Öndiagnózis alapján antiszociális személyiségzavarra való hajlamot állapítottam meg, amellett, hogy tudom, hogy öndiagnosztizálás nem éppen biztos.
Az empátiám nagyon alacsonyan van. Azok iránt érzek csekély szintű empátiát, akik iránt valamiféle kötődésem van (szülők, testvér, barátnő). Nem tudom, hogy szeretetet érzek vagy kötődést, vagy csak tulajdonomként kezelem őket. Emellett szeretem mások érzelmeit tönkretenni, látni, hogy fàj nekik, amit tettem és sűrűn szoktam hazudni is figyelemfelkeltés céljából is, bár erről próbálok leszokni. Egy ideje elkezdtem pszichopatákról és szociopatákról szóló filmeket/könyveket olvasni, és felerősödött bennem az, hogy milyen is volna ölni. Félek, hogy ez csak erősödni fog...
17 éves vagyok, és elég sok probléma volt a családban 2-3 év alatt, ami nem feltétlenül engem ért, de én is részese voltam. Lehet, hogy csak azért gondoltam pszichopátiára, merthogy a bűntudat/empátia hiányát valamivel tudjam magyarázni, de meg szeretném kérdezni, hogy a szakértő szerint ez minek tűnik, érdemes-e foglalkozni vele? (Engem nem zavar igazán.) Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Kérdező!

Pusztán a leírtak valóban részei annak a listának, ami a jelenleg használatos, és szakmailag elismert diagnosztikai kézikönyvben az antiszociális személyiségzavar kritériumait tartalmazza – ugyanakkor azzal mélységesen egyetértek, hogy az öndiagnózis „nem biztos”, de még tovább is megyek: jó ötletnek se mondanám. A személyiségzavarok felmérése, diagnosztizálása rendkívül összetett, nagy szakmai tudást, tapasztalatot és gyakorlatot igénylő dolog, nem utolsósorban: személyes kapcsolat keretein belül történő folyamat!

Ön annyival több annál, mint amit itt leír. És az a sok-sok minden erősen befolyásolja azt, hogy valójában mivel is állunk itt szemben? Tiszteletet ébresztett bennem az önelemzésre való nyitottsága, önismereti vágya – én ugyanis ennek „címkézem” a levelét, ha már itt címkéket keresünk. Valami megíratta Önnel ezeket a sorokat (biztos sok minden más is ezeken kívül): ne hagyja ezt a lendületet veszni, arra bátorítom, induljon tovább a felfedezés útján! Nem áltatom: rögös lesz, sokszor egész másfelé vihet, mint gondolta, sokszor majd inkább feladni lenne jó, fáradtan, kétségbeesve, csalódottan – vagy épp könnyelműen, haragosan. Keressen ehhez egy útitársat, aki szerint szintén érdemes ezzel foglalkozni; aki szerint szintén érdemes Önnel foglalkozni. (Csak nem a levél írásában is valaki áldásos szerepet játszott...? :-) ) Hogy az út során a jelleme erősségeit egyre inkább képes legyen építő módon kibontakoztatni, árnyékait pedig képes legyen igazán meglátni, és változtatni azon, amin érdemes. Itt, most van erre a legjobb idő!!! Ne hagyja veszni. Egyéni vagy csoportos önismereti, illetve pszichoterápiás formát is érdemes kipróbálnia.

Üdvözlettel

Simon Sarolta