A barátommal mind a ketten 19 évesek vagyunk. Lassan 10 hónapja vagyunk együtt. A kapcsolatunk az elején tökéletes volt... mindent meg tudtunk beszélni, sokat viccelődtünk és nevettünk. Januárban jöttünk össze, de találkozni nem volt valami sok időnk egymással, mert nekem jött az érettségi, utána pedig rögtön mentem diákmunkára, ami miatt napi 1-2 órát tudtunk találkozni a barátommal este, amikor már mind a ketten ki voltunk merülve. Nyár közepe felé úgy gondoltam, hogy felmondok, mivel nincs időm se magamra, sem pedig a jól megérdemelt szünetemre. Pár nappal a felmondásom előtt jött oda dolgozni egy másik fiú akivel, kicsit flörtölem, de nem volt jelentősége. Elmeséltem a barátomnak, de ő nem csinált belőle nagy ügyet, mert ő is tudta, meg én is, hogy ez nem volt komoly - így nem is foglalkozott vele és én sem.
Utána következett a problémás időszak. Amikor is ezt megbeszéltük, tettem egy olyan kijelentést, hogy lehet, hogy túl korán jöttünk össze, mert azt éreztem nála, hogy ő az az ember, akivel el tudom képzelni az életemet. Viszont mielőtt összejöttünk, volt egy 3 évig tartó kapcsolatom, amiben nem voltam boldog és úgy gondoltam, hogy "ki kell élnem magamat", mielőtt egy olyan emberrel kezdem el tervezni a jövőmet, akivel egy komoly kapcsolatot szeretnék. Ezt leginkább azért gondoltam így, mert a környezetem ezt sugallta felém. Onnantól kezdve mindennap megkérdőjeleztem, hogy tényleg szeretem-e, mert úgy gondoltam, hogy már nem szeretem. Nagyon sokat beszélgettünk erről a dologról, és én mindig azt éreztem, hogy van bennem egy félelem, ami nem engedi, hogy boldog legyek, s ami miatt nem tudom elengedni magamat. Mindentől megijedtem. Sokszor eljutottunk oda, hogy vége legyen-e, de sosem tudtam azt mondani, hogy legyen vége, mert nagyon vele akartam lenni. Ezt a mai napig sem bántam meg!
Viszont túl szeretnék ezen jutni, mert így nem lehet egy rendes kapcsolatot folytatni. Utóbb viszont kicsit ki tudtam mászni a "gödörből", mert sokkal jobban érzem magam, de még mindig nem teljesen jól. Most is mindent meg tudunk beszélni, úgy mint az elején, és bármiről tudunk órákat beszélgetni teljesen felszabadultan. Élvezzük egymás társaságát. Sokat nevetünk és viccelődünk, de még mindig megvan bennem ez a félelem, és nem tudom, hogy miért nem múlt még el, és nem tudom, hogy mit kellene tennem, hogy tényleg visszakapjam a régi önmagamat ebben a kapcsolatban, mert még mindig úgy érzem,hogy vele akarok lenni, de valahogy mégsem - olyan az érzés a részemről, mintha azt én szeretném. A barátom erre azt mondta, hogy ez azért van, mert túl sokat gondolkozom. Mivel ha ránk gondoltam, nem a jó dolgok jutottak először az eszembe, hanem az, hogy mi van ha...szakítunk, vagy összeköltözünk és nem jövünk ki és hasonlók. Én tényleg rendbe szeretném hozni ezt a dolgot közöttünk, mert annak dacára, hogy milyen fiatal vagyok, mégis úgy érzem, hogy megtaláltam azt az embert, akivel lenni szeretnék nagyon sokáig. Őszintén nem értem magamat, mert ha ugyanúgy viselkedünk, mint a kapcsolatunk elején, ugyanúgy jó az összhang közöttünk, akkor miért félek még mindig egy kicsit és miért nem tudom azt az időszakot lezárni? Mit kellene tennem?
Megrendelem
