Nem érzem jól magam már hetek óta, összevesztem egy lánnyal az osztályban, aki a legjobb barátnőm volt. Teljesen egyedül vagyok. Stresszelek, hányingerem van, amint mennem kell iskolába.
Próbálnám elmondani a szüleimnek, de nem megy. Úgy értem, nem értenének meg. Az osztályban senki sem kedvel igazán, én pedig nem bírok egyedül lenni...

Kedves Zsófi!

Valóban nagyon szorongató helyzet, amikor úgy érezzük, hogy nincs kihez szólni. Biztos megoldást nem fogok tudni adni, de talán a kérdéseim, ötleteim előrevisznek, hogy jobb legyen a helyzet. Először is: miért vesztek össze? Megoldás lehet-e, hogy kibékülnek? Emellett szintén fontos kérdés, hogy miért érzi úgy, hogy a többiek nem kedvelik? Miből gondolja, ha közeledne valakihez, elutasítanák? Miért gondolja, hogy a szülei nem értenék meg? Pontosabban mit nem értenének meg ebből a problémából?

Vannak életkorok, amikor a fiatal gyakran érzi magát magányosnak, meg nem értettnek, miközben lehet, hogy a környezet nem látja ennyire szélsőségesnek a helyzetet. Ilyenkor valóban érdemes az általunk gondolt keretekből kilépni, és megpróbálni nyitni. Még ha ez elképzelhetetlenül nehéznek is tűnik. Ha úgy érzi, hogy ez nehezére esik, érdemes lehet felkeresni az iskolapszichológust, aki segíthet ezeket a félelmeket a helyén kezelni.

Üdvözlettel,

Kovács Réka