15 éves kamaszlány vagyok és az utóbbi egy hónapban nagyon szélsőséges hangulatingadozásom van. Mindennap egyik pillanatról a másikra változik, a boldog, elégedett énem hirtelen elégedetlenné, nyűgössé változik. A szüleimmel sokat beszélgetek róla, (és tényleg segít is), ők azt mondják, hogy egyrészt örököltem is apukám felől, másrészt a kamaszkor egy labilis korszak, így majd magától elmúlik. Én hiszek is nekik, de a nyűgös pillanataimban nem akarok semmi mást csinálni, csak aludni és hozzábújni valakihez, és előre félek, hogy a jó pillanataimat is elrontanám ezzel a nyűgösséggel. Azért is zavar, mert tudom, hogy csak az időmet vesztegetem vele, és emiatt a jó dolgokra koncentrálok, de néha csak úgy visszacsúszok. Nekem ez már a "Nincsen gondom, így csinálok magamnak gondot" kategória, és nagyon idegesít. Szeretném csak a pillanatokat kiélvezni, és tényleg csak élvezni a fiatalkoromat, de ezt hogy zárhatnám ki a fejemből?

Kedves Judmila!

Milyen fantasztikus, hogy erről tudtok a szüleiddel beszélni! Örülök, hogy úgy éled meg, tényleg segít is – hiszen valóban figyelmet fordítanak rád, és fontos vagy nekik Te, és a kapcsolatotok. Milyen sok értékes (egyben akár szükségszerűen fájdalmas) beszélgetés vár még rátok! Hidd el, ebből ők is sokat tanulnak...

Ugyanakkor kicsit talán meg is nehezítették (minden bizonnyal legjobb szándékuk ellenére) a dolgodat: egyrészt e súlyos, de legalábbis kétes érvényű „örökség” megfogalmazásával. Mintha azt mondanák: fogadd el, neked ez a sorsod… illetve: ebben is kifejeződik a családhoz való elidegeníthetetlen kapcsolatod akár. Másrészt, az az üzenet sem egyértelmű, hogy „elmúlik” mindez a kamaszkorral: inkább úgy mondanám, hogy képessé válsz majd arra, hogy meghaladd. Ha elvégzed a feladatodat, ami ebben a kitüntetett életszakaszban előtted áll: hogy megtaláld, megalkosd önmagad, kialakítsd a neked tetsző élet körvonalait, megtaláld a számodra örömet hozó kapcsolódási módokat, azokat a tevékenységeket, amikben kiteljesedhetsz, amikben értelemre, célra lelsz. Ehhez pedig egy idő múlva elkerülhetetlenné válik, hogy leválj a szüleidről, és nélkülük is biztonságot teremts, találj.

Nem áltatlak: hatalmas tennivaló ez! Átláthatatlan, és ha tételesen, tudatosan állnánk neki, valószínűleg belebuknánk mindannyian. Lehet, hogy mostanában legyintett meg mindennek a szele, mostanában mozdult meg benned valami, ami tudattalanul erre szólít. Nem csoda, ha megijedtél tőle, nem csoda, ha tehetetlenné dermeszt, vagy segélykérésre indít!

Van még időd, sok időd van. Légy türelmes magaddal, és tudd: nagy belső munka folyik, amelynek gyümölcse lassanként majd a kincseddé válhat. Csodás, hogy látod a szép dolgokat magad körül!

A „nincsen gond” erőforrásod, de egy idő után csapdává válhat; ami gondot te „csinálsz”, az valójában egy értelemre törekvő, egészséges emberi lény természetes küzdelme a létünk alapvető kérdéseivel, nehézségeivel. Nem vagy egyedül! Küzdelmes, de mélyebb érettséget ígérő út áll előtted.

Kívánom, hogy találd meg a saját válaszaidat, amikor eljön az ideje – és addig is érezd minél többször jól magad ;-)

Üdvözöl

Simon Sarolta