5 éve vagyunk együtt a párommal. Én 29 éves nő vagyok, ő pedig 37 éves, és egy romboló kapcsolatom után ismertem meg őt. Megmutatta, milyen érzés, amikor önzetlenül szeret valaki. Igazi tradicionális értékekkel rendelkező, őszinte, nyílt szívű ember, akinek az érzelmi intelligenciája nagyon is rendben van (Erdélyben született s élt 18 éves koráig). Anyai ágon a családom elfogadta és kifejezetten kedvelik. Családot, közös jövőt tervezhetnék vele, mégis úgy érzem, hogy nem tudom megadni azt az érzelmi hátteret és biztonságot, amire vágyik. Úgy érzem, ő már kiforrott egyéniség, tudja, mit szeretne az élettől, én pedig nemrég léptem az önismeret, önelfogadás útjára. Érzelmi labilitásom többször okozott az utóbbi időben konfliktust közöttünk. Tudom, hogy akkor élnék kiegyensúlyozott kapcsolatban, ha megbocsátanék és elfogadnám magam, előre néznék és nem rágódnék a múlton.

Kedves Hölgyem!

Mit gondol a párja az Ön félelméről? Tudnak erről beszélni? Ezek azért fontos kérdések, mert a félelme mintha a kapcsolat létjogosultságát kérdőjelezné meg, miközben lehet, hogy a párja egészen másképp látja a helyzetet. Emellett nem derül ki, hogy mit jelent az, hogy érzelmileg labilisnak érzi magát, és ez hogyan okoz konfliktust Önök között. Illetve az sem egyértelmű, hogy mit kéne megbocsátani saját magának, és mit kellene elfogadni. Összességében azt érzem, mintha most zűrzavar lenne saját magával kapcsolatban, ami nem engedi, hogy boldog legyen egy olyan kapcsolatban, amiben most él, és amiben közös jövőt terveznek. Talán valóban itt van az ideje, hogy magával foglalkozzon, ebben pszichológus segítségét is kérheti. Ő segíthet a fenti kérdéseket kibontani, és néha egy-egy jól feltett kérdés saját magunkkal kapcsolatban többet segíthet, mint egy válasz.

Üdvözlettel,

Kovács Réka