjára bízzák, mikor válik időszerűvé, hogy összeismertesse Önt a gyerekeivel. Az Ön életében is kitüntetett helyzete van a kislányának, biztosan nagyon fontos Önnek is, hogy új kapcsolatában gyermeke biztonságban érezhesse magát.

Talán még nem tartanak ott a kapcsolatukban, hogy egy új családot alapítsanak. Az ilyen „patchwork” családok (mindkét szülő hoz gyereket a családba, és esetleg még közös gyerekek is születnek – olyan a család, mint a foltokból összerakott, szép takaró) élete nem könnyű, főleg addig nem, amig ki nem alakulnak az új, közös szokások, értékek, amíg a gyerekek meg nem találják benne a helyüket. Sok türelemre van szükség, míg egy ilyen bonyolult kapcsolatrendszer kiépül, érdemes kivárni a megfelelő időpontokat, még ha sokáig is tart. Nagyon korrekt a párjától, hogy nem ígér semmit, nem lehet tudni, hogy mennyi idő kell a gyerekeknek, míg újra bízni tudnak apjukban. Ha vannak Önök között érzelmek, akkor érdemes kivárni.

üdvözlettel

bárdos kata