Eléggé fiatal voltam, amikor megismertem azt a férfit, akit teljesen más megvilágításban láttam. Amikor először megláttam, már akkor nagyon tetszett. Amolyan szerelem első látásra. Nem tudtam igazán a nevét, de a testvérétől megkérdeztem és elárulta. Másnap félszegen, de ráírtam azon a bizonyos közösségi oldalon. Eléggé elbeszélgettünk. Majd egy pénteki buliban találkoztunk másodjára. Megcsókolt. És táncolt is velem. Eléggé mámoros hangulatban voltunk. Azt mondta, túl fiatal vagyok hozzá. Én 16 voltam, ő pedig 23. Majd valahogy mindig ott ragadtunk le, hogy találkoztunk. Volt, hogy kedves volt hozzám. Máskor pedig azt mondta, túl naív vagyok. És nem szabadott volna megtörténnie ezeknek... Majd kb. 5 hónap múlva vele veszítettem el a szüzességemet. Párszor még találkoztunk, aztán pedig elváltak útjaink. Ő hagyott ott. Sajnálta, ami megtörtént. És én is...
Majd megismertem a jelenlegi páromat. Egy év után megint felkeresett, hogy szeretne látni. Igent mondtam. Elmentünk hozzá. Beszélgettünk. Aztán pedig megcsókolt. Pedig akkor már párkapcsolatban voltam... Nagyon szégyelltem magam. Ő is. Láttam sírni is. Nagyon szorosan átölelt. Megígértettem vele, szimplán csak barátként találkozunk. Így is történt. Néztünk filmeket. Szóval elvoltunk. Majd megint megszakadt a kapcsolat. Ő kiment külföldre dolgozni, én pedig tanultam éljjel-nappal.
Fél év után újra megkeresett. Bejelölt. Barátnak. Elfogadtam. Beszélgettünk sokat. Terveztük, hogy Pesten találkozunk , de az iskola miatt ez nem megoldható. Majd tavaly télen megkeresett. Találkoztunk ismét egy évre rá. Más volt. Elmentünk hozzá. Jó volt ismét náluk lenni. Sokat mesélt a munkájáról. Én csak hallgattam, mivel nekem nem ennyire izgalmas az életem. Ismét szóba kerültek az érzéseink. Azt mondta, sokat gondolt rám. Nagyon sokat. De azok után nem tudtam elfogadni.
Nem akartam elhinni. És mégint ott tartottunk. Magához húzott és megcsókolt. Nagyon szenvedélyes csók volt. Megint szerelmes lettem belé, vagy a láng ébredt bennem újjá, de kezdtem ismét szeretni. Otthagytam érte a páromat. 2 év után megint lefeküdtünk egymással. És fantasztikus volt. Elkezdtünk járni. De mindig gyanús volt nekem. Talán az, hogy úgy otthagyott. Azt mondta, szeret engem. Bevallotta, de nem hittem el. Bár sok volt a nézeteltérésünk, mégis kijöttünk és nagy volt a szenvedély. Viszont elküldtem idén januárban. Nem tudtam hinni neki. Sokat mondtam neki, mennyire fontos nekem. Lehet, ezzel a görcsös ragaszkodásommal is kissé megijesztettem. Elváltak útjaink...
A mostani párommal együtt vagyunk ismét. De egyszerűen nem az vagyok, aki vele vagyok. Félt, hogy kihasznál. Pedig mind a ketten ugyanannyira őrültek vagyunk. Nem tudom, mi lehet ez. De van, hogy megint előjön az, hogy hiányzik. Most is ezt az érzést érzem. És várom, hogy ismét jelentkezzen. Mi lenne ez?? Ő valóban szeret egy kicsit? Én megőrülök a hiányától. De kordában tartom. Nehezen, de megy. Van, mikor nagyon előjön és nagyon fáj. Tudom, ez már nem az, hogy vele volt az első. Ez valami egészen más dolog...

Kedves Kate!

Sorait olvasva átérzem azt a zűrzavart, ami Önben lehet a párkapcsolatok terén. Amikor hasonló, kapcsolati dilemmáról szóló levelet kapok, azt szoktam javasolni, hogy gondolja át, mit jelent Önnek egy kapcsolat. Mit vár tőle, milyennek szeretné magát látni egy kapcsolatban, az adott kapcsolat mennyiben segíti Önt ehhez hozzá?

Bár konkrét kérdést nem fogalmazott meg, mintha a két férfi között vívódna. A párja, aki biztonságot ad, aki visszafogadja Önt - és a szerelme, akivel minden szenvedélyes, izgalmas. Természetesen minden életszakaszban más és más vágyak vezérelnek, de azt érdemes minden helyzetben mérlegelni, hogy melyik döntés, melyik kapcsolat hova vezetne minket.

Tudom, nem túl romantikus elképzelés ez, de mintha a szerelme iránti vágyak fednék el a párjához fűződő érzéseket. Vajon ha a szerelmét választaná, vele egyáltalán lehetne egy működő kapcsolatot fenntartani? Vagy attól olyan vonzó a helyzet, hogy tele van izgalommal, titkolózással? Ha a szerelme iránti érzések ilyen hevesek, mi tartja Önt a párja mellett?

Próbáljon meg ezekre a kérdésekre magában választ találni, hátha a megoldás is közelebb kerül.

Üdvözlettel,

Kovács Réka