Három gyerek anyukája vagyok. A nagyobbik fiam 5,5 éves, a középső októberben tőlti a 3 évet és van egy 6 hónapos kislányom. A probléma a középső kisfiammal van. Elkezdtük az ovit. Minden reggel sír, hogy nem akar menni. Éjszakánként felsír emiatt, hogy nem akar menni. Az óvónők szerint ez a pityergés 15-20 percig tart, utána eljátszik és nincs gond. A következő hullám dél körül van, de akkor se tart sokáig a pityergés. Engem ez nagyon megvisel, hogy úgy látom elmenni, hogy sír. Kicsit nehezen oldódik idegen környezetben. Mivel nagyobb tesója van, így szeret nagyobbakkal játszani. Azt szeretném kérdezni, hogy mitévő legyek? Hagyjam még a homogén csoportban, ahova most jár, vagy váltsunk csoportot?
Férjem erőlteti ezt a dolgot, de én nem szeretném, hogy esetleg emiatt valami lelki sérülése legyen.

Kedves Anyuka!

Kisfia számára a beszokás egy kicsit nehezebb. Lehet ez egy személyiségvonása miatt, ahogy azt írta, nehezebben oldódik amúgy is új környezetben, de szólhat másról is. Olyan gyerekeknek, hol a kisebb testvér otthon marad az anyával, egy kicsit nehezebbé válhat annak az elfogadása, hogy napközben anya nélkül legyen. De megfelelő odafigyeléssel és bátorítással ez formálható. Ha az óvónők arról számolnak be, hogy kisfia egyébként az óvódában játszik, akár másokkal is, és az óvónők felé bizalma van, eszik, szól, ha pisilnie kell, stb., akkor nem annyira szélsőséges a helyzet. Kérdés, hogy amikor hazafele tartanak, miket mesél, mit mond az óvodáról. Ha ilyenkor emlékszik a jó dolgokra, akkor érdemes ezeket erősíteni benne, kérdezgetni, vagy játékba belevinni, ahol a főszereplő nagyon jól érzi magát az oviban.

Ezzel párhuzamosan segítség lehet neki az is, ha az Önnel töltött időben vannak kisajátított percei-órái. Persze az élethelyzetükben ez egy kicsit nehezen kivitelezhető ilyen pici testvérre. De ha akár egy esti összebújás, vagy az oviból haza sétálás kettesben eltöltött idő, akkor az sokat számíthat neki.

Az óvoda/csoportváltás szerintem korai gondolat, hiszen úgy tűnik, hogy amikor már bent van, nem olyan borzasztó a helyzet. A váltás megint valami új, ismeretlen dolog, ami ráadásul elsülhet ugyanúgy kudarccal. Nagy megerősítés tud lenne az élmény, mikor sikerül meglépni valami akadályt, mondjuk egy óvodai alkalmazkodást. Ebben azzal is tudja segíteni, ha elhiszi, hogy ez jó a kisfiának. Amíg kételkedik, addig ő is érezni fogja, és nehezebben engedi bele magát abba az érzésbe, hogy tulajdonképpen nem is rossz ez az ovi. Keressenek együtt olyan biztos, örömteli pontokat, amit mindketten szívesen várnak az ovis ottlét alatt: egy barát, vagy az óvónővel való kapcsolat, vagy egy kedvenc benti játék. Így fogja ő is egyre nagyobb biztonságban érezni magát.

Üdvözlettel

Standovár Sára