Kamasz fiam (jövő héten lesz) 18 éves. Két és fél éve jár(t) egy kislánnyal, aki vasárnap szakított vele. Tegnap odajött hozzám, hogy tanácsot kérjen tőlem. Láttam, mennyire szenved. Azt mondta, hogy az utóbbi időben eltávolodtak egymástól ("elhidegültek", ezt a kifejezést ő használta. Volt köztük testi kapcsolat is, egymásnak az elsők voltak...), többet veszekedtek. A szívem szakad meg érte, de nem igazán tudtam neki - ha nem is feltétlen okos, de - hasznos tanácsot adni. Persze a saját tapasztalataimat igyekeztem átadni neki, de ilyenkor leginkább csak közhelyek jutnak az ember eszébe. Tanácsoltam neki, hogy ne merengjen a szobájában a plafont bámulva, hanem amennyire lehet, kösse le a gondolatait hasznosan, stb.
Örülnék, ha tudna segíteni, hogy ilyenkor mi a jó megoldás, mit tegyek vele, mik a megfelelő szavak egy összetört szívű kamaszfiú számára? Próbáltam persze megnyugtatni, hogy nincs itt a világvége, és a kislány is azt mondta, hogy később még majd beszélhetnek, meg (a szokásos) „maradhatunk barátok” szlogent is elsütötte. Tudom, hogy ilyenkor nem lehet megúszni a fájdalmat, de mégis olyan jó volna, ha varázsütésre meg lehetne gyógyítani gyermekem életének első legnagyobb traumáját.

Kedves Fahéjvirág!

Kettős érzéseim jelentek meg üzenetét olvasva. Először is az együttérzés mindkettőjük felé, hiszen fia fájdalmat és csalódást él át, míg Ön is tanácstalan és a gondoskodásából adódóan átérzi fia fájdalmát. Mégis megjelent emellett egy pozitív érzés is, ugyanis nem sok ilyen történetet hallani. A serdülőfiú, aki élete nagy csalódását megosztja édesanyjával, arra utal, hogy szoros, erős kapcsolat van Önök között. Ez az első és legfontosabb dolog, amit adni tud neki a traumák elviselésére, és a későbbi egészséges kapcsolatok kialakítására. Ugyanis ez a mintája: lehet kötődni, nem veszélyes, mert viszonzott. Ez utóbbiban most persze megrendült, hiszen csalódás, ha véget ér egy fontos kapcsolat. De - bár közhelynek hangzik, - mély érzések megélése nélkül a csalódást elkerülheti, de mellette elveszti a nagy örömöket és valódi, mély kapcsolatokat.

Hogy mit tehet? Mit tanácsoljon neki? Szerintem itt most nem feltétlenül tanácsra van szüksége. A legtöbb, amit tehet, ha nyitott és megértő az érzéseire, meghallgatja fájdalmát és elfogadja, hogy sajnos nem lehet megmenteni a gyermekeinket a fájdalomtól. Azt lehet nekik megtanítani, hogy legyenek nyitottak a saját érzéseikre, és éljék meg, gyászolják meg. Ez akár azzal is járhat, hogy egy kis időre bezárkózik a szobájába. Aztán persze jó, ha van ebből fordulat. Előbb vagy utóbb halványulnak az emlékek és enyhül a fájdalom. Bár most "itt van a világvége", el kell hinni, hogy holnap mégis új nap lesz. Tudom, kissé ellentmondásos a gondolat, de egy serdülőnek valószínűleg könnyebben belefér a gondolataiba, hogy ma minden fájdalmat hordoz, de közben reménykedjen abban, hogy holnap mégis kicsit könnyebb lesz. Adjon neki időt ehhez, és bátorítsa fiát is arra, hogy adjon magának időt. Jó, ha vannak kapcsolatok és más programok, amik örömöt tudnak becsempészni a napokba, de ne féljen megélni a fájdalmat sem. Ez teszi erősebbé és érettebbé arra, hogy később, egy érettebb kapcsolatban mélyen megélje érzéseit, örömét, szeretetét, szenvedélyét.

Üdvözlettel

Standovár Sára