Szeretnék segítséget kérni egy ismerősömnek. A helyzet a következő: 3 éve elvált szülők, apuka nem látogatja a kislányt, aki most megy iskolába, tehát 7 éves. Az anyuka mindent megad a kislánynak a lehetőségeihez képest, sőt talán még többet is. Sokat foglalkozik vele mindennap, bicikliznek, játszanak. A nagyszülők hozzák el a kislányt az oviból, az anyuka megy érte a mamáékhoz 4-5 körül, utána otthon vannak. Minden szerdán a rokonok elviszik a kislányt mekibe :), ez rendszeres, és este 8-kor fel is hívják, hogy telt a nap. Szóval a kislánynak semmi oka a panaszra. A probléma az, hogy bármit kér az édesanyja, merőben ellenkezik és nem fogad szót. Nem lehet semmivel büntetni és semmi nem érdekli, órákig tud kitartóan hisztizni, ami emberi aggyal szinte kibírhatatlan - és akkor se. Semmilyen eszközzel nem lehet jobb belátásra bírni. Az oviban semmi baj nincs a kislánnyal, de otthon teljesen kifordul magából. Snnyira gonosz, ha épp az anyukája jobban érzi magát (jó kedve van), akkor tuti csinál valamit, amivel tönkretegye a jókedvét, ez lehet épp evés (egymás után kb. 5 féle étel), vagy olyan foglalkozás, ami nagy rumlival jár vagy kosszal (festegetés, ollóval vagdalás, ilyenek), persze ezt este 10-kor, amikor már aludni kéne. Szóval teljes a tanácstalanság. Ha volna valami ötlete, amit kipróbálhatnánk, azt megköszönöm. Várom válaszát tisztelettel: A család barátja.

Kedves Kérdező!

Ha a gyermek azt tanulja meg, hogy minden kérését lesi a környezete, és bármit szeretne, csak kérnie kell, többet árt, mint használ, még akkor is, ha az apa hiánya miatt úgy érzi a környezet, hogy a kislány mindent megérdemel. Ha a gyermek megszokja, hogy mindent megengednek neki, egyre kevésbé fogad szót és újabb és újabb kívánságokkal fog előállni. Miért ne tenné? Hiszen erre tanítja a környezete is.

Az édesanya számára nagyon fontos lenne, hogy szigorú határokat alakítson ki a napirend, a teendők és a kötelességek tekintetében, illetve, hogy mit szabad, és mit nem, mi az a mérték, ami elfogadható az édesanya számára is. Ilyenkor a szülők azzal érvelnek, hogy ha eddig nem így tettek, most már sokkal nehezebb átalakítani a rossz berögződéseket, előbb kellett volna megfelelő szabályokat lefektetni. Valójában döntés és következetesség kérdése a változtatás, és sosem késő elkezdeni.

Minden bizonnyal az az első lépés, hogy az édesanya engedélyezze saját magának, hogy nemet mondjon gyermeke kívánságaira. Előfordulhat, hogy ha nem is tudatosan, de bűntudat gyötri, hogy lánya az édesapa hiánya miatt nem kaphat meg mindent. A legnagyobb nehézség ilyenkor, hogy a gyermek ellenáll, duzzog, és mindent elkövet, hogy megakadályozza az új határok kialakítására tett kísérleteket. Érdemes új egyezségeket kialakítani, és közösen megbeszélni, hogy mi történik majd azokban a helyzetekben, amik konfliktust szülnek. Az ételkészítés kapcsán például előre választhat a gyermek, mit szeretne enni,  ha pedig nem eszi meg az elkészített fogást, amit korábban ő választott, akkor bizony szembesülnie kell azzal a következménnyel, hogy nem kap mást.

Az egyezségek kialakításában és formálásában hasznos, ha úgy tesszük fel a kérdéseinket, hogy arra keresünk válaszokat, mi történt, miért történt, kit, hogyan érintett és mit kell tenni azért, hogy mindenki jól érezze magát és elégedett legyen az adott helyzetben? Ha a gyermek megtanulja, hogy a mindkét fél számára elfogadható döntéseket közösen hozzuk és nem egyoldalúan, és ha ő  nem tartja be a megállapodást, annak következménye van, hatékonyabban fog tudni együttműködni a környezetével otthon is.

Üdvözlettel:

E. Tóbiás Sára