Kisfiam 5 éves, most lesz nagycsoportos az óvodában. Kiscsoportban két óvónővel és egy dadussal kezdett a csoport, majd középsőre leváltották az egyik óvónőt, a csoport sokáig egy dadussal és egy óvónővel működött. Középső csoportban kaptak egy új óvónőt, időközben a másik óvónő (aki a kezdetektől velük volt) áldott állapotba került, így a csoport fél évig az új óvónővel és a
dadussal működött. Véletlenül tudomásunkra jutott (ugyanis erről hivatalos tájékoztatást nem kapunk, kérdéseinkre választ szintén nem), hogy nagycsoportra az óvodavezetés úgy döntött, lecseréli az eddig egyetlen állandó személyt a csoportban (akihez mind a gyerekek, mind pedig a szülők ragaszkodnak), valamint a csoportszoba lecserélését tervezik. Így a gyerekek szeptemberben egy "régebbi" óvónővel (aki 1 éve sincs velük), egy új óvónővel, egy új dadussal, egy új csoportszobában kezdenek. A 30 fős csoportból többen nehezen viselik az állandó
változásokat. Én kisgyermeknevelőként fontosnak tartom a személyi és tárgyi állandóságot, azonban az óvodavezetés úgy véli, nagycsoportosokat "ez már nem viselhet meg" és "túl fogják élni". Azzal, hogy túlélik, természetesen én is tisztában vagyok. Nem tudom, jogos-e az aggodalmunk. Kérem, írja le véleménye szerint, milyen hatással lehet a gyerekekre az állandó változás, hogy jogos-e az aggodalmunk. Illetve, hogy szakmailag alátámasztható-e az igény, hogy maradjanak a gyerekek az eredeti csoportszobában, az eredeti dadussal. Lehet fontos 5-6 éves gyerekeknek az állandóság, vagy ilyen korban ez tényleg egy "elhanyagolható" tényező?

Kedves Nanonymus!

Mindenképpen meg tudom erősíteni azt a gondolatot, hogy a gyermekek életében nagyon fontos az állandóság, a kiszámíthatóság. A fizikai és személyi környezet állandósága segít a belső biztonság megteremtésében, mely talaja lesz a felfedezés örömének. Ha a gyermek számíthat arra, hogy akik ma körbeveszik, holnap is ott lesznek, megtapasztalhatja, hogy helye van a világban, és az őt körbevevő emberek életében neki is helye van. Ha a környezet stabil, számíthat rá, hogy ha ma otthagy egy játékot, holnap játszhat vele. Hogy ma megéri odaadni annak, akinek szeretne kedveskedni, mert holnap is ott lesz. A megtapasztalt állandóság lesz a talaja annak, hogy a környezetet biztonságosnak fogja a gyermek ítélni, és lesz egy biztos háttér, ahova visszatérhet a felfedezés izgalmából, vagy az esetleges kudarcok után. Vannak, akik azt gondolják, hogy a gyerekeket minél előbb hozzá kell szoktatni a változásokhoz, hiszen akkor lesz alkalmazkodó felnőtt, de pont az ellenkezője igaz. Ha van egy biztos alapom, egy biztos hátterem, könnyebb az izgalmakkal teli helyzeteket kezelni, hiszen belül béke van. Ha már óvodás korban gyakran kell új helyzetekhez alkalmazkodni, a lelki kapacitás erre megy el, és nem tud a belső stabil világkép kialakulni. A fent leírtakat a modern kötődéselméleti kutatások is megerősítik, kiemelt helyet szentelve a személyi állandóságnak.

De nem kell a gyermeklélektan alapos ismerőjének lennünk, hogy a fent leírtakat átérezzük: felnőttként is mindenki izgul egy új munkahelyen, vagy ha új főnököt kap. A gyerekeknek az óvoda a munkahelyük. Ezt a stresszt a gyerekek hatványozottan élik meg, hiszen nekik még nem állnak rendelkezésre azok a stratégiák, amik egy felnőttet segítenek ilyen helyzetekben.

Igen, túl fogják élni a gyerekek ezt is, és a szerencsésebbeket - akiknél az otthon stabilitása biztos háttérként van jelen - kevésbé viseli meg, de nem gondolom, hogy az óvoda egy túlélőtábor kellene hogy legyen, hanem sokkal inkább egy biztos háttér, ahol meg lehet olyan dolgokat tanulni (pl. társas készségek), amit otthon nem.

Ha van mód rá,érdemes lehet konfrontálódni a vezetővel, a segítségét kérni, hogy mit lehetne tenni a gyakori változtatások ellen. Fontos ennek a beszélgetésnek a hangulata, nem érdemes a viszonyt elmérgesíteni, de fontos lenne a közös hangot megtalálva közösen dönteni a gyerekek mindennapjairól.

Üdvözlettel,
Kovács Réka