Egy tündéri kétéves kislány anyukája vagyok. Családi nyaralásra mentünk a hétvégén, de megmagyarázhatatlan okok miatt a szállodai szobában nagyon félt, először azt gondoltam, hogy csak álmos. Reszketve, ordítva kiabálta, hogy menjünk! Ott meg sem tudtuk nyugtatni, elindultunk, az autóban elaludt. Sehol nem volt probléma utána a  nap folyamán, de délután már a szállodába sem akart bemenni. Ha sétáltunk, kint voltunk, nem volt semmi probléma. A szálloda nagyon barátságos volt, ő pedig szereti az embereket, soha nem félt, szeret jönni-menni, kifejezetten barátságos. Először azt gondoltam, hiányzik a kis megszokott  környezete, így természetesen hazajöttünk. Bár már nem az első alkalom volt, hogy elutaztunk, ilyen még nem volt. A nagyszülőknél élünk, az apukája sokat távol van a munka miatt, így másnap a saját háznál dolgozgatott, de mennünk kellett vele, mert apát akarta. Ott sem volt egész nap probléma,
majd alvás után, kipihenten egyik percről a másikra ugyanúgy, mint  a szállodában, önkívületi állapot, sírás... félt... Akkor már teljesen biztos voltam abban, hogy az otthona hiányzik. De a mai nap itthon voltunk, és ugyanazt csinálta, egyik  percről a másikra ordítás, menjünk... emelett kiabálta, hogy papa, mama, dédi, (mindenkinek ki kellett jönnie).
Egyedül az orvostól fél nagyon, és ahogyan most írom hosszasan és gondolkodom, vannak olyan boltok, ahol a fehér köpenytől, van olyan, ahová szeretett járni és hiába hetek telnek el, már ha kívülről meglátja az üzletet, ordít, hogy menjünk.

Eddig azt hittem, hogy mind az orvostól való félelem, a fehér köpeny, a hasolnó épületek, helyek... De most teljesen kétségbeestem. Pár hete, amikor az apukája dolgozott, éjszaka nem akart aludni, ugyanezt ordította, hogy menjünk. Az egyszeri alkalom volt, és felhívtuk az apukáját, ahogy meglátta, megnyugodott, és egy perc alatt elaludt. Több ilyen esetre nem emlékszem,
azért próbáltam ilyen részletesen leírni, hogy mi lehet az oka, folyamatosan ezen gondolkodom, másrészt nem volt olyan, hogy ne tudjuk megnyugtatni, kivéve az orvosnál. Olvastam, hogy  kétéves kor körül vannak félelmeik, illetve korábban is sokat olvastam a lelki folyamatokról, a szeparációs félelemről, stb. Ez mennyire normális, keressünk fel egy szakembert? Mit javasol?
Előre köszönöm válaszát! Üdvözlettel, Anett

Kedves Anett!

Nagyon ijesztő látni, amikor a kisgyermek szinte önkívületi állapotba kerül a félelmeitől vezérelve. Ilyenkor valóban az az első cél, hogy megnyugtassuk. Sok gyereknek segít, ha ilyenkor szorosan átöleli a szülő, hogy érezze a fizikai biztonságot, szinte mint mikor még a pocakban volt.

Valóban, úgy tűnik, hogy kislánya az új helyeken érzi azt, hogy nincs biztonságban, mintha az otthon és az otthonhoz kötődő szerettek hiánya ejtené őt kétségbe. Érdemes lehet átgondolni, hogy a közeljövőben több időt töltsenek otthon, hogy a gyermek töltődjön az otthon biztonságában, a szeretteivel. Érdemes lehet a fizikai környezet állandóságára is figyelni: ha el is mennek, a kedvenc alvókája, párnája, takarója, egy-két fontos tárgy mindig legyen ott, ami szintén biztonságot ad.  Ha bemennének valahova, meg lehet próbálni ölbe venni, vagy a babakocsi biztonságában maradni (ha még használnak).

Ha úgy látják, hogy a félelemkeltő helyzetek köre nő, vagy egyre gyakrabban jelentkeznek a tünetek, javasolt szakembert felkeresni. A legjobb választás olyan szülő-csecsemő konzulens szakember, aki gyermekpszichológusként dolgozik.

Üdvözlettel,

Kovács Réka