38 éves nő vagyok. 12 éve vagyunk együtt a férjemmel, akivel 4 éve házasodtunk össze. Én nem igazán akartam férjhez menni, de ő is és a szüleim is szerették volna. Szerettem volna, hogy a "társadalmi elvárásoknak" megfelelve történjen legalább ez az életemben.
Azért írom ezt, mert gyermeket ugyan még nem szültem, de nem is nagyon szeretnék, viszont a párom természetesen igen. Ez most pillanatnyilag szünetel (maga a kérdés), de előbb-utóbb részletesen is felhozódik a téma. Eddig csak futólag beszéltük, hogy igen, akarunk majd gyereket. Félek, hogy emiatt el fogom veszíteni a páromat, de igazából már 5 éve lapos a házaséletünk szerelmi része, de beszélni sem beszélünk erről. Nekem nincs senki az életemben, de nincs is hozzá kedvem sem. Van egy vállalkozásunk, akkor nyitottuk, amikor 1 éve voltunk együtt, de emelett a párom még mindig a régi munkahelyén dolgozik, én pedig a mi vállalkozásunkban. 5 évvel ezelőtt kiderült, hogy gerincsérvem van, de sikerült "helyrepofozni" az állapotomat, hogy tudjam folytatni a hétfőtől-szombatig tartó munkámat! A páromnak sincs másvalakije, ez biztos, ezért sem értem, hogy miért nem hozzuk fel a témát és miért nem beszélünk róla. Én is és ő is tartós párkapcsolatból kerültünk ebbe a kapcsolatba. Az sem segít, hogy teljesen más a biológiai órank is, én későn fekszem, későn kelek, ő korán fekszik, korán kel. Régen el akartam menni onnan, ahol élek, külföldre, de nem tettem, mert akkor ismertem meg. Szeretem, de nem tudom, hogy szerelem-e vagy csak szeretet?! Meddig várjak, mikor lépjek? Egyre türelmetlenebb, idegesebb vagyok, túlsúllyal is küzdök és egyhangúnak érzem az életemet. Ha egyedül maradok, sírok és szomorú vagyok. Nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, de mégis úgy érzem, hogy elszalad az élet mellettem.
Nem tudom, mit tegyek, esetleg inkább csak velem van a baj?

Kedves „38”

A levelében a legfontosabb információ a kapcsolatukról az a rész, amikor arról ír, hogy „nem beszélünk róla”. Mintha egyre több kibeszéletlen dolog lenne a kapcsolatukban, egyre több a tilos téma. Ilyen pl. az ellaposodott kapcsolat, az eltérő „biológiai óra”, a házasság motivációi, a gyerekvállalás. Mi az, ami összetartja ezt a kapcsolatot, miközben alig vannak együtt és nem beszélgetnek? Mit tett/tettek eddig kapcsolatuk működéséért? A házasságkötés nem túl erős kötőanyag, főleg akkor, ha csak a társadalmi elvárások miatt vállalták. Közös vállalkozásukban Ön dolgozik. Mi a közös? A tulajdon? Ez is olyan téma, amiről nem beszélnek? Ez is egy kötelék, aminek már nincs közös tartalma? Jelenleg nincs más a kapcsolatukban, csak hallgatás, túlsúly, sírás és szomorúság?

Igen! Előbb-utóbb tenni kell valamit. Valamit a kapcsolatukért. Valamit egymásért és saját magukért. Meg kellene próbálni „minőségi időt” adni egymásnak, amikor csak egymásra figyelnek. Erre jó alkalom lehet egy kirándulás, egy közös hétvége, amikor elutaznak valahova. Érdemes lenne újra randevúzni, egymás kedvét keresni, újra felfedezni a másikban azt, amit megszerettünk, és ami most is együtt tart. Talán könnyebb lenne újra megtalálni a közös szenvedélyt, örömöt.

Fontos lenne beszélgetni is, amit bármelyikük kezdeményezhet. Talán egy kellemes hétvége után könnyebb elkezdeni. Talán nehéz lesz a hosszú ideje elhallgatott témákhoz hozzáférni. Lehet, hogy ebben külső segítségre is szükségük lesz. Igénybe vehetnek párterápiát, mely segít abban, hogy a kényes kérdéseket úgy tudják megbeszélni, hogy közben ne kelljen attól tartani, hogy megbántják egymást, vagy saját maguk megsérülnek. A terápia segíthet felfedezni a kapcsolatukban rejlő tartalékokat, közös erőforrásokat, elmélyítheti érzéseiket, segíthet az intimitás megtalálásában. Akkor is érdemes pszichológushoz fordulnia, ha a párja nem motivált a párterápiára. Terapeutát a MIPSZI oldalain is kereshet.

üdvözlettel

bárdos kata