Harmincéves nő vagyok,és lassan nyolc éve élek kapcsolatban. Eleinte nagyon szerettük egymást, de a párom két éve teljesen megváltozott. Akkoriban sorozatos sikertelenségek érték a karrierjében és volt egy rossz üzleti befektetése is, ahol az üzlettársában (akivel rokoni kapcsolatban állnak) nagyot csalódott. Egyre furcsábban kezdett viselkedni, napokra bezárkózott a lakásba és képes volt egész nap a monitort bámulni. Eleinte ártalmatlannak láttam,de később feltűnt, hogy túl sok időt tölt a fürdőszobában is az okostelefonja társaságában, és a kiszűrődő hangok valósággal sokkoltak engem. Nem beszélve az „ott felejtett” nyomokról, na meg a rengeteg pornóvideó a telefonján, a számítógépén. Próbáltam beszélni vele erről higgadtan, de úgy kezelte ezt, mintha természetes folyamat lenne. Csakhogy ezek a majdnem mindennapos „elvonulásai” következtében akár hetekig nem közeledett felém. Több mint két éve élünk így, de a helyzet változatlan. Ha nyugodt, ami nagyon ritka jelenség, akkor közeledik hozzám, de ha ideges, akkor a pornó jelenti a megoldást, vagy az alkohol. Én próbálom megérteni, próbálok segíteni, de egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért jobb neki egy fantáziakép, mint én? Az évek alatt nem változott semmit a külsőm, most is xs-es a méretem, és a férfiak megfordulnak az utcán utánam. A párom viszont sokat hízott, és úgy látom, hogy nincs megbékélve az új külsejével. Mintha neki az nem lenne elég, hogy én így is szeretem, folyamatos visszaigazolásra van szüksége a környezetétől. Időnként flörtökbe bonyolódik a közösségi oldalon is, mintha egyetlen kínálkozó lehetőségnek se tudna nemet mondani. Még prostituált szolgáltatását is igénybe vette egyik üzleti útja során. Nem értem ezt a beteges vonzalmát a prostituáltak iránt, és azt sem tudom felfogni, ha ő ezért képes fizetni, akkor miért dühöng, ha én miniszoknyában vagy piros csizmában megyek ki az utcára? Miért gyűlöli azt bennem, amiért titokban annyira rajong? Ha a karrierjét félti annyira, akkor először a vadidegen nőkkel való flörtölésről és hasonló tevékenységekről kellene lemondania, és nem bennem keresni a hibát. Érzem, hogy kötődik hozzám, vannak időszakok, amikor azt hiszem, minden a legnagyobb rendben van, de stresszhelyzetben indulatossá válik, és inkább elmegyek valahová, hogy nyugodtan pornózhasson. Nem tudom, mikortól lehet beszélni függőségről, de én úgy érzem, hogy ez már meghaladja a józan ész fogalmát és lassan az önbizalmamat is teljesen a sárba tiporja a szenvedélyével.

Kedves Franciska!

Véleményem szerint a problémát először nem azon a szinten kell kezelni, hogy azt firtatjuk, vajon függőséggel állunk-e szemben, vagy sem. Természetesen amikor valaki szakemberhez fordul, annak érdekében, hogy a gondjait minél jobban megérthessük, és számára megfelelő terápiát javasolhassunk, elengedhetetlen, hogy minél több oldalról megismerjük, és a problémát is minél szerteágazóbban lássuk.

Gyakran le szoktam írni, hogy egyetlen levél, néhány sor alapján erre nincs lehetőségünk. Ugyanakkor ami az Ön levelében felkeltette az érdeklődésemet, azok a férje korábbi sikertelenségei. Mindannyian rendelkezünk bizonyos stratégiákkal, amelyek azt szolgálják, hogy a felmerülő gondokkal megküzdjünk – a lélektan ezeket összefoglalóan copingnak nevezi. Azonban ha ezen mechanizmusaink nem megfelelőek, akkor a problémáinkat nem tudjuk hatékonyan kezelni, ami gyakran frusztrációhoz vezet, s a bennünk növekvő feszültség levezetésére alternatív megoldásokat keresünk – ez lehet a pornó, vagy az alkohol.

A valódi problémát abban látom, hogy férje a sorozatos kudarcok okait önmagának tulajdonította, majd úgy generalizálta, hogy mindenben ő a hibás, s olyan félelmet alakított ki, amellyel azt sugározza önmaga és a külvilág számára, hogy ő „rossz”. Emiatt gondolhatja úgy, hogy már házastársként is értéktelen, már nem tudja mindazt megadni az Ön számára, ami egy férjtől elvárható lenne. Ugyanakkor valahol mélyen azt is tudja, érzi, hogy ezek nem reális feltételezések, ezért megpróbálja bebizonyítani ennek ellenkezőjét.

Viselkedése mögött tehát nem az rejlik, hogy Ön nem vonzó számára, hanem az, hogy megpróbál elkerülni egy esetleges újabb kudarcot.

Ön azt kérdi: „miért gyűlöli bennem, amiért titokban annyira rajong”? Nem Önt gyűlöli, ez sokkal inkább az önmagával szemben támasztott kishitűsége, amivel folyamatosan harcol, s amit próbál kompenzálni.

Amire a férjének szüksége van, az a megértés és a folyamatos pozitív megerősítés. Amire ehhez pedig Önnek szüksége van, az hatalmas türelem és kitartás. Meg kell értetni vele, hogy amiben sikertelennek bizonyult, az csupán élete egyik vetülete, ám ez korántsem jelenti azt, hogy minden téren a kudarc jellemezné.

Üdvözlettel:
Herceg Attila drs.