Fiam az ősszel lesz 14 éves. Helyes, megbízható, vagány, jó körülmények  között élő gyerek. Sok figyelmet kap a részemről, de nemmondja el a belső dolgait.  Idén 6 osztályos kisgimnáziumot kezdett, ami az én döntésem volt, a gyerek akarata ellenére. Szeptemberben örült, hogy felvételt nyert, úgy tűnt, hogy jó döntés volt. Mostanra (elmondása szerint) utálja az osztályt, a tanárokat. Nagyon sokat kell tanulni, amit nem szeret. Nem egy szorgalmas gyerekről van szó. Ami viszont nagyobb probléma szerintem, hogy nincs egy igazi barátja. Vannak haverok, de nincs egy olyan srác, aki állandó társ és barát volna. Sőt, vannak, akiket itthon haverjának állít be, de információim szerint flegmák vele, elutasítóak.
A héten vettem észre, hogy vagdossa magát. Láttam olyan chat-et, miszerint nem akar élni. Nem tudom, hogy ez csak a szeretett lány felé (van egy szerelme, aki elvileg viszonozza az érzelmeket, de nem járnak ismeretlen okból, vele chatelt a vagdosásról meg arról, hogy nem akar élni) figyelemfelhívás, vagy tényleg komoly?! A gyereken ugyanis semmi se látszik. Normális, jókedvű, sokat játszik online a haverjaival, közben jó kedélyű beszélgetés hallatszik. Csak tanulni nem akar. Az
önértékelése egyébként rettentő rossz. Lúzernek, idiótának, sportban is bénának érzi magát. Pedig ügyes, és ha szorgalmasabb lenne és motiváltabb, akkor nagyon jó is lehetne. Köszönettel: egy aggódó édesanya

Kedves Aggódó Édesanya!

Fia helyzete eléggé összetettnek tűnik, így több gondolatot is szeretnék felvetni mérlegelésre, mely segíthet abban, hogy merre induljanak tovább. Ugyanis azt gondolom, hogy akár "gaz-e, hogy nem akar élni, akár nem, szüksége van valamire, amit most nem kap meg. A biztos családi háttér, az Öntől kapott figyelem felbecsülhetetlen, ám erről az időszakról, a serdülőkorról fontos pár dolgot tudni:

A fiatalok ilyenkor nagy kérdésekkel szembesülnek: keresik, hogy kik is ők valójában, mi a helyük a világban, hogyan tudnak önállósodni, kilépni a családból, és hogyan tudnak kapcsolatokat-párkapcsolatot létesíteni. Ebből adódóan fiának most sokkal nagyobb igénye van a kortársak visszajelzésére, az osztály (vagy más közösség) elfogadására, és egy lány visszajelzéseire. Sajnos nála ez most akadályokba ütközött, mivel az új osztályban nem annyira találja a helyét, és talán ezzel a lánnyal sem úgy alakul a kapcsolatuk, ahogy ezt ő szeretné. Szülőként ilyen esetben a megnyíláshoz szükséges egy nagyon nagy adag türelem, hogy ő ossza meg az élményeit, ő nyíljon meg, és tanács vagy irányítás nélkül tudjanak beszélgetni. Önöknél ez egy kicsit nehezített, mert a háttérben benne lehet a fiában, hogy ez az iskolaváltás, ami a nehézségek kezdetét jelentette, az Ön döntése volt. Persze valószínűleg ugyanezekkel a konfliktusokkal találkozna máshol is, csak ő most kicsit elvesztette az irányítást. A döntés pozitívumait, ami miatt Ön az új iskola mellett voksolt, csak később fogja megérteni. Egy őszinte beszélgetés arról, hogy hogyan élte meg a kontroll elvesztését, talán jó kezdés lehet a későbbi megnyíláshoz. Ugyanis jelen pillanatban a vagdosás és a játék (egyik sem feltétlenül az életkori fejlődési lépéseket segítő tevékenység) azok a területek, ahol az irányítást megélheti.

Felmerült bennem egy kérdés: hogyan vette észre a vagdosást, és a chat beszélgetéseket? Ugyanis ebben az életkorban – bármennyire félelmetes megtenni, – azzal segíti az őszinte kapcsolatukat, ha hagy neki magánéletet, ha nem néz bele olyan történetbe, beszélgetésbe, naplóba, amely megosztására ő még nincs kész. Ugyanis még kevésbé fog megnyílni, és még kevésbé fogja azt érezni, hogy ő dönthet, megosztja-e a dilemmáit, nehézségeit, örömeit. Mivel nem tudom, hogy nyílt-e Önök között a probléma, így a következő pont kicsit kérdéses: ugyanis vagdosásnál, vagy rossz hangulatnál lehet, hogy érdemes bevonni egy külső felnőttet, akinek könnyebben megnyílik - a serdülőkorban kimondottan jól működhet, ha nem családon belül beszél ezekről a problémákról először. Bár elsőre azt mondanám, hogy a leírtak alapján nem kell az öngyilkossági kísérlettől tartani, ám az biztos, hogy elakadása van egy témában. Így egy pszichológus, akivel személyesen is találkozik, jobban mellette tudna lenni, és mérlegelni tudná az esetleges veszélyeket is. Ám ezt a kérdést nehéz felvetni, ha fia nem beszélt személyesen Önnek arról, hogy gondja van. Akkor meg kell előznie egy mélyebb beszélgetésnek, ami akár azzal is kezdődhet, hogy aggódik érte, és beszélgetnek az iskolai helyzetéről, az iskolaváltásról.

Ahogyan az elején már utaltam rá, kimondottan fontos ebben az időszakban a kortársak jelenléte. Az online játékok közben folytatott beszélgetést nem tudom teljes értékűnek számolni, mivel ott mindenki szerepet játszik, és a témák is általában inkább a játékhoz kapcsolódnak. Így én arra bátorítanám a fiát, hogy az osztályon kívül is akár (évfolyamtárs, szomszéd, sport közösség, stb.) keressen barátokat magának, vagy elevenítse fel a régieket. Nem a mennyiség a lényeg, de 1-2 barát óriási segítség ebben a kételyekkel és küzdelmekkel teli időszakban.

A tanulás iránti motiváció fenntartása emellett a harcos időszak mellett nehéz. Főleg, ha nincsenek sikerélményei, nehéz az iskola, esetleg erős versengés van az osztályban. Könnyebb a hajtóerőt megtalálni-fenntartani, ha lát valamilyen célt, és az ahhoz szükséges lépéseket teszi csak meg. Ami az erőssége, amivel van terve, vagy szüksége lesz rá, azokban érdemes motiválni, a többiben pedig kicsit lazábban, megengedőbben működni. Ilyenkor tényleg sok már a tananyag ahhoz, hogy mindenből mindig jól teljesítsen egészséges érzelmi élettel és társas kapcsolatokkal.

Összegezve: a motiválatlanság, a dilemmák, az elzárkózás nem feltétlenül utal nagy problémára, hanem inkább életkori sajátosság. Ezeken túllépni akkor tud, ha megfelelő kortárskapcsolatai vannak, illetve látszódik, hogy valami távoli cél azért dereng. A hangulati nehézség és a vagdosás ha valóban tapasztalható, akkor azért erős jelzés arra, hogy segítséget igényel, támogatást egy külső szakembertől is, aki nem csak a fiának, hanem Önnek is támasza tud lenni, hogy hogyan kezeljék ez a helyzetet.

Üdvözlettel

Standovár Sára