Jelenleg boldog párkapcsolatban élek, két éve. Úgy érzem, hogy a párommal szeretném leélni a hátralevő életem. 22 éves nő vagyok. Sajnos a napokban nézeteltérésekbe ütköztünk. Nagyon megviselnek a veszekedések, viták, főképp, amikor úgy hajtjuk álmunkra a fejünket, hogy nem köszöntünk el sem egymástól. A párom néha hamar fel tudja kapni a vizet, én inkább nyugodtabb típus vagyok. Azt vettem észre, hogy egyszerű, apró dolgok miatt is engem okol. Eddig minden rendben volt közöttünk, sőt, az együtt töltött napok szinte kifogásolhatatlanok, de akad egy olyan apróság szinte mindig, ami miatt vitatkozunk. Továbbá az a gondom, hogy nem akarok vele veszekedni, félek a vitáktól, a haragtól, hamarabb kérek bocsánatot, mint hogy szítsam közöttünk minél inkább a veszekedést. Nagyon szeretem őt, barátaim nincsenek, mondhatni ő a mindenem. Jól érzem magam a társaságában, de nem értem meg a viselkedését néha (pl. ha nem tudtam őt időben felhívni, ilyen jellegű dolgok). Félek, hogy nem fog tudni megérteni engem. Közös témánk sem volt egy ideig, azután megbeszéltük a dolgainkat, helyére rázódott minden.

Lehet, velem van a gond, sokszor üresnek érzem magam, egyszerűen semmi érdekes nem jut eszembe, egyetemre járok nappal, este pedig otthon vagyok. Minden nap ugyanúgy telik. A legapróbb stressztől is rosszul érzem magam, szédülök hetek óta, reszketek, heves szívdobogásom van, étvágyam is elég rossz, azt vettem észre, egyre kevesebbet eszem. Ha nézeteltérésünk van, akkor képtelen vagyok szinte higgadtan, átgondoltan válaszolni, inkább hallgatok. Őszintén szólva nem tudom, mi lenne a megoldás, lehet, túlkomplikálom a dolgokat, de a párom nagyon fontos nekem. Félek attól, hogy elutasítana engem, nem tudom, hogyan beszéljem meg vele, félek, hogy nem úgy fog az egész hangzani, ahogy el szeretném mondani neki. Rettegek attól a gondolattól, hogy elveszíthetem.
Rettenetesen érzem magam, nem tudom, milyen következmények lehetnek. Kérem, javasoljon nekem valamilyen módot a megbeszélésre, tanácstalan vagyok.
Köszönöm.

Kedves Kérdező!

Ha visszaolvassa sorait, talán Önnek is feltűnik, hogy párkapcsolata alapvetően a félelemre épül, s mindennapi életét is e félelem köré szervezi.

A félelem pedig kifejti paralizáló hatását, szinte valósággal megbénítja Önt, így mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje azt, amitől a legjobban fél: a párja elvesztését. Kapaszkodik belé, még akkor is, ha éppen ez a görcsös ragaszkodás ingatja meg a kapcsolatot – igen, ebben is érdemes gondolkodni. Az is megeshet, hogy a nézeteltérések éppen ebből származnak, csak még nem tudatosult maga a probléma, vagy a párja sem akarja, esetleg nem tudja megfogalmazni, hogy nem hagyja levegőhöz jutni – ezt kommunikálhatja úgy, hogy azt Ön hibáztatásként értelmezze.

Senki sem szeretné, hogy elveszítsen valakit, aki fontos a számára. Ez természetes aggodalmunk, ám nem élhetünk ebben a nap 24 órájában.
A rosszullétek nem mások, mint a szüntelen szorongás fizikai tünetei. Az állandó félelem ilyen módon képes „testet ölteni”. Csakhogy ezek a tünetek mindaddig nem fognak csillapodni, amíg a valós ok nincs kezelve. Ha azt akarja, hogy az egészégében, s egyáltalán az életében pozitív változás következzen be, akkor ki kell lépnie a mókuskerékből.

Ha jól működő, harmonikus párkapcsolatra vágyik, meg kell tanulni a másik felet társként kezelni, és társként viszonyulni hozzá, nem pedig pótlékként, kapaszkodóként. Ha nem így tekint a másikra (és nem utolsósorban saját magára), egyikőjük sem fogja társként érezni magát a kapcsolatban, és ez újabb konfliktusokhoz, valamint állandósuló szorongáshoz fog vezetni.

Az egészséges párkapcsolat nem alapulhat görcsös ragaszkodáson és félelmen.

Azt tanácsolom Önnek, Önöknek, hogy üljenek le, és beszéljék meg, valóban mindketten fontosnak tartják-e a másikat, valamint a kapcsolatukat. Amennyiben igen, és hajlandóak tenni a harmóniáért, a működőképességért, érdemes felkeresni egy párterápiával foglalkozó szakembert.

Üdvözlettel:
Herceg Attila