Párommal gyermeket várunk és a névválasztással gondok vannak. Vagyis lett, miután hosszas mérlegelés és egy majdnem 100%-os döntés után az anyósom és a sógornőm ki nem jelentette, hogy nem tetszik nekik ez a név, 'szappanoperás'. Azóta a párom teljesen azon a véleményen van, hogy neki sem tetszik, és mégis mikor is döntöttük el, hogy ez lesz a neve? Egyébként Loretta lenne. Anno kértem a páromat, hogy írjon egy listát, neki mi tetszik, és én is írok. Nem tette, mert sose jutott a nevek végigolvasásáig. Néztük együtt is az összes nevet, de úgy se jutottunk a végére. Így maradt az, hogy én összeállítottam a listám. Kb. 6 nevet választottam, ami közös megbeszéléssel hamar 3-ra redukálódott. Szépen sorban
eljátszottunk/eljátszottam inkább a gondolattal, mi lenne ha... a végén maradt a Loretta. Addig-addig ismételgettem, míg ténylegesen megtetszett. Párom nem ellenkezett, mondta, hogy nem is rossz, de azért mèg gondolkodjunk. Miután magától sose hozta fel a témát, nem mondott nevet, én úgy gondoltam, ez marad. Aztán egy nap jött az anyós véleménye. Onnantól kezdve párom is ugyanazon a véleményen volt, de én úgy érzem, már késő. Kikértem a véleményét, hetekig rágódtunk rajta, és ő sokban amùgy sem járult hozzá. Mintha nagyon nem is érdekelné. Én azóta készítettem Loretta nevezetű kreatív dísztárgyat is. Beleéltem magam, hogy ez lesz a kislányunk neve. Nagyon dühös lettem, hogy ezek után változtatni szeretne, pusztán az anyja miatt. Persze állítja hogy neki sem tetszett ez a név.

Mégis, hogyan fogadjam el, hogy ennyire döntésképtelen? Ez most még csak a kezdet. A névválasztás. Mi lesz így a jövőben, ha minden egyes döntés során bizonytalan lesz, és majd ha az anyja mond valamit, aszerint cselekedne?!

Kedves Kismama!

Nagyon érzékletes leírást ad azokról az elképesztően összetett folyamatokról, amelyek egy családban zajlanak egy kisbaba érkezése körül. Minden kapcsolat kicsit átalakul, a lojalitás kérdései a korábbiaknál jobban kiéleződnek, az eddig bújtatottabb kontroll-viszonyok hangsúlyt kapnak.

Ki kit támogat, ki mellé áll, ha választania kell? Mi fontosabb: a születési család, vagy a választott pár? Ki kinek és hogyan "parancsolhat"? Kinek mibe van joga beleszólni, és mibe nincs? Hogyan zajlanak a döntési folyamatok?
A legkifejezettebb, a leginkább érzékelhető, feltűnő - sőt: fontos - mindez a különösen érzékeny, "más"állapotban lévő várandós anyuka számára... pillanatnyilag ő az, akinek a legközvetlenebb kapcsolata van az érkező babával, aki ezért a legsürgetőbben meg akar arról bizonyosodni, hogy a kis jövevény biztonságban lesz. A felcseperedéshez szükséges biztonságot pedig az édesanyát támogató férj, az erős, önállóan döntésképes férfi, a gyermekére érzékenyen figyelő apa tudja megadni.

Az apává váló férfinak azonban igen nehéz dolga van: fel kell készülnie valami olyasmire, amiről közvetlen tapasztalata nincsen. Természetes lemaradásban van tehát az édesanyához képest - amely hátrányt így csak a várandós feleség tudhatja valamelyest enyhíteni. Hasonlóan érzékeny odafigyelést igényel a nő részéről a "várandós férfi", mint anyukája részéről a megszületendő gyermek. Olyan türelmes követést, olyan finom ráhangolódást, olyan óvatos hatásgyakorlást. Apává legalább annyira a feleség képes tenni a férjét, mint a közös gyermekük...

Végiggondolásra érdemes még az is, hogy a szülővé válás újrarendezi a saját szülőkhöz való viszonyt, a saját gyermekségünkről élő képet is. E nehéz, természetes "megrázkódtatás" idején, melyet a gyermekvárás jelent, a szorongó ember ahhoz fordul, akitől annak idején támaszt kapott: a saját édesanyjához.

Ahogy leírja a névválasztás folyamatát, feltűnő, hogy milyen sokszor "veszítették el" egymást a férjével közben. Ezek a pontok mind-mind arra teremtettek Önnek alkalmat, hogy illúziókba ringassa magát ("én összeállítottam a listám", "eljátszottam a gondolattal", "addig ismételgettem", "beleéltem magam" stb.), és aztán olyat "kérjen számon" a párján, ami valójában nem is őrajta múlt. Fontos kérdés lehet, hogy Ön miért így reagált ezekben a helyzetekben, illetve, hogyan lehetne másképp? Például, a sértődötten, elhagyatottság-érzéssel saját megoldás keresése helyett további türelemmel, a párja tempója iránti érdeklődéssel...?

Kívánom Önöknek, hogy türelemmel, odafigyeléssel forduljanak egymás szükségletei, aktuális állapotai felé - hiszen ezzel tehetik meg a legtöbbet azért, hogy gyermekük egészségesen, boldogan cseperedjen szülei kiegyensúlyozott párkapcsolata biztos alapján.

Üdvözlettel

Simon Sarolta