Én 33 éves vagyok, a barátom 38. Egy éve vagyunk együtt, de nem tudom, mit érez irántam, mikor együtt vagyunk. Először azt mondta az első 5 alkalommal, szerelmes belém, kimondta, hogy szeret. Eleinte sokat is keresett. De valahogy az utóbbi időben változott, azt mondta, csak kicsit szerelmes, de mikor velem van, nem úgy érzem, figyel rám minden szempontból. Ha együtt vagyunk, utána is átölel, sokat beszélgetünk. Szeretünk együtt lenni, de mikor nincs velem, fura, írni
magától nemigen teszi, ha írok, visszaír, néha lecsesz, hogy ne most írjak, meg mintha le akarna rázni, mindig kitalál valamit, hogy dolga va,n vagy ezt vagy azt csinálja és elköszön. Hááromszor volt, hogy ráértem volna randizni, de ő volt hogy utolsó pillanatban lemondta, mert 80 km-re lakik tőlem és azért mondta le, mert vagy munkatársakkal már megbeszélte, hogy koncertre mennek, vagy éppen vihar lesz és úgy nem akar autóba ülni. Néha úgy érzem, kerül engem, megkérdeztem, azt írta, nem kerül, de mindig van dolga. Csak rám nincs ideje, gondolom. Ami nagyon zavar. Nem tudom, mit csináljak? Miért teheti ezt velem? Azt mondta, fontos vagyok neki és komoly, ami köztünk van, de én sokszor nem ezt érzem. Az önbizalmam lassan elmegy...

Kedves Emi!

Egy kapcsolatban mindig nehéz, hogy minek higgyünk: a szavaknak vagy a cselekedeteknek. Persze mindkettő fontos, és kiegészítik egymást. Az Ön esetében azonban kicsit elbillent a mérleg, és több a szó, mint a cselekedet. Legalábbis a szubjektív megélése ez, hiszen azért merül fel a kétely: vajon tényleg úgy gondolja-e. Kezdetnek már az is jó, hogy megkérdezte tőle, hogy hányadán állnak, de az nem derül ki, hogy rossz érzéseit is kifejezte volna. Az egyik lehetőség ugyanis tényleg az, hogy neki nem jó az időpont, és esetleg fel sem merül benne, hogy ez rossz érzéseket kelt Önben. Lehet, hogy más az elképzelése arról, mi a komoly kapcsolat, és hogyan működik.

Az, hogy a szerelem érzése változik, elhalványul, majd visszakerül, teljesen természetes. Fontos ezzel együtt dolgozni, ha tényleg hosszú távon gondolkodnak: akkor is kitartani és összefogni, ha éppen nem úgy érzik. És azt hiszem, ez az Ön dilemmája: tart-e ott a kapcsolat, hogy kitartson mellette az elhanyagoltság érzése mellett is? Vagy ez azt jelenti, hogy mindig erre számíthat? Egy biztos: ha nem beszélik meg, hogy hogyan hat Önre ez a fajta hozzáállás, vagy nem értik meg, hogy miért éli meg ennyire elhagyatottnak magát, mikor nem találkoznak, akkor a későbbiekben is ez a fajta működés várható. Magától nem fog változni.

Nem derült ki az az oldala, hogy egyébként milyen gyakran találkoznak, és milyenek az együttlétek. Ugyanis azt is érdemes megvizsgálnia, hogy mennyire reális ez a félelem, mennyire van tényleg egyedül hagyva, vagy esetleg a belső féleleme, önbizalomhiánya generálja, vagy legalábbis nagyítja fel ezt az érzést. Valószínűleg a kettő között van az igazság: párja is dönt néha úgy, ami neki egyszerűbb, és Ön is reagál belső félelmeire alapozva, nem pedig párja valódi viselkedésére. Közös nevezőre kell jutni, hogy lássák, hogy lehet egyensúlyt találni, ha valójában hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak mindketten.

Üdvözlettel

Standovár Sára